A Wall Street Farkasa elsöpörte az előző rendszert, aztán jött a szappanopera hátbaszúrásokkal és fura koalíciókkal

A demokráciának világszerte nincs szezonja, és Délkelet-Ázsiában különösen rossz irányba mennek a dolgok az utóbbi években:

• Thaiföldön a sokéves belpolitikai káoszt követő 2014-es katonai puccs óta a hadsereg (volt) vezetője van hatalmon;
• Mianmarban a néhány éves demokratikus kísérlet etnikai tisztogatásba és ismételt katonai hatalomátvételbe torkollott;
• a Fülöp-szigeteken az előző elnök, Rodrigo Duterte a drogháború jelszava alatt törvényen kívüli gyilkosságokkal és az emberi és politikai szabadságok önkényes eltiprásával tarkított uralma után a korábban húsz évig uralkodó kleptokrata diktátor, Ferdinand Marcos fiát, Bongbong Marcost választotta meg a nép (alelnöknek pedig Duterte lányát);
• Vietnámba, Kambodzsába, Laoszba és Bruneibe a nyugati imperializmus ezen káros eszméi be sem tették a lábukat;
• Szingapúr a hibrid látszatdemokrácia globális fellegvára;
• Indonéziában pedig a metálrajongó és önjelölt demokrata reformer Joko Widodo elnöknek hiába van jó sajtója Nyugaton, valójában az utóbbi évek ott is a demokratikus ügymenet megnyirbálásáról szóltak.

Ebben a mezőnyben egy külön kategóriát képvisel Malajzia évek óta tartó belpolitikai káosza. Délkelet-Ázsia legfejlettebb nagy országában 2015-ben kitört a világ egyik legsúlyosabb korrupciós botránya, amelynek egy központi eleme volt A Wall Street Farkasa című film is. A korrupció miatt összeomlott, majd talpra állt, majd megint összeomlott, majd megint visszajutott a hatalomba az országot hatvan éven át uraló maláj nacionalista párt.

A velük szembenálló demokrata ellenzék két vezére a maláj nacionalisták korábbi autokrata miniszterelnöke, valamint az autokrata volt miniszterelnök által szodoma vádjával, egy matracon talált ondófoltok alapján lecsukatott miniszterelnök-helyettese lett. A furcsa páros ugyan hatalomra jutott, de utána ismét egymásnak estek, és négy évig folyamatosan változó, egymást a legbrutálisabb módon hátbaszúró koalíciók közti politikai szappanopera folyt a parlamentben.

Ennek következtében pedig ismét felszínre kerültek a maláj többség és a kínai és indiai kisebbség közti etnikai és politikai feszültségek, amelyeket korábban erőből fojtott el a megbukott kvázi-egypártrendszer.

Ezt a politikai káoszt novemberben előre hozott választásokkal próbálták lezárni, felemás eredménnyel. A voksoláson a mérsékelt ellenzék jutott hatalomra, és a szodómia vádjával kétszer is lecsukott Anwar Ibrahim lesz az új miniszterelnök.

Azonban Anwar parlamenti többség híján a kormányzáshoz a régi rendszert uraló – őt kétszer is lecsukató – maláj nacionalista párttal kényszerült furcsa koalícióba. Ennek fényében pedig jó esély van rá, hogy nem ez az utolsó fejezete a sajátosan bimbódzó malajziai parlamenti demokrácia turbulens időszakának.

A Wall Street Farkasa elvitte a kormányt

Malajzia egy 33 milliós, muszlim többségű, de sokszínű etnikai és vallási összetételű alkotmányos monarchia, amely a Maláj-félsziget déli és Borneo szigetének északi részét öleli fel. Malajzia a – mini olajmonarchia Bruneit és az 1965-ben Malajziából kivált, azóta a világ egyik leggazdagabb kereskedelmi és pénzügyi központjává vált városállamot, Szingapúrt nem számolva – a legfejlettebb ország a térségben, az egy főre eső, vásárlóértéken számolt GDP alapján félúton Bulgária és Szlovákia között helyezkedik el.

Bár a japán, a dél-koreai vagy a tajvani gazdasági csodát nem tudták reprodukálni, és a maláj ipar fejlesztésére tett kísérletek is elég gyengére sikerültek (ezek legismertebbike a Proton nevű helyi autógyártó szélmalomharca a sikeresebb konkurenciával), ma Malajzia a japán és koreai cégek fontos elektronikai gyártóbázisa, pénzügyi központ, és olajbevételeiből is több jutott a népnek, mint sok más, hasonló történelmű országban.

A terület évszázadokon át gyarmati uralom alatt állt, a természeti erőforrások kizsákmányolásának és a helyi lakosság terrorizálásának és kényszerdolgoztatásának feladatát a portugálok, a hollandok, majd a britek, és a második világháború alatt három évig a japánok vették magukra. A Maláj-félszigeten lévő rész 1957-ben vívta ki függetlenségét az ón- és gumitermelésen nyerészkedő brit birodalom alól, a borneói részek 1963-ban csatlakoztak.

Az így létrejött ország egy (elvben) demokratikus, föderális, 13 államból álló, sokszínű entitás lett: a lakosság többségét a muszlim malájok tették ki, de a városi kereskedőréteg és a gazdasági elit nagyrészt kínaiakból állt, a brit birodalomnak köszönhetően pedig jelentős indiai kisebbség is letelepedett. A mai arányok szerint a malájok a lakosság 62, a kínaiak 20, az indiaiak 6 százalékát adják.

Az ország földrajzi és etnikai tagoltsága a politikai életet is erősen befolyásolta: az országos politika hagyományosan etnikai, vallási és regionális identitás mentén szerveződő, kisebb–közepes pártokat összefogó koalíciókra épül.

Ezek közül mindig is kiemelkedett a Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet (UMNO) párt és a köré szerveződő maláj nacionalista koalíció, amely 2018-ig folyamatosan hatalmon volt.

Az UMNO uralma során csupán egyszer gyengült meg, 1969-ben, ám akkor az ellenzék előretörését hozó választásokat követően a nagyvárosokban több száz halálos áldozatot követelő pogromok indultak a kínaiak ellen, majd a maláj politikai és katonai elit szükségállapotot vezetett be, erősen korlátozta a politikai szabadságjogokat, törvényileg szentesítette a malájok elsőbbségét a politikában és az államigazgatásban, valamint a malájok előrelépését célzó gazdaságpolitikát jelentett be.

Bár a parlamentáris rendszert pár évvel később helyreállították, az UMNO hatalmára ezt követően nem leselkedett veszély. Egészen 2015-ig, amikor kiderült, hogy Najib Razak akkori miniszterelnök körei a Goldman Sachs asszisztálásával szétlopták az 1MDB nevű állami befektetési alapot. Bár az alap célja hivatalosan a malajziai gazdaság fejlesztése volt, a gyakorlatban a pénz nagy része, 4,5 milliárd dollár jachtokra, ingatlanokra, dizájnertáskákra, külföldi befolyásszerzésre, a kormányfő mostohafiának hollywoodi karrierépítésére, valamint a mások pénzének eltapsolásáról szóló A Wall Street Farkasa című film finanszírozására ment el.

Barátokból ellenségek, ellenségekből szövetségesek

A botrány példátlan politikai folyamatokat indított el az országban. Razak meggyengülését látva, 90 évesen visszatért a politikába Mahathir Mohamed volt miniszterelnök, aki 1981 és 2003 között a demokrácia kabátjába bújó hibrid rendszerek minden trükkjét bevetve, kemény kézzel irányította az országot. Mahathir azonban nem az UMNO színeiben, hanem az ellenzék új vezéreként lépett a porondra, Bersatu néven 2016-ban nacionalista pártot alapított, és arra hivatkozva kezdett el kampányolni az UMNO ellen, hogy Razak korrupciója teljesen megrontotta az örökös kormánypártot.

A Bersatu partnere az UMNO ellen az Anwar Ibrahim által vezetett mérsékelt ellenzék lett. Ez egy elég pikáns partnerség volt: Anwar korábban az UMNO oszlopos tagja, az 1990-es években Mahathir pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese volt, és sokan Mahathir potenciális utódjaként tartották számon. Mahathir azonban 1998-ban hirtelen kirúgta, részben az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kezelését illető súlyos nézeteltéréseik miatt, részben pedig azért, mert Anwar és szövetségesei szerették volna átvenni a hatalmat a pártban, és elkezdték feszegetni Mahathir kényes ügyeit.

Ezt követően Anwar Mahathir-ellenes tömegtüntetések élére állt. Egy évre rá korrupcióval és (a Malajziában illegális) homoszexualitással vádolták meg, majd egy matracon talált ondófoltokból vett DNS-mintákra hivatkozva el is ítélték szodómia miatt.

Anwart 2004-ben engedték ki, miután az ítéletet hatályon kívül helyezte egy fellebbviteli bíróság. Ezt követően az ellenzék vezérévé vált, a 2008-as választáson felesége, a 2013-as választáson ő volt a balközép, centrista és iszlamista hármasból álló UMNO-ellenes frakció miniszterelnök-jelöltje. 2015-ben azonban ismét lecsukták szodómia vádjával – szövetségesei és jogvédők szerint azért, hogy ne tudjon elindulni egy fontos időközi választáson.

A múltbéli ellentétek dacára Anwar és partnerei a 2018-as választás előtt lepaktáltak Mahathirral és a Bersatuval. Az 1MDB-botrány farvizén megbuktatták az UMNO-t, Najib Razakot lecsukták, Anwart pedig kiengedték. A történelmi győzelem mámora azonban hamar szertefoszlott: a kormány nem sokat tudott áttolni ígéreteiből, és a koalíció két év után összeomlott, miután az akkor 94 éves Mahathir – korábbi megállapodásuk ellenére – megint nem volt hajlandó átadni a hatalmat Anwarnak.

A hivatalos indoka az volt, hogy nem tartja alkalmasnak volt miniszterelnök-helyettesét az ország vezetésére. Egy prózaibb magyarázat szerint az volt a szakítás oka, hogy Anwar pártja és régi partnerei Mahathir maláj nacionalizmusa helyett multietnikus és multikulturális vezetést ígértek, de Mahathir nem volt hajlandó eltörölni a malájok kiváltságait.

Le akartak számolni az ellenzékkel, nem jött össze

Újabb fordulat jött, amikor az alapvetően ceremoniális szerepet játszó, de az ilyen helyzetekben valós politikai hatalommal bíró király (akit egyébként egy sajátos forgó rendszerben, ötéves ciklusra neveznek ki a kilenc maláj királyi család vezetői közül) 2020-ban a Bersatu alelnökét, Muhyiddin Yassint nevezte ki miniszterelnöknek. Yassin 2015 előtt szintén az UMNO oszlopos tagja és miniszterelnök-helyettese volt, aki az 1MDB-botrány farvizén hagyta el a süllyedő hajót. Hatalomra jutásával kirúgta Mahathirt a Bersatuból, és a Maláj Iszlamista Párttal (PAS), valamint az UMNO-val alkotott új koalíciót – azaz végül is a Bersatu annak a pártnak a partnere lett, amelynek megbuktatására létrejött.

Hogy teljes legyen a kör, a szappanopera utolsó felvonásaként 2021-ben Muhyiddin Yassin belebukott az új koalíció vitáiba és a Covid-járványba, és augusztusban ismét az UMNO egy politikusa, Ismail Sabri Yaakob lett a miniszterelnök.

Az UMNO egyes frakció idén ősszel úgy vélték, elérkezett az idő, hogy megerősítsék hatalmukat. Abban bíztak, hogy a négyéves politikai válság után az emberek szívesebben szavaznak a régi szép idők stabilitását jelentő pártra. Emiatt a kormányfő októberben feloszlatta a parlamentet és előrehozott választásokat íratott ki.

Mint kiderült, nagyot tévedtek. A november 19-én tartott választáson a 222 fős maláj törvényhozásban

• 82 helyet szerzett Anwar Ibrahim mérsékelt szövetsége (Pakatan Harapan, azaz a Remény Szövetsége),
• 73-at a Bersatu és maláj nacionalista–iszlamista szövetségesei (Perikatan Nasional, azaz Nemzeti Szövetség),
• és mindössze 30-at az UMNO és koalíciója (Barisan Nasional, Nemzeti Front).

Ez volt az UMNO történetének leggyengébb eredménye, és az első eset, hogy egyik nagy blokk sem szerzett többséget a parlamentben. A választást követően az utóbbi négy évben egyre aktívabb politikai szereplővé váló király közvetítésével indultak tárgyalások a felek között, amelynek végén az uralkodó csütörtökön a 75 éves Anwar Ibrahimot nevezte ki kormányfőnek. (A szervezetet övező korrupciós vádak fényében érdekes adalék, hogy Abdullah jelenlegi maláj király a trónra lépése előtt, 2015 és 2019 között a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA vezetőségének tagja volt.)

Anwar ugyanakkor – parlamenti többség híján, a király unszolására – kénytelen volt koalícióra lépni az UMNO-féle Nemzeti Fronttal, valamint a 23 helyet szerző Gabungan Parti Sarawak (GPS) nevű, a Borneo szigetén fekvő Sarawak államban tevékenykedő jobboldali párttal.

A jobboldal nem adja fel

A relatíve progresszív, multietnikus és multikulturális balközép–centrista koalíció élén álló Anwar azt ígérte a választás előtt, hogy fellép a korrupció ellen, és megszabadítja az országot a kirekesztéstől és a rasszizmustól. Hatalomra jutása után – koalíciós partnereire tekintettel – leszögezte azt is, hogy a malájok politikai előjogaihoz nem nyúl, és az iszlám marad a hivatalos államvallás.

Az új kormányfő a koalíciós kényszer ellenére csütörtök esti beszédében arról beszélt, Malajzia számára új reményt ad beiktatása. Azt mondta, a jó kormányzásból, a korrupcióellenes harcból, az igazságszolgáltatás függetlenségéből és az átlagemberek jólétének védelméből nem enged. Anwart először az indonéz Joko Widodo, utána nem sokkal az újabban az iszlám világ minden szegletében egyre aktívabb Recep Tayyip Erdoğan török elnök köszöntötte. Az új parlament december 19-én áll majd fel, ahol először Anwar kormányáról szavaznak majd.

Egyes elemzők szerint Anwar Ibrahim ideális vezető lehet a jelenlegi helyzetben, miután karrierje során többször is képes volt egységbe kovácsolni az egymással nehezen kijövő ellenzéki erőket. Ugyanakkor megbékélési misszióját nehezíti, hogy a kampányban – a Nemzeti Szövetség jobbra tolódásával – központi szerepet játszott az etnikai ellentétek felkorbácsolása. A voksolás emiatt az interneten és az utcákon is heves hangulatot szült. A rendőrség előre figyelmeztetett rá, hogy kész beavatkozni, ha erőszakba torkollnak az indulatok, de még a TikTok is közölte, hogy a szokásosnál keményebben cenzúrázzák majd az uszító tartalmakat.

A kihívásokat jelzi, hogy a centrista győzelemmel párhuzamosan az iszlamista szélsőjobb is feljött:

a legtöbb képviselői helyet a Nemzeti Szövetség egyik tagja, a Maláj Iszlamista Párt kapta 40 mandátummal, amelynek politikai vezetője nemrég üdvözölte a tálibok afganisztáni hatalomátvételét is. A Nemzeti Szövetség eleve jobban szerepelt, mint négy éve, 41-gyel növelte helyei számát (nagyrészt az UMNO kárára), míg Anwar koalíciója 18-cal kevesebb helyett szerzett, mint 2018-ban. (Bár ebben a két koalíció összetételének változása is szerepet játszott.)

Anwar ugyan arról beszélt csütörtökön, hogy kész együttműködni a Nemzeti Szövetséggel, de Muhyiddin Yassin még Anwar kinevezésekor is azt hangoztatta, hogy Anwarnak nincs meg a parlamenti többsége. Ez jelzi, hogy a jobboldal nem adta meg magát, és a több mint két évtizedes várakozás után hatalomra jutott Anwarnak nem lesz egyszerű dolga, ha felül akar kerekedni az etnikai szembenálláson és a Malajziát is érintő infláción és gazdasági problémákon.