Kanada és Amerika több pontján is leállnak az orosz gyártású szeszes italok árusításával

2022. február 28. – 03:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy amerikai államban is úgy döntöttek, hogy az Ukrajna melletti szolidaritásuk kifejezése érdekében betiltják az állami tulajdonú italboltokban az orosz szeszes italok árusítását, írja a Reuters.

Eddig összesen négy amerikai állam, New Hampshire, Utah, Pennsylvania és Ohio kormányzója döntött úgy, hogy lekerül az állami tulajdonú italboltok polcairól minden orosz gyártású alkohol. Utah kormányzója azt is hozzátette, hogy kész megvizsgálni minden olyan állami beszerzést, amelynek orosz szálai vannak.

Ez az akció inkább csak szimbolikus, mintsem az Oroszországot érő szankciósorozat újabb felvonása, ugyanis Amerika vodkakészletének mindössze 1,2 százalékát teszik ki orosz gyártású szeszes italok. Bár Amerikában több oroszos nevű (Smirnoff vagy a Stolichnaya) vodkamárka is nagyon népszerű, ezeket valójában nem Oroszországban gyártják sőt, vannak olyanok is, amelyeket Amerikában készítenek.

A Stolichnaya esete különösen érdekes, hiszen a Szovjetunió felbomlása óta komoly vita van arról, pontosan kit is illet a márkanév. Orosz oldalon egy állami tulajdonú hazai cég gyártja és forgalmazza a márkát, de az Egyesült Államokban a Stoli Group használja a nevet. Utóbbi egyébként Ukrajnát támogatja a háborúban, és honlapjukon is kiállnak az orosz hadsereg által megszállt ország mellett. Texasban ugyan ilyen intézkedést nem hoztak, de Greg Abbott kormányzó arra kérte az italboltokat és éttermeket, hogy ne árusítsanak orosz termékeket.

Nem az Egyesült Államok az egyetlen, amely hasonló lépésre szánta el magát. Nemrég több kanadai tartományban, Ontarióban, Albertában és British Columbiában is hasonlóan jártak el a tartományi tulajdonú italboltok esetében.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!