Születés a bombabiztos kórházban, áldozatok a fronton: ilyen a háború harmincötödik napja képekben

2022. március 30. – 23:17

frissítve

Születés a bombabiztos kórházban, áldozatok a fronton: ilyen a háború harmincötödik napja képekben
Emberek vesznek részt az 59 éves Vaszil Vekliuk ukrán katona temetésén, aki az ukrajnai Sztebnikben vesztette életét egy lövöldözés során szerdán – Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 4 millió ember menekült el a háború kezdete óta Ukrajnából. Helyszíni tudósítónk szerint több mint egy hónappal az oroszok első támadása után két részre szakadt az ország, egyrészről a front és az oroszok által uralt területek mindennapjairól keveset tudni, másrészről viszont a még békés területeken az ellátás nem akadozik. Az emberek ukrán győzelemben hisznek, de már a helyiek is pár hét helyett inkább még legalább pár hónapos háborúra számítanak.

Eközben továbbra is folyik az emberek menekítése, miközben súlyos civil- és katonai veszteségek érik az országot. Érik azonban nagy nyereségek is: bombabiztos kórházakban születnek gyermekek, a korábbi támadásoktól terhes várost, Odesszát pedig két új delfin örvendezteti.

Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters
Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters


A háború elől menekülők adatait veszi fel az ENSZ menekültügyi szervezete március 30-án egy Lviv közelében lévő menedékhelyen.

A főváros, Kijev polgármestere március elején arról beszélt, a 3,5 milliós lakosság fele menekült el a háború kezdete óta. Ukrajnában lévő helyi tudósítónk, Földes András szerdán arról számolt be, hogy Lvivbe, ahova a háború eleje óta rengetegen érkeztek, még mindig folyamatosan jönnek menekültek. Azért választják egyébként sokan Lvivet, mert innen több országba is könnyű átjutni, például Lengyelországba vagy Magyarországra.

Az ENSZ menekültügyi szervezetének legfrissebb adatai szerint a háború február 24-i kezdete óta 4 millió 19 ezer ember menekült el Ukrajnából, a legtöbben Lengyelországba.

Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters
Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

Lvivben koporsókat és virágokat árulnak egy raktárban. Nap mint nap nő a háború összes áldozatainak száma Ukrajnában.

Fotó: Anastasia Vlasova / Getty Images
Fotó: Anastasia Vlasova / Getty Images

Anna és Ihor kislányukat, Zorjanát altatják, aki március 29-én született Kijev egyik bombabiztos óvóhelyének kórházában.

Az IRC korábban azt mondta, hogy a háború egy hónapjában több mint 4300 baba született Ukrajnában, a következő három hónapban pedig 80 ezer szülés várható. Ezt azonban nehezíti, hogy az oroszok gyakran vesznek célpontba kórházakat, mentőket – a WHO pár napja arról beszélt, hogy a március 26-i adatok szerint az orosz–ukrán háború kezdete óta legalább hetven támadás ért kórházakat, mentősöket, orvosokat országszerte, és ez a szám napról napra növekszik.

Fotó: Vladimir Shtanko / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Vladimir Shtanko / Anadolu Agency / AFP

Delfinek egy előadáson az odesszai delfináriumban, ahol két delfinkölyök is született az Ukrajnát ért orosz támadások kezdete óta.

Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP


Ukrán katonai járművek és katonák az Irpiny felé vezető úton, Kijev közelében. A Pentagon szerdán arról számolt be, hogy az oroszok megkezdték haderejük átcsoportosítását Kijev körül, a katonák információik szerint Belaruszba mennek, majd újra támadnak, de már másik területen. Kijevben jelenleg nyugalom uralkodik, Irpinyben azonban lövések hangjait hallani, a katonai jelenlét is nagy.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Egy nő egy palack vízzel a kezében, a háttérben pedig a sürgősségi szolgálat emberei dolgoznak egy lakóépületnél, amit lövések rongáltak meg Donyeck városában. Ukrán tisztviselők Kijev, Donyeck, Csernyihiv, Liszicsanszk és Hmelnickij térségéből is rakétacsapásokról számoltak be szerdán.

Fotó: Zohra Bensemra / Reuters
Fotó: Zohra Bensemra / Reuters

Egy ukrán katona édesanyját öleli, miután a 82 éves nőt sikerült evakuálni Irpiny városából. Szerdán három humanitárius folyosót nyitottak meg a civilek evakuálására.„Követeljük a megszálló erőktől, hogy tartsák be kötelezettségeiket, és engedjék át a humanitárius oszlopokat az útzárakon” – mondta az ukrán miniszterelnök-helyettes Oroszországnak címezve.

Fotó: Oleg Pereverzev / Reuters
Fotó: Oleg Pereverzev / Reuters

Trosztyanec városában sétál egy helyi a háborúban megrongált épületek között.

Az ENSZ szerdán arról beszélt, hogy Oroszország legalább 24-szer használt kazettás bombát Ukrajnában. Hozzátette, a vádakat kivizsgálják, csakúgy, mint azt, hogy mariupoli ukránokat erőszakkal Oroszországba evakuáltak. A szervezet három emberi jogi szakértőt nevezett ki az esetleges háborús bűnök kivizsgálására.

Fotó: Nacho Doce / Reuters
Fotó: Nacho Doce / Reuters

Macska az emberek között egy bunkerben Mikolajivban. A mikolajivi kormányzati épületet ért orosz támadásban 12 ember meghalt és közel 30 másik megsebesült. A város polgármestere, Olekszandr Szenkevics a BBC-nek azt mondta, hogy az épületben nem voltak katonák, „csak őrök voltak, az összes többi ember irodai dolgozó volt”.