CNN: Orosz diplomaták egy elítélt gyilkos kiadatását is kérik a Griner/Whelan-fogolycsere részeként

2022. július 30. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN forrásai szerint orosz diplomaták kérvényezték, hogy az amerikaiak a Griner/Whelan-fogolycsere részeként Vagyim Kraszikov volt ezredest is adják ki, aki az FSZB tagjaként egy berlini parkban agyonlőtte fényes nappal a csecsen Zelimhan Hangosvilit még 2019 augusztusában, és ezért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték múlt decemberben – írja a CNN.

A kérés több ponton is aggályos, többek között, hogy Kraszikov Németországban tölti büntetését. A CNN egyik német kormányzati forrása szerint a Biden-kormány annyira eltökélt Griner és Whelan ügyében, hogy elkezdtek óvatosan tapogatózni, hogy hajlandóak lennének-e segíteni a német hatóságok, de ezek a beszélgetések soha nem érték el a főbb kormányzati köröket, és amerikai részről nem is tekinthető elfogadhatónak az orosz felvetés.

Az amerikai külügyminisztérium korábban erről sem közölt részleteket, de a CNN információira hivatkozva azt írta szerdán, hogy az Egyesült Államok hajlandó lenne a 25 évre ítélt Viktor But orosz fegyverkereskedőt elengedni Grinerékért cserébe. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, és arra próbálta rávenni a Kremlt, hogy fogadja el a washingtoni ajánlatot.

A két elfogott amerikai közül Paul Whelan egy volt tengerészgyalogos, akit 2018-ban tartóztattak le Oroszországban kémkedés vádjával, a másik pedig a kosárlabdázó Brittney Griner, akit 2022. február 17-én, egy héttel az orosz–ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le a Moszkva melletti seremetyjevói nemzetközi repülőtéren, miután hasisolajat tartalmazó, elektromos cigarettához való patronokat találtak a poggyászában. Vezető anyagunkat Brittney Grinerről és a túszdiplomáciáról itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!