Az orosz külügyminisztérium: Alaptalan a vád, miszerint destabilizálni akarjuk Moldovát

2023. február 14. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Az orosz külügyminisztérium kedden elutasította Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnökének vádjait, miszerint Oroszország újabb kísérletek tesz Moldova politikia helyzetének destabilizálására – írja a CNN.

A moldovai elnök vádjaira reagálva Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Telegramon közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „az ilyen állítások teljesen alaptalanok”, majd megvádolta Kijevet azzal, hogy megpróbálja Moldovát és Oroszországot összeugrasztani.

Mint írtuk, nemrég lemondott a moldáv kormány egy nappal azután, hogy az ukránok szerint Moszkva Moldova bekebelezéséről beszélt. Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor nem fenyegeti veszély Romániát és Moldovát.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!