Zelenszkij szerint az Európai Unió kicsit elkésett a szankciókkal

2022. március 25. – 05:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodmir Zelenszkij az Európai Tanács előtt nemcsak Ukrajna uniós csatlakozási lehetőségéről és Orbán Viktorról beszélt, de kitért az eddigi európai lépésekre is. Az ukrán elnök szerint, ha előbb cselekszik az unió, megállíthatták volna Putyint.

„Önök blokkolták az Északi Áramlat 2-t. Hálásak vagyunk önöknek. És jogosan. De egy kicsit elkéstek. Mert ha ez időben lett volna, Oroszország nem okozott volna gázválságot. Legalább volt rá esély” – mondta Zelenszkij, aki a háborús bűntetteket is sorolta.

Azt mondta, hogy az oroszok már 230 iskolát és 155 óvodát romboltak le, és már 128 gyereket is megöltek.

„Az orosz hadsereg újságírókat ölt meg. Bár látták rajtuk a ”Press„ feliratot. Lehet, hogy nem tanították meg őket olvasni. Csak gyilkolni” – mondta az ukrán elnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!