Iskolát és kórházat épít Bucsában a magyar kormány

2022. július 20. – 21:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Iskolát és egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórházat épít Bucsában a magyar kormány. Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente beszélt szerdán az ukrajnai településen. „Mi ennyit tudunk tenni” – mondta, hozzátéve, hogy Magyarország lesz az első, amelyik tettekre váltja az ígéreteket és a szimpátiát, egyértelmű üzenetként Ukrajnának, hogy „mellettük vagyunk”. A beruházást a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül valósítja meg a kormány.

A kijevi hatóságok szerint az ukrán főváros környékén 1346 civil holttestét találták meg, mióta az orosz csapatok március végén kivonultak. A Telex tudósítói is jártak Borogyankában és Bucsában, ahonnan a legtöbb civil áldozatot jelentették az ukránok. Borogyankai képes riportunkat itt, videónkat itt nézhetik meg, bucsai képes tudósításainkat itt és itt, videónkat pedig itt találják.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!