Halálos méhtámadás Szlovéniában

2022. június 13. – 12:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Méhek támadtak meg két méhészt Szlovénia északkeleti részén, egyikük belehalt a testét borító számtalan csípésbe

– írta az MTI hétfőn helyi lapokra hivatkozva. A két méhész épp kaptárakat szerelt össze, amikor az egyik kaptár beszakadt. A balesettől a méhek megvadultak és támadásba lendültek; a fiatalabbik férfi a közeli erdő felé menekült, társa pedig az autójában próbált menedéket keresni. Az erdőbe menekülő méhész le is rázta üldözőit, de amikor visszatért, látta, hogy a másik férfi a földön fekszik, testét csípések borítják. Az áldozat megpróbálta füstölővel elkábítani a tomboló méhrajt, de mindhiába.

Az összecsípett méhészt helikopterrel a Ljubljanai Egyetemi Klinikai Központba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

A méhek alapvetően nem agresszív, területvédő állatok, csípésük azonban nemcsak a vérbe juttatott, allergiás reakciókat kiváltó vegyületek miatt veszélyes, hanem azért is, mert olyan feromonokat tartalmaz, melyek riadóztatják a többi méhet, amelyek maguk is támadásba lendülnek.

Miközben az ökológiai egyensúlyban játszott szerepüknek – és a gyerekmesék cuki méhkaraktereinek – köszönhetően a méhek és élőhelyeik védelme az utóbbi években kiemelt természetvédelmi üggyé vált, azt sem szabad elfelejteni, hogy egy felbosszantott méhraj nem tréfadolog. Tavaly ősszel Fokváros közelében 63, az óceán partján pihenő pápaszemes pingvinnel végzett egy ismeretlen okból kifolyólag felzaklatott raj. A világ leghalálosabb méreggel felfegyverkezett állatainak jelentős részének otthont adó Ausztráliában pedig egy 2021-ben publikált kutatás kiderítette, hogy a méhek küldik a legtöbb embert kórházba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!