Oroszországban bespájzoltak gyógyszerekből

2022. március 25. – 04:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön közzétett adatok szerint az oroszok a háború kezdete után két hét alatt annyi gyógyszert vásároltak, mint máskor egy hónap alatt szoktak.

A Vedomosztyi című napilap kérésére a DSM Group készített elemzést, ami szerint február 28. és március 13. között 270,5 millió gyógyszerészeti terméket vásároltak az oroszok egymilliárd dollár értékben. Ez majdnem megegyezik a teljes januári értékesítéssel.

Különösen az antidepresszánsok, az altatók, az inzulin, a rák- és szívgyógyszerek, a hormonok és a fogamzásgátlók iránti kereslet növekedését mutatták ki.

„Az első félelem az volt, hogy minden drágulhat, a második félelem pedig az, hogy a szükséges gyógyszerek egy idő után nem lesznek elérhetőek. Ezek a félelmek megmozgatták az embereket. Sorban álltak a gyógyszertáraknál és mindent megvettek” – mondta a Reutersnek Szergej Suljak, a DSM Group vezérigazgatója.

Szerinte hisztérikus volt a helyzet, és ugyan van most átmeneti gyógyszerhiány, de az orosz gyártók továbbra is képesek generikus gyógyszereket előállítani, és a külföldi cégek is szállítanak, még ha magasabb árat is szabnak. Az alapanyagok tekintetében viszont már nem ennyire egyértelmű a helyzet, a beszerzés gondokat okozhat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!