Népszava: A magyar kormány konstruktív részvételével fogadtak el civileket védő uniós szöveget

2023. március 20. – 11:55

Népszava: A magyar kormány konstruktív részvételével fogadtak el civileket védő uniós szöveget
Varga Judit igazságügyi miniszter 2023. március 10-én az Európai Unió Tanácsának igazságügyi ülésén – Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A civil társadalmi szervezetek és az emberijog-védők működési terének indokolatlan korlátozása fenyegetést jelenthet a jogállamiságra nézve – többek között ezt mondja ki az az uniós dokumentum, amelyet a magyar kormány egyetértésével fogadtak el. A Népszava brüsszeli tudósítójának egy forrás arról beszélt,

Magyarország – a többiekkel egyetemben – kifejezetten konstruktívan vett részt a szövegezésről rendezett vitákban.

A szöveget az EU Tanácsának március 10-i ülésén hagyták jóvá, ahol Varga Judit igazságügyi miniszter képviselte a kormányt.

A jogilag nem kötelező, de egyhangúlag elfogadott következtetések szerint a Tanács felkéri a tagállamokat, hogy átlátható és megkülönböztetésmentes követelményekkel kezeljék a finanszírozási kihívásokat. Arra is kéri őket, hogy mozdítsák elő a civil társadalmi szervezetek szerepvállalását, biztosítsák az érdemi részvételüket a jogszabályok, szakpolitikai intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában, valamint

aktívan védjék meg többek között a „fenyegetésektől, támadásoktól, üldöztetéstől”, amelyek például lejárató kampányoktól jöhetnek.

Ennek érdekében a testület többek között olyan mechanizmust szeretne, amely figyel az ilyen veszélyekre, azonosítja és utánköveti azokat, valamint külön, kifejezetten erre a célra nyújt támogató szolgáltatást civileknek.

Az érintett szervezeteknek a digitális térben is biztosítani kell a biztonság és a független cselekvés lehetőségét, ami a Népszava értelmezésében az illegális lehallgatások tarthatatlanságára is utal a Varga Judit által jóváhagyott szövegben.

A lapnak nyilatkozó

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint szembetűnő a különbség magyar kormány tanácsi vállalásai és a gyakorlati tettei között.

Úgy látja, hogy miközben a következtetések alapján a kormány is elismeri az emberi jogvédők és a civil társadalom elengedhetetlen szerepét a demokráciában, vállalja védelmüket és az együttműködést velük, a valóságban ezzel ellentétesen cselekszik. „Meg se akarja hallani a tőle független szereplők hangját, sőt, a tanárok vagy az orvosok szervezeteinek kritikáját kifejezetten meg is torolta, a propagandamédiában pedig megbélyegző kampányokat finanszíroz.”

A civil szervezet társelnöke többek között felemlegeti, hogy

  • amíg a következtetések a békés gyülekezés szabadságához való jog fontosságát is hangsúlyozzák, 2022 februárjában egy rendelettel „lehetetlenné tették” a tanárok sztrájkját. (Az elégséges szolgáltatásokat kibővítő és ezzel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a sztrájkot gyakorlatilag lehetetlenné tevő rendeletről bővebben itt, a nyomán született törvényről ebben a cikkünkben írtunk.)
  • Pardavi Mária szerint a 2021 májusában elfogadott civiltörvény többletterheket rótt a „közélet befolyásolására képes”, azaz 20 millió forintnál nagyobb éves költségvetéssel rendelkező szervezetekre, holott az uniós szöveg szerint nem szabad szükségtelen terheket róni rájuk.
  • „A kormánysajtó szüntelen lejárató kampányt folytat a független NGO-kkal szemben, »külföldi érdekek ügynökeinek« beállítva őket”, pedig a szöveg felkéri rá a tagállamokat, hogy védjék meg a civileket a rágalmazástól.

Frissítés: Varga Judit a Népszava cikke után Facebookon arról írt,

„elkötelezettek vagyunk a civilek segítése mellett, ugyanakkor fenntartjuk aggodalmunkat és átláthatóságot várunk bizonyos külföldi finanszírozású, politikailag motivált és ideológiailag elfogult NGO-k tevékenységével szemben.

Bár filantróp álarcot vesznek fel, mégis politikát csinálnak, civilnek hívják magukat, mégis pártként viselkednek, nagyon sok pénzből. Politikai napirendet képviselnek és politikailag motiváltan cselekszenek. Brüsszelben ezeknek a NGO-knak próbálják kiszervezni a demokráciát, ezeknek a szervezeteknek a véleményét akarják ránk erőltetni, amely már közelít a birodalmi működéshez.”

Az igazságügyi miniszter szerint „nem újdonság, hogy a magyar kormány mindig is elkötelezett volt a konstruktív európai párbeszéd mellett, ennek szellemében vettünk részt a civilek védelméről szóló uniós tárgyalásokon is. Az, hogy ez meglepetést okoz egyes baloldali sajtóorgánumoknak, az az ő tájékozatlanságukról állít ki bizonyítványt.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!