Szerb razzia a magyar határon, gépfegyvereket is lefoglaltak az embercsempészektől

2022. július 14. – 14:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gépfegyvereket, macsétát és késeket is lefoglalt a szerb rendőrség a migránsoktól a csütörtöki nagyszabású akciójának keretében több szerbiai városban, az illegális bevándorlókat elszállították.

– ismertette az MTI a szerb belügyminisztérium csütörtöki közleményét. A szerb-magyar határ melletti Makkhetesi erdőben lezajlott lövöldözést követően, július 4-én állt fel a szerb belügyminisztérium által felügyelt operatív csoport, amely kifejezetten az embercsempész-bandák és a határnál megrekedt migránsok erőszakos cselekményeit hivatott megelőzni. Az operatív csoport csütörtökön a hajnali órákban csapott le, és számos bűncselekményre, valamint szabálysértésre fényt derített. Szabadkán, Zomborban, Nagykikindán és Belgrádban összesen 85 migránst fogtak el, közülük hatot azonnal letartóztattak, kettő ellen eljárás indult, mert a gyanú szerint bűncselekményt követett el, negyven ellen szabálysértési eljárás indult, további negyvenet pedig a Belgrádhoz közeli Padinska Skela befogadóközpontjába szállítottak.

A razzia során a rendőrség három gépfegyvert, egy puskát, négy pisztolyt, 12 különböző kést, valamint macsétákat, bárdokat, bokszereket, illetve182 darab, különböző kaliberű töltényt foglalt le. A fegyvereken kívül lefoglaltak még kisebb mennyiségű marihuánát, „pszichoaktív szereket” tartalmazó tablettákat, 12 mobiltelefont, három hamis személyi igazolványt és három hamis útlevelet is.

Az akciót követően a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben Aleksandar Vulin belügyminiszter leszögezte: „Szerbia egy szervezett és humánus ország, de a törvényeket tiszteletben kell tartani, és a kormány soha nem fogja megengedni azt, hogy felfegyverzett csempészbandák működjenek az országban”.

Szerbia nem a migránsok parkolója, és nem fogja megengedni azt, hogy az életünket bármilyen módon veszélyeztessék azok a bűnözők, akik az emberek nyomorával kereskednek.

Szerbiában a hivatalos adatok szerint körülbelül hatezer illegális bevándorló tartózkodik. Az Afrikából és a Közel-Keletről érkező migránsok célja nem a nyugat-balkáni ország, hanem az Európai Unió, főként Németország, ám a magyar határzár miatt sokan hosszabb időre Szerbiában rekednek. Ahogy arról helyszíni riportunkban is írtunk, nemzetközileg ismert jelenség, hogy azokon a határokon, ahol a hatóságok akadályozzák a menekültek mozgását, törvényszerűen létrejönnek a határ mentén évek óta élő migránsokból álló embercsempész bandák, melyek szintén törvényszerűen összetűzésbe keverednek egymással. Szerbiában ráadásul viszonylag könnyű a feketepiacon fegyverhez jutni, miután a délszláv háborúban sok lőfegyver került magánkézbe.

Szijjártó: Magyarország migrációs ostrom alatt áll

A választási ígéreteivel szembemenő rezsi- és adóreform miatti felháborodással szembenéző magyar kormány mindeközben természetesen hevesen csattogtatja a migránskártyát. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján például nem fogta vissza magát, amikor úgy fogalmazott:

Magyarország déli határa migrációs ostrom alatt áll

Amit azzal az adattal támasztott alá, hogy idén már több mint 120 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar határon, két és félszer annyit, mint a 2021-es – a járványügyi korlátozások miatt az illegális migrációnak egyébként sem kedvező – év hasonló időszakában. Szijjártó szerint ráadásul a migránsok agresszív és erőszakos magatartást tanúsítanak, felfegyverkeztek, és „nem szégyellik használni a fegyvereket” egymásra is, de fenyegették a magyar rendőrséget is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!