Újabb titkosított iratra bukkantak Trump volt alelnökének házában

2023. február 11. – 08:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egy újabb, titkos jelzéssel ellátott dokumentumot távolított el az FBI Mike Pence korábbi alelnök indianai otthonából, közölte Pence szóvivője, hozzátéve, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda hat másik, „nem minősített oldalt is eltávolított, amelyeket az alelnök ügyvédje nem fedezett fel az első átvizsgálás során”. Pence jelenleg a nyugati parton tartózkodik családjával, miután két unokája született – közölte szóvivője.

A házkutatást azután végezték, hogy az FBI és az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági osztálya vizsgálatot indított a dokumentumokról és arról, hogyan kerültek Pence házába. Egyelőre nem világos, hogy a dokumentumok mire vonatkoznak, illetve hogy milyen érzékenységi vagy minősítési szintűek. Az FBI várhatóan a következő napokban átkutatja Pence washingtoni irodáját is – tudta meg a CNN.

Pence korábban elismerte, hogy „hibákat követtek el”, és vállalta a felelősséget azért, hogy titkos dokumentumok kerültek az otthonába, és ígéretet tett arra, hogy „teljes mértékben együttműködik” az FBI vizsgálatával. Elmondta, hogy a talált dokumentumokat „azonnal” biztosították, és értesítették a Nemzeti Levéltárat.

Januárban Joe Biden otthonát, majd múlt héten nyaralóját is átvizsgálták – az elnök beleegyezésével – nyomozók hivatalos iratokat keresve. Az elnök jogászai tavaly december végén jelentették be, hogy az elnök korábbi irodájának felszámolása során még november elején több hivatalos, Joe Biden alelnöki időszakából származó bizalmas dokumentumot találtak, amelyeket eljuttattak az illetékes állami szervekhez. Ezt követően Joe Biden otthonának garázsából is előkerültek minősített iratok, részben alelnöksége idejéből, részben szenátori időszakából.

Az eset párhuzamba állítható azzal, hogy Donald Trump volt amerikai elnök ellen is vizsgálat folyik egy hasonló, de súlyosabb ügyben. Trump ugyanis több ezer, köztük sok bizalmas, titkos és szigorúan titkos iratot tartott magánál, és ezek egy része atomtitkokat is tartalmazhatott. A papírokat nem is állt szándékában visszaadni, azután derült ki az egész, hogy az FBI házkutatást tartott Trump floridai birtokán. Trump ezután végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt.

A mindenkori amerikai elnöknek hivatali ideje lejártával kötelessége átadni a birtokában lévő dokumentumokat a levéltárnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!