Utángyártott és kannibalizált alkatrészeket is lehet használni a jövőben az orosz légiközlekedésben

2023. január 24. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz légügyi hatóságok lazítottak a polgári repülőgépekre vonatkozó folyamatos légialkalmasság fenntartásának feltételein. A jövőben az üzemeltetők a letárolt példányokból kiszerelt alkatrészeket beépíthetik majd a forgalomban lévőkbe – írja az Airportal.hu.

Az oroszországi légitársaságok a repülőgép alkatrészekre is vonatkozó nyugati szankciók miatt nehézségekkel küzdenek a légi összeköttetések fenntartásánál. A szankciók vonatkoznak a hajtóművekre, részegységekre és műszerekre, de olyan kopóalkatrészekre is, mint a mint a fékek vagy a gumiabroncsok.

Oroszország Szövetségi Légiközlekedési Ügynöksége (Roszaviacija) most hivatalosan is jóváhagyta a repülőgépek kannibalizációját. Azaz leegyszerűsítve ide-oda lehet majd szerelni a gépek alkatrészeit. Egyetlen feltétel, hogy a kiszerelt alkatrészt a beépítés előtt tesztelni kell, majd a másik repülőgépre való beszerelés után újra el kell végezni az előírt próbákat. Azt is engedélyezték, hogy az orosz karbantartócégek külföldi gyártmányú kereskedelmi repülőgépekhez „utángyártott” alkatrészeket készítsenek és szereljenek be. Az orosz nemzeti légitársaságnak például százat is meghaladó nyugati típusú (Airbus, Boeing) gépe van.

Az Aeroflot orosz légitársaság egyik Airbus A320-214 típusú utasszállító repülőgépe – Fotó: Martial Trezzini / MTI / EPA
Az Aeroflot orosz légitársaság egyik Airbus A320-214 típusú utasszállító repülőgépe – Fotó: Martial Trezzini / MTI / EPA

Az Airportal szerint ezek a rendelkezések rövid távon megkönnyítik az üzemelést az orosz légitársaságok számára. Azonban folyamatos légialkalmasság fenntartására vonatkozó eljárások módosításával az ország még távolabb kerül a nyugati repülésbiztonsági normáktól. Jelenleg az EU teljes légtere zárva van az orosz gépek előtt, azok csak külön engedély birtokában jöhetnek uniós ország fölé.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!