Ukrán honvédelmi miniszter: Fel kell készülnünk az orosz ellencsapásra

2022. szeptember 12. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnának biztosítania kell a hatalmas visszafoglalt területeket, és fel kell készülnie az orosz ellencsapásra.

– mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter hétfőn a Financial Timesnak. Ha valakit a múlt héten túlságosan lefoglalt a kérdés, hogy vajon mi lesz II. Erzsébet corgijainak a sorsa (az Epstein-kör szexuális ragadozójához, András herceghez kerülnek), akkor röviden összefoglalom a háború újabb fordulatát: Miután Ukrajna a nemzetközi közvéleménnyel (és ami fontosabb, az orosz hírszerzéssel) elhitette, hogy az ország délnyugati részén található Herszon régiójának felszabadítására készül, egy villámgyors páncélosoffenzívát indított az ország ellenkező, északkeleti csücskében, ahol egy hét alatt Harkiv és Izjum között összesen 3000 négyzetkilométernyi területen futamította meg a pont a herszoni frontra történő átvezénylések miatt meggyengült orosz csapatokat. Több forrás is fegyverüket, lőszerkészletüket hátrahagyva menekülő oroszokról számolt be. Ukrajna nem csak a harkivi, hanem a nemzetközi PR frontján is győzelmet aratott, nyugati elemzők és döntéshozók ugyanis eddig komoly kételyeket tápláltak a több csatában is kiválóan védekező ukrán hadsereg támadóértékével kapcsolatban.

Reznyikov elmondása alapján az áttörést végrehajtó ukrán erők a hatnapos offenzívában nagyon kimerültek, de a harci szellem töretlen, mivel „bebizonyították, hogy az oroszokat meg lehet verni”. A miniszter arra figyelmeztetett, hogy ha nem stabilizálják a visszafoglalt területeket, az ukrán ékeket a frontra frissen érkező orosz csapaterősítések bekeríthetik, és kockázatot jelentenek a gyors előrenyomulásnak köszönhetően megnyúlt utánpótlási vonalak is.

Természetesen aggódunk az ellenség válaszlépései miatt, ez a háború évek óta aggodalommal tölt el minket.

Oroszország az elmúlt napokban leginkább az ukrajnai civil lakosságon próbált bosszút állni; vasárnap este orosz rakétacsapások több millió embert érintő áram- és gázkimaradást okoztak Harkivban és Donyeckben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!