Egy tinédzser beszámolója jól érzékelteti, milyen nyomorúságos egy ostromlott városban élni

2022. március 25. – 04:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 17 éves Julija Karpenko hetekig élt az ostromlott Mariupolban, amelyben a közszolgáltatásoknak már csak halvány nyomai vannak.

Karpenko és családja hetekig fűtés nélkül vészelték át a telet. A várost aztán sikerült elhagynia, és édesanyjával együtt Berlinig menekült, onnan nyilatkozott a CNN-nek.

„Március 2-án mindent lekapcsoltak, kivéve a gázt, de néhány nappal később elzárták azt is. Akkoriban a kinti hőmérséklet akár -7 Celsius fokig is leesett. A kabátjainkban kellett aludnunk, öt pulóver és póló volt rajtunk, és az összes takarónk alatt aludtunk, de még így is fáztam”

– mondta.

Ha vizet akartak, akkor havat olvasztottak, menedéküket pedig gyertyákkal világították meg, miközben folyamatosan félelemben éltek a támadások miatt.

„Ez a tehetetlenség érzése, és az az érzés, hogy nem tudod, mikor lesz vége, amikor nincs más, csak a bombázások hangja. Csak egyre nyomorultabbnak érzed magad. Tudod, hogy sehol sem vagy biztonságban” – mondta Karpenko.

Miután elhagyták Mariupolt, a házukat találat érte, nagy része leégett. A család egy része, Karpenko mostohaapja és nagyszülei még mindig Ukrajnában vannak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!