Aggódnak a szakértők a növekvő ukrajnai Covid-veszély miatt

2022. szeptember 12. – 20:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint az ukrajnai koronavírusos esetek száma október elején tetőzhet, és félő, hogy az ország kórházai a teljesítőképességük határát fogják súrolni. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató azt mondta, oxigénhiányra számítanak, mert a fő oxigénbeszerzési források az ország oroszok által elfoglalt területein találhatók.

A kórházak kapacitásának meghaladása azért is esélyes, mert egyre kevesebb van belőlük. Az ukrán tisztifőorvos szeptember elején arról beszélt, hogy a háború kitörése óta 18 olyan kórházat semmisítettek meg az oroszok, amelyeket a koronavírusos betegek kórházi kezelésére készítettek fel. További 15 kórház részben megsemmisült, és mintegy 100 intézmény az oroszok által megszállt területeken található.

A tisztifőorvos szerint az eredeti oltási terveket a háború miatt jelentősen módosították, míg korábban napi 250-300 ezer oltást adtak be, mostanra jóval visszaesett ez a szám. Június-júliusban havi 250 ezer oltást adtak be, vagyis annyit, amennyit korábban 1-2 nap alatt. Augusztusban viszont újra nőni kezdett a szám, már 440 ezer oltást vettek fel. Ukrajnában a felnőtt lakosság közel 52 százaléka kapott legalább egy dózist a koronavírus elleni védőoltásból. Ezen a téren egyébként Magyarország is segít Ukrajnának: a kormány 41 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcinát küldött, igaz, kifejezetten Kárpátaljára.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!