Moszkva: A szankciók nem befolyásolják Paks II.-t, az építkezés ütemterv szerint halad

2022. október 6. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió szankciói nem befolyásolták Oroszország és Magyarország együttműködését a Paks II. atomerőmű megépítésében. Moszkva arra számít, hogy az építkezés ütemterv szerint halad – mondta Oleg Tyapkin, az orosz külügyminisztérium európai kapcsolatokért felelős osztályvezetője a RIA Novosztyinak adott interjúban.

„A Magyarországgal az atomenergia területén megvalósuló valamennyi közös projekt a szokásos módon zajlik. Az Európai Unió jól ismert oroszellenes szankciócsomagja kapcsán a helyzet nem változott negatív irányba. A felek teljes mértékben eleget tesznek kötelezettségeiknek. Arra számítunk, hogy együttműködésünk e zászlóshajója az ütemtervnek megfelelően fog megvalósulni” – mondta a diplomata.

A Magyar Atomenergia Hivatal augusztus végén adta ki a paksi atomerőmű ötödik és hatodik blokkjának építésére vonatkozó általános engedélyt. Korábban a magyar kormány is kifejezte azon szándékát, hogy meghosszabbítja a paksi atomerőmű működő blokkjainak élettartamát. Oroszország 10 milliárd euróig terjedő állami kölcsönt ad Magyarországnak a Paks II. projekthez, amelynek összköltsége mintegy 12,5 milliárd euró. A paksi bővítés korábbi kormánybiztosa, Aszódi Attila szerint leghamarabb a 2030-as évek elején fognak termelni az új blokkok.

(RIA Novosztyi)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!