Távozik a véres drogháborújáról és botrányos kijelentéseiről elhíresült Duterte, a volt diktátor fia érkezik helyette
2022. május 10. – 23:48
Egy 36 éve megbuktatott diktátor fia, Ferdinand „Bongbong” Marcos Jr. nyerte a szinte végleges eredmények alapján a Fülöp-szigeteken hétfőn tartott elnökválasztást, alelnöke pedig annak a Rodrigo Dutertének a lánya lesz, akinek előző, hatéves ciklusa rettentő megosztó volt, és botrányos kijelentéseivel is a világ figyelmének középpontjába emelte a dél-ázsiai országot. Mandátuma lejártával azonban Duterte nem vállalhatott még egy elnöki ciklust, így a „Megtorló” becenévre is hallgató politikus turbulens időszakának vége szakad.
Helyette viszont fölényes győzelemmel tért vissza az egykori diktátor családjának sarja, hogy Duterte lányával karöltve vigye tovább az eddigi elnök örökségét. A legtöbb elemző szerint ez a fejlemény sem ígér nyugodt következő éveket, miközben a közel 110 millió lakosú Fülöp-szigeteknek továbbra is kulcsszerepe lesz Kína és az Egyesült Államok geopolitikai szembenállásában a csendes-óceáni térségben.
Diktátor Jr.
A mostani győztes apja, Ferdinand Marcos 1965-ben lett a Fülöp-szigetek elnöke, hét évre rá pedig statáriumot vezetett be, és teljesen magához ragadta a hatalmat. Az Amnesty International gyűjtése szerint uralma alatt több ezer kritikusát börtönözte be, kínoztatta meg és végeztette ki. A BBC szerint a Marcos család neve összefonódott a korrupcióval is, diktatórikus uralma alatt Ferdinand Marcos elképesztő mennyiségű értéket halmozott fel családjának, aminek egy részét 1986-os bukása után sikerült külföldre menteni. A népharag elől helikopterrel elmenekülő család csak évekkel később, Marcos halála után tért vissza az országba.
Apró érdekesség, hogy a történetnek valamennyi magyar vonatkozása is van: Marcosnak ugyanis házasságon kívül született egy gyereke Evelin Hegyesitől, egy magyar származású ausztrál Playboy-modelltől.
Egyes elemzők szerint az első pillanattól kezdve a hatalomba visszatérésen ügyködnek a dinasztia tagjai, legfőképpen a volt diktátor fia, a Bongbong becenévre hallgató Ferdinand Marcos Jr. A most 64 éves politikus már apja uralma alatt a család bástyájának számító, északi Ilocos Norte tartomány kormányzója lett, majd pedig az országba visszatérve 1992-től parlamenti képviselő, újból kormányzó, 2010-től pedig szenátor volt.
Az Oxfordban tanult politikusnak pedig 2016 elvesztett alelnöki választása – amiről a Fülöp-szigeteken külön szavaznak az elnökválasztás mellett, és így az alelnök ellensúlyként is tud működni – után ezúttal a nem hivatalos eredmények alapján sikerül is megszereznie a hatalmat, és nagy fölénnyel, több mint kétszer annyi szavazatot kapva végez a jelenlegi alelnök Leni Robredo előtt, akivel szemben hat évvel ezelőtt a második számú tisztségért indulva elbukott.
Bongbong a kampánya során „nemzeti egységet” és „visszatérést a dicső múlthoz” ígért, ám meglehetősen kevés részletet közölt a megvalósítandó programjáról, és nagygyűléseket tartott, de látványosan került mindenféle médiaszereplést. Kritikusai azzal vádolják, hogy szemenszedett hazugságokkal kampányolt, például amikor apja uralmát a Fülöp-szigetek aranykorának állította be, szót nem ejtve az elnyomás szörnyű eseményeiről.
Noha ezt Marcos családja tagadja, ellenfelei szerint az elmúlt évtizedben, a mostani kampányban pedig különösen masszívan felhasználták arra a közösségi médiát is, hogy Marcoséknak kedvező dezinformációkat terjesszenek, és tisztára mossák a nevét. Sőt, bírálói közül néhányan odáig mentek, hogy az adócsalás miatt jogerősen elítélt politikust teljesen ki kellett volna zárni az elnöki versenyfutásból.
A választók jelentős részét kitevő fiatalok körében népszerű Marcos kedden szóvivőjén keresztül azt üzente, „ne a felmenőim, hanem a tetteim alapján ítéljenek meg”, és azt ígérte, minden filippínó elnöke lesz.
Tágabb értelemben véve a legtöbben Duterte politikájának folytatását várják Bongbong Marcostól.
Ez a kíméletlen drogháború folytatása mellett egy formálisan nyugati, de ösztöneit tekintve inkább Kína-barát külpolitikát és a demokratikus normák semmibe vételét jelentené várhatóan: a leköszönő elnök ugyanis a világ hetedik legnépesebb demokráciáját bombasztikus személyisége mellett ezekkel az intézkedésekkel vezette be a világpolitika színpadára.
Egy szegény ország gazdag polgármestere
A most 76 évesen távozó Rodrigo Duterte egy gazdag filippínó politikai dinasztia sarjaként kezdte ügyvédi karrierjét, majd lett a déli Davao polgármestere 1988-ban. Kisebb-nagyobb megszakításokkal harminc évig irányította a Fülöp-szigetek harmadik számú városát, ami vezetése alatt az ország egyik legbiztonságosabb és legdinamikusabban fejlődő területe lett. Elnöki kampányának a USA Today szerint aztán pont azokkal az üzenetekkel vágott neki, amikkel addigi sikereit magyarázta; kíméletlen fellépés a drogok és a korrupció ellen, politikai korrektség helyett szókimondás és természetesen a kisemberek képviselete az országot gúzsba kötő elittel szemben.
Keménykezű imidzse és következetes különutassága elnyerte a rohamos tempóban növekvő filippínó középosztály tetszését. Kampánya során végig az ország fővárosában, Manilában székelő oligarchák ellen ágált, azzal vádolva őket, hogy semmit nem tesznek azért, hogy megoldják az ország problémáit. Mind a gazdaság, mind a külpolitika terén nagy hangsúlyt fektetett a nemzeti önrendelkezésre, egyszerre hirdette a helyi acélipar fellendítését és az Amerikától való függés csökkentését.
Önmagát Duterte egy kemény, de igazságos vezetőnek állította be: a nép egyszerű gyermekének vallotta magát, gyakran megidézve tinédzserkori utcai harcait és női hódításait. Többször dicsekedett azzal, hogy embert is ölt (bár a részletekre nem emlékezett pontosan), nőkkel kapcsolatos megszólalásaira pedig azonnal ugrott a nyugati sajtó, akik szexistának és nőgyülőlőnek bélyegezték.
Duterte populista retorikájának sikeressége olyan szempontból nem meglepő, hogy a korrupció mértékéből több más fejlődő országhoz hasonlóan képes volt komoly politikai tőkét kovácsolni. 2016-ra a Fülöp-szigetek két évtizednyi jelentős gazdasági növekedéssel a háta mögött fordult rá, és bár a szigetország még mindig a térség egyik legszegényebb államának számít, ez az életszínvonal-emelkedés egyes elemzők szerint komoly szerepet játszhatott abban, hogy a tényleg létező anyagi egyenlőtlenségeket Duterte fel tudta használni kampánya során. Egyszerű pénzosztás helyett ugyanis potens témává tudott válni az uralkodó elit leváltása,
ez pedig ahhoz vezetett, hogy Brazíliához hasonlóan itt is a középosztály emelt hatalomra egy autoriter hajlamú vezért.
War on Drugs
Megválasztása után Duterte azonnal nekilátott egyik legfontosabb ígéretének megvalósításához, és hivatalosan háborút indított a drogok ellen. Gyújtó hangú beszédekben szólította fel a lakosságot a droghasználók kiirtására, akik szerinte megfertőzték mocskukkal az egész országot, az általa elrendelt razziák során pedig szinte állandóak voltak a rendőri túlkapások és a bármilyen jogi eljárás nélküli kivégzések.
Ahogy a New York Times drámai fotóriportja dokumentálta, az ország nagyvárosaiban mindennapos látvánnyá váltak a földön heverő holttestek.
Már elnökségének első hat hónapjában több ezerre tették a drogháború áldozatainak számát, és amikor egy ellenzéki szenátor felemelte szavát az önbíráskodó civilek ellen, Duterte sokatmondóan azt ajánlotta neki, kösse fel magát.
A világ országainak jelentős része elítélte a véres drogháborút, ám képtelenek voltak fellépni ellene. A Fülöp-szigetek hagyományos szövetségesének számító Egyesült Államok a saját elnöki kampánya közepette nem akart ezzel foglalkozni, amikor pedig a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kezdett el vizsgálódni a civil lakossággal szembeni vérengzések ügyében, Duterte egyszerűen kiléptette országát a szervezetből.
Az ICC szerint azonban vizsgálhatják azokat a feltételezett bűncselekményeket, amelyeket addig követtek el, amíg a Fülöp-szigetek 2019-ig tag volt. A Fülöp-szigeteki hatóságok által 2021 végén kiadott adatok szerint közel 6200 ember halt meg a drogellenes műveletek alatt 2016 közepe óta –
az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága azonban legkevesebb 8663 halottról számolt be 2020-ig, a hágai bíróság ügyészei szerint pedig ez a szám sokkal inkább 12 000 és 30 000 között volt már 2019-ben is.
Mindemellett azt egyelőre nem látni, hogy magát a drogproblémát megoldotta volna a rengeteg halálos áldozattal járó, brutális kampány. Bár több szakértő szerint korai lenne még ítéletet mondani, egyes tanulmányok azt sugallják, a halálos fenyegetéseknek nem igazán sikerült elrettenteni a droghasználókat. Az elnök azonban továbbra is hajthatatlan: bár elismerte, hogy talán a „mészárosként” fog bevonulni a történelembe, váltig állítja, helyesen cselekedett.
A Kelet Donald Trumpja
2016 novemberében Donald Trumpot megválasztották amerikai elnöknek, Duterte pedig könnyen megtalálta a hangot a politikai korrektségre (és demokratikus normákra) hasonlóan fittyet hányó korábbi ingatlanmágnással, aki egy telefonbeszélgetés során állítólag jóvá is hagyta a brutális drogháborúját, mondván, egy független ország fejeként azt csinál, amit akar.
Innentől kezdve Duterte csak egy volt a 2010-es évek közepének populista hullámát meglovagoló vezetők közül: beszólásai, például amikor egy mélyen katolikus ország fejeként Ferenc pápa anyját szidta, vagy amikor az Európai Uniót küldte el melegebb éghajlatra, ugyan rendre átütötték a nyugati média ingerküszöbét, de otthoni népszerűségén nem sokat változtattak. Szexista megjegyzései, mint amikor azt mondta, a nők úgy, ahogy vannak, nem alkalmasak egy ország vezetésére, szintén nem rontották megítélését a lakosság körében, amely nagymértékben támogatta drog- és korrupcióellenes törekvéseit.
Kritikusai azonban nem csak a szókimondását és autoriter hajlamait hozzák fel ellene. Elnöksége alatt ugyanis a filippínó gazdaság messze nem szárnyalt annyira, mint az azt megelőző időszakban, sőt, a koronavírussal terhelt évek alatt 2020-ban majdnem 10 százalékkal esett az ország GDP-je. A járványkezelése is sokak szerint katasztrofálisan sikerült: a szigorú lezárások ellenére is legalább 60 ezren vesztették életüket a betegségben, a népesség átoltottsága még mindig csak 62 százalékon áll, a munkanélküliség pedig az egekbe szökött.
A rengeteg botrány mellett azonban Duterte elnöksége nem okozott szeizmikus geopolitikai változásokat a térségben.
Bár kampánya alatt többször hangoztatta a Kínához közeledés fontosságát, nem sokkal később már azt mondta követőinek, személyesen fog meglátogatni jetskivel egy Fülöp-szigetekhez tartozó, de Kína által magának követelt területet a Dél-kínai-tengeren. Sőt, a megnövekedett kínai agresszió a térségben oda vezetett, hogy Duterte a Foreign Policy szerint lényegében feladta az ígért Kína- és oroszbarátságot, és a nyugati kezdeményezésű, brit–ausztrál–amerikai AUKUS stratégiai megállapodás hangos támogatásával visszatért az Egyesült Államok keblére.
Duterte pálfordulása lekövette a filippínó közvélemény érzelmeit, amely egyértelműen jobban szimpatizál Amerikával, mint Kínával. A Fülöp-szigeteken az Egyesült Államok több katonai bázist is fenntart, emellett pedig Japánnal, Dél-Koreával és Ausztráliával együtt fontos láncszeme a csendes-óceáni térségben kialakuló Kína-ellenes koalíciónak. Minden jel arra mutat tehát, hogy a nyugati hatalmak iránti megvetése ellenére Duterte úgy távozik az elnöki pozícióból, hogy benntartja országát a szövetségi rendszerükben.
Dinasztiák a jogállamiság ellen?
A filippínó alkotmány egyetlen hatéves ciklust engedélyez a mindenkori elnöknek, így Dutertének mindenképpen le kellett köszönnie. Az országban azonban amerikai mintára készített alelnöki rendszer működik (az elnökválasztáson együtt indul az elnök és az alelnökjelölt, viszont ahogy már említettük, fontos különbség, hogy külön szavaznak róluk), ez utóbbi posztra pedig nem vonatkozik a tiltás. Duterte egész ősszel pedzegette, hogy indul az alelnöki tisztségért, ám ettől később visszalépett, kritikusai szerint a közvélemény nyomására.
Duterte ellenfelei akkoriban megkérdőjelezték, hogy egyáltalán jogszerű lenne-e indulnia alelnöknek, hiszen ha az elnök hivatala ideje alatt meghal, lemond vagy elmozdítják, akkor alelnöke venné át a helyét. Kisebb huzavona után aztán bejelentette teljes visszavonulását a politikától.
Duterte örökségét saját lánya, Sara Duterte-Carpio vinné tovább, aki apját követte Davao polgármesteri székében.
Bár helyi pletykák szerint nemhogy jó, hanem semmilyen viszonya nincs apjával, Sara Duterte-Carpio csak azután jelezte indulását az alelnöki posztra, hogy apja visszautasította azt. Először az is felmerült, hogy elnöknek indul, kritikusai szerint azért, hogy aztán az ország vezetőjeként megvédje apját egy esetleges nemzetközi büntetőeljárástól véres drogháborújának ügyében, ebből lett az alelnöki jelöltség.
Duterte lányával tandemben indult el és nyerte meg végül Ferdinand Marcos Jr. az elnöki pozíciót, a kampányban végig ők számítottak az esélyesnek, és Duterte is kiállt mellettük. Marcos fő riválisa – a többi jelölt, köztük Manny Pacquiao világhírű volt bokszoló messze lemaradt –, az 57 éves jogász és közgazdász végzettségű Leni Robredo eddig alelnök azzal kampányolt, hogy megszabadítja az országot a korrupciótól és a politikai dinasztiák szerinte fojtogató hatalmától. A politikus rengeteg résztvevőt vonzó kampánygyűlései az elmúlt hetekben demokráciapárti megmozdulásokká váltak.
Kedden százak vonultak az utcára tüntetni a voksolás hivatalos eredménye ellen, miután szerintük szavazási rendellenességek történtek. Azt állítják, hogy több ezren nem tudtak szavazni hibás szavazatszámláló gépek miatt, néhány választókerületben órákig kellett várakozni, mire megjavították a gépeket. A választási bizottság azt közölte, hogy „jelentéktelen számú gép hibásodott meg”.
A választás kimenetele több elemző szerint katasztrofális következményekkel járhat a Fülöp-szigeteki demokrácia szempontjából. Az országot uraló két család ideiglenes szövetségével ugyanis visszatérhet egy olyan korszaka a dinasztikus politizálásnak, ahol a lakosság szabadságjogai még inkább semmibe lesznek véve.
