Biden szerint nem a szankciók fogják megállítani Putyint, hanem az amiatt kialakuló fájdalom

2022. március 24. – 20:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Putyin pontosan az ellenkezőjét kapja mindannak, amit képzelt akkor, amikor bevonult Ukrajnába – mondta Joe Biden a G7-találkozó után tartott sajtótájékoztatóján csütörtök este. Az amerikai elnök szerint „a szankciók nem fognak önmagukban megállítani senkit, de az amiatt kialakuló fájdalom” megállíthatja Putyint – éppen ezért tárgyaltak a nyugati szankciók további megerősítéséről.

Biden szerint Ukrajnán és az ukrán embereken múlik, kötnek-e olyan kompromisszumot, ami az ország egyes területeinek feladásával járna, és kitérő választ adott arra a kérdésre, mit lépne a NATO, ha Oroszország biológiai vagy vegyi fegyvert vetne be Ukrajnában. A sajtótájékoztatóról bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!