A lengyel külügynél két hónapja nem dolgoznak olyanok, akik a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanultak

2023. február 14. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel külügyminisztériumnál már két hónapja nem dolgoznak olyan diplomaták, akik a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanultak – mondta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter a Gazeta Polska Codziennie című lapnak adott interjújában.

A lengyel külügyminiszter szerint az MGIMO a szovjet imperializmusba való befektetés, a soft power része volt. „A diplomaták azért voltak ott, hogy azt a birodalmat szolgálják. Senki sem jó szívvel végezte ott az ösztöndíjas tevékenységet. Az MGIMO végzősei révén a szovjet, majd az orosz állam a saját érdekeit akarta érvényesíteni” – mondta Rau.

(Polskie Radio)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!