Ez történt péntek éjjel a háborús térségben

2022. február 26. – 06:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek este 21 óra és szombat reggel 6.30 között ezek voltak a legfontosabb események az ukrán-orosz háborúban (amúgy itt nézheti vissza pénteki éjjel-nappali percről percre tudósításunkat).

  • Már virrad Kijevben, egész éjjel folyamatosan harcok dúltak az ukrán fővárosban, helyszíni tudósítóink és nemzetközi tudósítások is állandóan felhangzó fegyverropogásról számoltak be.
  • Huszti István kollégánk a helyszínről bejelentkezve azt mondta, Kijev északi részén folyhatnak a harcok, az Obolonyszkij kerületben. Ezeket a videókat küldte hajnali 3 körül. A Guardian pedig keleti, nyugati és dél-kijevi harcokról írt. Szóval: egész Kijevben zajlott éjjel a csata.
  • Komoly gondok vannak a nettel Ukrajnában. A leállások az ország legnagyobb internetszolgáltatójánál, a GigaTransnál történtek, a nagyobb összecsapások idejében.
  • Kiderült, hogy az amerikaiak ki akarták menekíteni az ukrán elnököt, de ő marad. Annak ellenére döntött így, hogy a napokban ő maga mondta, hogy ő Oroszország első számú ellensége, családja pedig a második számú, és szerinte ki akarják őket végezni.
  • Az ukrán elnök szóvivője azt mondta, Ukrajna készen áll arra, hogy azonnal tűzszüneti és béketárgyalásokba kezdjen Oroszországgal.
  • Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az ukrán elnök hivatalvezetőjének és az orosz külügyminiszternek is felajánlotta, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről. Szijjártó Péter Facebook-videójában arról beszélt, korábban Minszk és Varsó is felmerült lehetséges helyszínként, de egyikből se lett semmi egyelőre. Szijjártó reméli, néhány óra, esetleg pár nap alatt döntést hoznak az ügyben. Részletek itt.
  • Putyin és Lavrov vagyonelemeit befagyasztotta az EU és Kanada is, kérdés, milyen vagyonelemeik lehetnek nekik az EU-ban.
  • A NATO újabb csapatokat küld Kelet-Európába.
  • Magyarország egy nehéz helyzetben lévő ország, van százharmincegynéhány kilométer közös határunk Ukrajnával, Magyarország helyzetét ebben a helyzetben is garantálni kell – mondta Orbán Viktor péntek este a NATO csúcstalálkozója után.
  • Nemzeti segélyvonalat jelentett be a kormányszóvivő a Facebookon, amellyel a Híd Kárpátaljáért összefogást lehet támogatni. Szombattól hívható a 1357-es szám, minden hívás 500 forintba kerül. Ezen kívül egy számlaszámot is nyitott a kormány az adományoknak: 11711711-22222222.
  • Záhonyt is elérte a háború elől menekülők hulláma, az önkormányzat ideiglenes szállást alakított ki számukra a helyi művelődési központban. A záhonyi helyzetről bővebben ebben a cikkben írtunk.
  • Oroszország a várakozásoknak megfelelően nem szavazta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatát, melyben az Ukrajna elleni inváziót ítélte volna el a testület. Miután pedig az öt állandó tag egyikeként az oroszok vétójoggal rendelkeznek, kútba is esett a dolog.
  • Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök negyven percet beszélt telefonon azután, hogy Zelenszkij esti tévébeszédében Kijevből azt mondta, Ukrajna „egyedül védi hazánkat”. Nem sokkal később Biden bejelentette: küldenek Ukrajnának 350 millió dollárt.
  • A Facebook is szankciókat vezetett be Oroszország ellen, az állami tulajdonú orosz média nem hirdethet többet a platformon.
  • Ferenc pápa is megszólalt: „A háború a politika és az emberség kudarca” – mondta, és a saját, Fratelli Tutti című írását idézve „szégyenletes kapitulációnak, a gonosz erői előtt elszenvedett keserves vereségnek” nevezte a háborút.
  • Szerbia döntött: nem csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz, ez sem politikai, sem gazdasági szempontból nem elemi érdeke az országnak. Aleksandar Vučić elnöknek nem volt könnyű dolga, mert országát az Európai Unióban szeretné látni, miközben hagyományosan erős barátságot ápol Oroszországgal.

Azt pedig, hogy péntek napközben mi történt a fronton, ebben az összefoglaló cikkünkben olvashatja el.

A Telex az olvasói támogatásoknak köszönhetően hat tudósítóval van éppen jelen a történelmi események helyszínén: négyen Kijevben, ketten az ukrán-magyar határnál. A helyszíni riportjainkat itt találja meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!