Ez történt az orosz–ukrán háborúban vasárnapról hétfőre virradó éjjel, amíg ön aludt

2022. február 28. – 07:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Atomfegyverek érkezhetnek Belarusz területére, csődveszély fenyegeti a Sberbank európai anyacégét, az Európai Bizottság elnöke pedig Ukrajna lehetséges uniós tagságáról beszélt – nagyjából ezekről a hírekről maradt le, ha kipihente magát az éjjel. Meg arról, hogy a felnőtteknek szánt tartalmakban utazó OnlyFans törölni kezdte az orosz és belarusz fiókokat.

Katonai cselekmények szempontjából azonban viszonylag csendes volt a hétfőre virradó éjjel – igaz, az ukrán fegyveres erők vezérkara szerint nehéz napjuk volt vasárnap, és így is hallani lehetett robbanásokat Kijev és Harkiv környékén. Feltehetően amiatt is óvatosabb most az orosz fél, mert Moszkva és Kijev delegációja órákon belül találkozik az ukrán–belarusz határnál a béketárgyalásokra. Azt még mindig nem tudni, pontosan mikor találkoznak a tárgyaló felek a Pripjaty folyó határ menti szakaszán, Kijevtől 150 kilométerre.

Addig is összefoglaltuk önöknek, mi történt az elmúlt órákban – az erről szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatja.

Idővel Ukrajna az EU része lesz

Vasárnap este döntött úgy az EU és több nyugati ország is, hogy fegyvereket küld Ukrajna megsegítésére. Kanada például éjjellátókkal, sisakokkal, testpáncélokkal és gázálarcokkal segíti Ukrajnát. Emellett az EU-külügyminiszterek elfogadták az unió vasárnap bejelentett szankcióit, amik hétfőn életbe is lépnek – eszerint kizárják a legfontosabb orosz bankokat a SWIFT-hálózatból, az EU 450 millió euró értékben fegyvert küld Ukrajnába, blokkolják az orosz állami propagandamédiát, és kitiltják az uniós légtérből az összes orosz tulajdonú, lajstromozású repülőgépet, de Belarusz is szankciókra számíthat. Ebben a cikkben részletezzük, hova üt és kinek fáj az ellencsapás a pénzvilágban.

Washington egyébként nem vetné el az orosz energiaszektort célzó szankciókat sem, de minimalizálni akarja a szankciók globális piacra gyakorolt hatását – mondta vasárnap Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője az ABC-nek.

Az Aeroflot orosz légitársaság vasárnap este be is jelentette, hogy hétfőtől felfüggeszti az összes Európába irányuló járatát. Igaz, feltehetően az Európán kívüli járatait is felül kell vizsgálnia, ugyanis az Aeroflot 111-es, Moszkvából Miamiba tartó járata vasárnap este megsértette az orosz gépek számára kihirdetett légtérzárat Kanadában.

Az EU valamennyi tagországa a Moszkva elleni szankciók mellett egyhangúlag megállapodott arról, hogy legfeljebb három évig befogad ukrán menekülteket anélkül, hogy előzetesen menedékkérelmet kellene benyújtaniuk – közölte Nancy Faeser német belügyminiszter. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Ukrajnának egyenesen az Európai Unióban lenne a helye – igaz, nem azonnal. „Idővel hozzánk fognak tartozni. Olyanok, mint mi vagyunk, és szeretnénk, ha közénk tartoznának” – mondta Von der Leyen vasárnap este az Euronewsnak adott interjújában.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap megszavazta, hogy hétfőre összehívják a 193 tagú közgyűlés rendkívüli ülését. A fő téma Oroszország Ukrajna elleni inváziója lesz. Legutóbb 1982-ben hívtak össze rendkívüli ülésszakot, akkor a Golán-fennsíkon megszállt arab területeken kialakult helyzet miatt került erre sor.

Nehéz időket élnek át az ukránok, de ők közölnek számokat

Elfoglaltak egy délkelet-ukrajnai várost az oroszok: Olekszandr Szvidlo polgármester Facebookon jelentette be, hogy az orosz hadsereg bevonult az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkba. Amerikai műholdképek szerint egyébként egy több mint 5 kilométeres orosz konvoj halad Kijev felé – a több száz katonai járműből álló konvoj vasárnap este mintegy 64 kilométerre volt az ukrán fővárostól.

„Nehéz időket” él át az ukrán hadsereg – üzente vasárnap este közzétett Facebook-posztjában az ukrán fegyveres erők vezérkara. Mint írják, az orosz csapatok „szinte minden irányból” folyamatosan céloznak rájuk, főleg Kijevnél, ahol a fővárostól délnyugatra fekvő Vaszilkiv katonai repülőterénél zajlottak a harcok tüzérségi csapásokkal. Bár vasárnapról hétfőre virradó éjjel néhány órán át nyugalom volt az ukrán fővárosban, hétfő hajnalban ismét robbanásokat hallottak Kijevben és Harkivban is – írta ukrán jelentésekre hivatkozva a Sky News és a Guardian. A Kijevtől mintegy 150 kilométerre északra fekvő Csernyihivben légvédelmi riadót rendeltek el, a hatóságok jelentése szerint ugyanis egy lakóépületbe csapódott be egy rakéta a városközpontban, ami miatt tűz ütött ki az épület alsó két szintjén.

Az ukrán belügyminisztérium vasárnap arról adott ki tájékoztatást, hogy 352-re nőtt az orosz támadásban életüket vesztett civilek száma. Az áldozatok közül 14 gyerek. A minisztérium adatai szerint eddig 1684 civil – közülük 116 gyerek – sérült meg. Orosz oldalon eddig közel 4500 áldozata lehet a harcoknak, igaz, mindezt csak ukrán beszámolók alapján lehet tudni, Moszkva ugyanis nem közöl erről adatokat. Sőt, blokkolják Oroszország területén azt az ukrán honlapot, amelyet épp azért hoztak létre az ukrán hatóságok, hogy információt adjanak az orosz invázió során megölt vagy fogságba esett katonák családjainak.

Közben hetekkel meghosszabbították több mint négyezer, Európában állomásozó amerikai katona szolgálati idejét, írja a CNN. Van olyan egység, amelynek a következő hónapban kellett volna hazatérnie kilenc hónap szolgálat után, most azonban minden bizonnyal folytatják a hadgyakorlatozást Lengyelországban, Romániában és a balti államokban.

Orosz hírügynökségi jelentések szerint pedig megszavazták Belaruszban, hogy atomfegyverek kerüljenek az ország területére – írja a Sky News. A Szovjetunió bukása után az ország alkotmányában rögzítették Belarusz atomfegyver-mentességét, ezt oldaná fel a vasárnapi népszavazáson megerősített alkotmánymódosítás.

Sem orosz vodka, sem orosz lányok

Hétfőtől két bankszünnapot rendelt el a Magyar Nemzeti Bank a magyar Sberbanknál a pénzintézet kérésére, írja a jegybank közleménye. Az EU szanálási szervezete ugyanis bejelentette, hogy komoly fizetőképességi problémák jelentkeztek az orosz Szberbank közép-európai leányvállalatánál, az ausztriai székhelyű Sberbank Europe AG-nál. Az MNB közleménye szerint az anyabank „várhatóan nem tudja teljesíteni tartozásait”, így fizetésképtelenné válhat az orosz–ukrán háború hatása miatt.

Lemondta a Green Day a moszkvai fellépését: eredetileg május 29-én volna fel a moszkvai Szpartak-stadionban léptek, de az amerikai zenekar az ukrajnai orosz katonai invázió miatt lemondta a koncertet. A zenekar a közleményben azt írta, hogy tisztában vannak vele, nem a mostani a legjobb alkalom, hogy stadionkoncertet adjanak, ugyanis ennél sokkal nagyobb horderejű dolgok történnek éppen. Ettől függetlenül bíznak benne, hogy a jövőben a megfelelő helyen és időben visszatérhetnek Oroszországba.

A főleg felnőtteknek szánt, erotikus fizetős tartalmakban utazó OnlyFans elkezdte törölni az orosz és belarusz fiókokat a felületén, írja a Daily Beast. A portálnak megszólaló egyik 21 éves tartalomgyártó arra panaszkodik, hogy egyik pillanatról a másikra szüntették meg a fiókját, és így elesik az egyetlen bevételi forrásától – holott ő maga több tüntetésen is részt vett, mióta Moszkvába költözött, és nem ért egyet Vlagyimir Putyin politikájával.

Blokkolják az alkoholexportot is: az amerikai vodkakészlet mindössze alig több mint 1 százalékát adják az Oroszországban gyártott márkák, de mostantól négy államban ezeket sem lehet majd kapni az állami tulajdonú italboltokban. Hasonló akciót indított el több kanadai tartomány is, illetve a texasi kormányzó is arra kéri a vendéglátósokat, hogy hanyagolják az orosz szeszes italokat, erről bővebben itt írtunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!