Moldovai elnök: Oroszország puccsot készít elő Moldovában

2023. február 13. – 16:09

Másolás

Vágólapra másolva

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke hétfőn televíziós beszédében arra figyelmeztette a lakosságot, hogy Oroszország újabb kísérleteket tesz az ország politikai helyzetének destabilizálására. Arról beszélt, hogy Moszkva diverzánsokkal meg akarja buktatni Moldova kormányát, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel sikerüljön meggátolni tervezett csatlakozását az Európai Unióhoz.

Maia Sandu elmondta, hogy a hírszerzési forrásokból olyan tervezett akciókról szereztek tudomást, amelyekben katonai kiképzésben részesült, civil ruhás diverzánsok vennének részt, és állami épületek ellen hajtanának végre támadásokat, túszokat is ejtve. A 3,2 millió lakosú Moldova tavaly júniusban kapta meg az európai uniós tagjelölti státuszt.

Mint írtuk, nemrég lemondott a moldáv kormány egy nappal azután, hogy az ukránok szerint Moszkva az ország bekebelezéséről beszélt. Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor nem fenyegeti veszély Romániát és Moldovát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!