15 ezer dollármilliomos léphet le idén Oroszországból

2022. június 15. – 12:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tehetős emberek migrálását segítő Henley & Partners friss jelentésében szereplő szám durván háromszorosa annak, ahányan 2019-ben, a járvány előtt elhagyták az országot, és nagyjából 15 százalékát, vagyis szabad szemmel is jól látható hányadát jelenti az orosz dollármilliomosoknak. Miután a nyugati szankciók rengeteg oligarchát és tehetős oroszt érintettek, nem is meglepő a kivándorlási hullám, ennek azonban komoly hatásai lehetnek Oroszországra. A londoni cég emlékeztetett arra, hogy a vagyonos rétegek migrációja kulcsfontosságú egy ország gazdaságára nézve,

az országok gazdasági összeomlását jellemzően mindig a legfelső osztály elvándorlása előzi meg.

Az elvándorlás persze nemcsak ezt a réteget érinti, az invázió megindítása óta több százezer ember hagyta el Oroszországot, köztük rengeteg informatikussal, aminek hosszú távon ugyancsak katasztrofális hatása lehet az országra. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk, ahol azt is kiemeltük, hogy az elvándorlást ugyan jelentősen megdobta a háború, de a folyamat már elég régóta tart – egy 2019-es amerikai tanulmány 1,6 és 2 millió közé tette a 2000 és 2019 között távozó oroszok számát. A nagy részük pedig természetesen Putyin egyre fojtogatóbb rezsimje miatt menekült el az országból.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!