Számít annyit a harcban az ukránok morálja, mint az oroszok tankjai – élőben jelentkezett a Telex tudósítója Ukrajnából

Munk Veronika, a Telex alapító-főszerkesztője a Telex Facebook-oldalán beszélt Földes András kollégánkkal szerda este élőben. Földes jelenleg egyik helyszíni tudósítónkként van Nyugat-Ukrajnában, az elmúlt napokban pedig dél-ukrajnai településeken forgatott.

Utóbbiak olyan helyszínek voltak, ahol a helyiek, a haderő és a civilek vissza tudták verni az orosz hadsereget. Kollégánk arról beszélt, hogy bár több szakértő is nagyobb méretű orosz erővel számolt az ezeken a területeken zajló offenzívák kimenetelét latolgatva, a helyszínről nézve mégis más az orosz–ukrán háborút látni, mint távolról. Mint elmondta például, a helyszínről nézve kiderül, hogy

„az emberi tényező legalább olyan fontos, mint a tankok meg a repülők meg a rakétavetők szerepe”.

Tudósítónk azt is elmondta, hogy elképesztően pozitív az ukránok hozzáállása, és nagy a harcba és a győzelembe vetett hitük. „Mindenki hisz benne, hogy ezt meg fogják csinálni, mindenki belerakja a magáét, nincs pesszimizmus” – foglalta össze. Hozzátette, az országban sokan önkéntes munkát is végeznek, vagy éppen önkéntesként beálltak a fegyveres erők közé. De vannak olyanok is, akik fizetésük egy részét ajánlják fel rendszeresen a hadsereg számára.

„Van egy olyan erkölcsi és morális többletük az ukránoknak, amire támaszkodva sokkal többet tudnak megtenni, mint azt a puszta számok alapján gondolnák a szakértők”

– fejtette ki kollégánk, aki mesélt a virálissá vált videóról is, amelyen egy ukrán házaspár saját kertjéből kergette ki az orosz katonákat Vozneszenszkben. Földes András beszélt a helyi férfival, aki elüldözte az oroszokat, a férfi pedig meg is mutatta neki a házán lévő biztonsági kamera felvételét, amin „az látszik, ahogy a mackónadrágba és trikóba öltözött férfi és a hasonló outfitbe öltözött felesége, olyan hatvan körüliek, kiabálva kicsoszognak a három orosz katonához, akik bementek hozzájuk teljes harci felszerelésben”. Kollégánk megkérdezte azt is, hogy nem félt-e, amire a férfi azt mondta:

„Nem félt, hiszen ez az ő kertje. Azt mondták neki, hogy tegye fel a kezét, és feküdjön le a földre, de mondta, hogy ő a saját kertjében nem fekszik a földre. Az orosz katonák végül kicsit szerencsétlenül kibattyogtak a kertkapun. Ez egy jelenet, de sokat mutat abból, hogy milyen itt a morál.”

Tudósítónk hozzátette azt is, hogy az oroszok visszaverésében sok áldozatot is hoznak az ukránok, voltak, akik meghaltak, illetve, mint azt korábban írtuk, Irpinyben az ukrán erők, hogy megnehezítsék az oroszok átkelését a folyó fölött, lerombolták az azon átvezető hidat.

Kollégánk Lvivből jelentkezett az élő beszélgetésbe – a településről, ahova jelenleg is sok menekült érkezik a háború elől, mert innen könnyebben tudnak elérni több szomszédos országba is. Mint azt Földes András elmondta, Lvivben a háború kezdetéhez képest már viszonylagos nyugalom van, egy hónapja a háború kitörésekor még zokogó családokat lehetett látni.

„Akkor láttuk a kétségbeesést az emberek arcán, és hogy mennyire kibillent itt mindenki a saját normalitásából. Most ugyanez a terület gyakorlatilag már olyan, mint egy nyüzsgő pályaudvar. A menekültek nem tűntek el, ugyanúgy érkeznek, de jobban kialakult az egész infrastruktúrája”

– fogalmazott kollégánk. Elmesélte azt is, hogy a civilek sokan máshogy néznek már a tragédiára egy hónappal a háború kitörése után. Ezzel párhuzamosan azonban az újságírói munka nehezebb terep lett: mint mondta, az első négy nap alatt mindennap bevitték őket valamelyik őrszobára. Kifejtette, hogy érezhető az ukránokban a félelem az orosz diverzáns csoportok megjelenésétől (és attól, hogy ezek információt gyűjtenek vagy szabotálnak), ami amiatt is van, mert az oroszok átálltak egy olyan stratégiára, amelyben sokszor a fronttól távoli helyeket szemelnek ki és bombáznak le. Mint az egyik ilyen letartóztatásról Földes András mesélte, volt olyan, hogy nagyon agresszívan léptek fel ellenük a rendőrök annak ellenére is, hogy sajtósként kollégánk jelezte érkezését korábban a városnak:

„Kipakoltatták a zsebünket, mindent megnéztek, a telefonjainkat végigpörgették, úgy kérdezték, mint akik biztosan tudják, hogy orosz kémek vagyunk.”

Kollégánk szerint ez a paranoia most olyan erős, hogy a különböző ukrán fegyveres erők egymás engedélyét sem fogadják el, az egyik városban pedig még magát a polgármestert is igazoltatták.

Földes András arról is beszélt a lebombázott lakónegyedű Zsitomirral kapcsolatban, hogy a helyszínről úgy látszik, sokszor – az oroszok állításai ellenére – célzott civil támadásokat is elkövetnek az orosz erők. Mint mondta, van, ahol elképzelhető, hogy félrement egy találat, de van, ahol ezt elég nehéz lenne elhinni. Ellátogatott egy iskolához is, amit telibe talált egy rakéta, és ahol „csak az volt a szerencse, hogy éjjel rakétáztak, így nem voltak gyerekek az iskolában”.

Földes András olvasóink kérdésére azt is elmondta, hogy milyen az élet Ukrajnában: a frontról és az oroszok által elfoglalt területekről nem igazán vagy csak elbeszélésekből tudni. A még békés területeken viszont, ahol például jelenleg kollégánk is tartózkodik, nagyjából helyreállt az ellátás az első két hét bizonytalansága után. Élelmiszerhiány már nincs, kenyeret és alapvető élelmiszert lehet kapni a boltokban. A kocsmák zárva tartanak, alkoholt pedig sehol nem kapni, jelentős korlátozás viszont csak a benzinnel van. Ebből ugyanis sok helyen csak 5-10 litert lehet egyszerre vásárolni. Kollégánk hozzátette, a benzin terén probléma az is, hogy az offenzív erők sok üzemanyagraktárt robbantottak fel a napokban, a következő egy-két hét kérdése, hogy mennyire bénítja ez majd meg az országot.

A mindennapi élethez tartozik emellett a háború eleje óta tartó esti kijárási tilalom is, ami a szigorúbb városokban este 8-kor, a kevésbé szigorúakban este 10-kor kezdődik. Kollégánk elmondta azt is, hogy Ukrajna városai este sötétek, csak a főutakon van közvilágítás, az emberek pedig próbálnak úgy élni, hogy minél kevesebb fény szűrődjön ki a házaikból. Földes András helyiekkel beszélve azt is látta, hogy míg a háború elején pár hét alatti lecsengéssel számoltak, ez egy hónappal a háború kezdete után megváltozott: aki elmegy, az is úgy számol, hogy vissza fog jönni Ukrajnába, mert „úgyis megnyerik a háborút”, de már úgy érzik, hogy ez két-három hónap vagy egy fél év múlva lesz inkább, nem pár héten belül.