Mintha megnyílt volna az ég, és felrobbanna a világ. Ha lenne hangja a halálnak, ez lenne az

„Azt hittem, itt a világvége” – így érezte magát John Tukuafu, aki a Tonga-szigetek főszigetén, Tongatapun üdülőhelyet üzemeltet. Ebből a január 15-i vulkánkitörés és az ezt követő szökőár után már csak kitépett fák és törmelékek maradtak meg.

A Csendes-óceán nyugati partján, Új-Zélandtól északra fekvő szigetcsoport volt a helyszíne a 21. század eddigi legnagyobb vulkánkitörésének, melynek a hatását világszerte lehetett érezni. Az emelkedő légnyomás Magyarországot is elérte, a szökőárhullámok pedig érintették Ausztrália mellett Japánt, valamint Észak- és Dél-Amerika nyugati partjait is.

A Hunga Tonga-Hunga Ha'apaiból kitörő, mindent betöltő füst miatt a szigetek napokig elérhetetlenek voltak a külvilág számára, sőt, három kisebb sziget gyakorlatilag megsemmisült. A múlt hét vége fele azonban megérkeztek az első segélyszállítmányok Tongára – ezzel egy időben megjöttek az első képek is a szigetek állapotáról a vulkánkitörés után. Az ENSZ becslései szerint a katasztrófa 84 ezer embert, azaz a szigetek lakosságának több mint négyötödét érinti súlyosan, a tiszta ivóvízellátás pedig az egyik legnagyobb probléma a kitörés után mindent beborító hamu miatt.

Az elmúlt éveket nézve ez már a harmadik természeti katasztrófa, amiből Tonga lakosságának talpra kell állnia. A klímaváltozás miatt a jövőben az emelkedő tengerszint elsüllyesztheti a 170 szigetből álló csoport néhány tagját, a kiáradó tengervíz tönkreteheti a szigetek mezőgazdaságát, az emelkedő hőmérséklet pedig élhetetlenné teheti a szigetvilágot. A tongaiak azonban kitartanak, és a mostani katasztrófa után harmadjára is újjáépítik országukat.

Mintha több száz atombomba robbant volna

„A rádióban hallottuk, hogy cunamiriasztást adtak ki Tongára. Nem tudom leírni ezt az érzést. Látni a lányomat, ahogy bebújik az autóm hátsó ülésére, sír és azt kérdezi, minden rendben lesz-e és mi lesz a családtagjainkkal. Olyan érzés volt, mint egy apokaliptikus horrorfilm, csak sokkal-sokkal rosszabb”

– így írta le az al-Dzsazírának egy fiatal közalkalmazott, Tevita Fukofuka, hogyan emlékszik vissza a január 15-i eseményekre, amikor közel 65 kilométerre Tonga fővárosától kitört a vulkán.

A robbanást még a 2300 kilométerre fekvő Új-Zélandon is lehetett hallani, a kitörés és az utána következő szökőárhullámok pedig az eddigiek alapján legalább három ember halálát okozták. Elpusztítottak több falut és üdülőhelyet és napokra megszakították a 105 ezer lakosú Tonga-szigetek kapcsolatát a külvilággal.

Az első robbanásnál Fukofuka azt hitte, egy teherautó kapott defektet:

„Zavartan néztem körül az úton, majd jött a második bumm, és azt éreztem, mintha ágyúk dördültek volna a közelemben. De a harmadik robbanás sokkal hangosabb volt, mintha a fejem fölött történt volna az egész. Tudtam, hogy az az átkozott vulkán volt, és valami szörnyűség történt.”

Az árhullámokra ugyan a környező nagyobb szárazföldeken már előzetesen felkészültek, azonban Tonga több szigetén az első vulkánkitörés után a cunamiriasztó rendszer azonnal leállt. Egy ott élő brit túravezető, Alistair Coldrick azt mesélte a Sky Newsnak, hogy„olyan volt a hangja, mintha bombák robbantak volna a környéken”.

„A kommunikáció teljesen megszakadt, de így mindenki tudta, hogy ez valami olyan drasztikus, és el kell menekülni a partról. Tudtuk, hogy valami katasztrofális történt. Tudtuk, hogy el kell tűnnünk a víz mellől. Tudtuk, hogy valami nagyon rossz közeledik, csak azt nem tudtuk, mennyire rossz”

– mondta Coldrick, aki a főszigettől több száz kilométerre fekvő Vava'un él. A túravezető a családjával együtt menekült a part felől a sziget magasabb részére, és így tett Tevita Fukofuka is gyermekével. „Amint megtaláltam a lányomat, akkor jött a legnagyobb robbanás. Olyan volt, mintha megnyílt volna az ég és a fülemben robbant volna fel a világ. Soha nem hallottam hangosabb zajt az életemben. Ha lenne a halálnak hangja, akkor talán ilyen lenne.”

A NASA adatai szerint a vulkánkitörés ereje 5-6 millió tonna TNT robbanásához mérhető, és több százszor akkora erővel sújtott le, mint 1945-ben az atombomba Hirosimára. A fülsüketítő zajban minden mozgott Fukofuka körül, a kocsik, a házak és maga a föld is:

„Felnéztem az égre és több száz madarat láttam minden irányba repülni. Féltem, de próbáltam nem mutatni. A lányom beugrott a kocsiba, sírt, remegett. Ahogyan siettem a benzinkút felé, próbáltam megnyugtatni.”

Maszkkal, lavórral, fohásszal védekeztek

A Water Board-hegy felé vezető kocsiáradatban araszolva érte utol Fukofukát és lányát a vulkánkitörés utáni kénes hamueső. „Mindenhol kavicsok, hamu és por… Hallottuk, ahogy záporoznak az autó tetejére és az út menti házakra is. Teljesen elsötétült az égbolt. A vulkáni hamu olyan sűrű volt, hogy éjszaka lett a nappalból.”

A hamu miatt az emberek maszkot vettek fel – Coldrick szerint ez volt az első alkalom a koronavírus-járvány kitörése óta, hogy a szigeten maszkot kellett viselni, hiszen eddig összesen egyetlen vírusos esetet fedeztek fel az elmúlt két évben. A Water Board-hegy tetején parkoló autókat útbaigazító fiatalok pólókból kötött kendőt tettek a szájuk elé, hogy levegőt tudjanak venni.

„Egy fiú még egy műanyag lavórt is felvett a fejére a hamu ellen. Azért ez mosolyt csalt a lányom arcára, és megnyugodtam, amint mi is le tudtunk parkolni”

– mondta Fukofuka. A fiatal férfit ezután próbálták rokonai értesíteni, hogy biztonságban vannak – és a külföldön élő tongaiak is kétségbeesetten hívogatták családtagjaikat.

Tonga törvényhozó gyűlésének elnöke, Fatafehi Fakafanua is Új-Zélandon volt a katasztrófa idején. „Nagy megkönnyebbülés volt hallani a családom felől. A kormány azt tanácsolta nekik, hogy igyanak palackozott vizet és a hamu miatt viseljenek maszkot, amikor kint vannak” – mondta a Reutersnek.

John Pulu szintén az új-zélandi Aucklandben él, de Tongán is ismert televíziós és rádiós személyiség. „Ma már némileg megkönnyebbültünk, mert tudtunk beszélni az otthoniakkal. Egy kicsit könnyebb lélegezni és aludni is” – mondta Pulu, miután édesanyja és családja is azt üzente, biztonságban, jól vannak otthon.

Fukofukát és lányát is később megtalálta a hegyen parkoló kocsik közt egyik barátjuk, aki maszkokat, almát és cigarettát hozott. „Százakkal együtt próbáltunk éjjel a kocsiban aludni. Néhányan fohászokat énekeltek. A lányom miatt bekapcsolva hagytuk a rádiót, hogy ne érezzük egyedül magunkat. Aggódtam az autó akkumulátora miatt, de a rádióállomás mindig bemondta a friss híreket – és ez megnyugtatott minket.”

Az egész város szürke volt a hamutól

Néhány órányi nehéz alvás után, napfelkeltekor Fukofuka látta, hogy a kocsik többsége már lement a hegyről. „Elállt a hamueső is, úgyhogy felébresztettem a lányomat és próbáltuk a lehető legtöbb hamut letakarítani a szélvédőről, hogy hazajuthassunk. A rádióban bemondták, hogy a vulkáni aktivitás már leállt, de a cunamiriadó még mindig érvényben van. Több helyen ivóvízhiány alakult ki. (…) Ahogy hazafele mentünk, láttuk, hogy az egész város szürke a hamutól.”

Az országban február 13-ig rendkívüli állapotot hirdetett ki a kormány, és bár a pusztítás teljes mértékéről nehéz képet alkotni, Rachael Moore, az ausztrál kormány Tongáért felelős főbiztosa szerint hatalmas a vagyoni kár. Minden megszólaló szerint az ivóvízellátás megoldása a prioritás: az ENSZ humanitárius ügyekért felelős koordinációs hivatala szerint a tongaiak több mint négyötöde számára veszélybe került a vízellátása.

„Minden háznak saját tartályai vannak, ezek többsége viszont most tele van hamuval, így nem biztonságos a használata”

– mondta egy helyi újságíró, Marian Kupu a Reutersnek Tonga fővárosából. A helyiek tartanak attól, hogy elfogyhat az ivóvizük, sőt, a hamu miatt a családok nem is engedik ki a gyerekeiket játszani az udvarra. „Most még mindenki küszködik a problémákkal” – mondta a Tongai Vöröskereszt alelnöke, Drew Havea. Bár a vulkán közelében fekvő szigetek lakosait többségében evakuálták, így is néhányan maradni akartak.

Szerinte a kitörés és annak következményei olyan pszichológiai hatással lesznek az itt élőkre, amit hosszú idő alatt lehet csak feldolgozni. „Minden felnőtt már gyerekként hallott arról a földrajzórákon, hogy itt élünk a Tűzgyűrűben” – utalt Havea a Csendes-óceán partjainak mentén lévő sávra Ausztráliától Ázsián át Észak- és Dél-Amerikáig, amelynek mentén különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el. „Véleményem szerint most mind arra gondolunk, vajon mennyire lehetnek aktívak ezek a helyek”

„Azt hiszem, az egész szigetet sokkolták a történtek” – mondta Mary Lyn Fonua, a Matangi Tonga Online hírportál vezető szerkesztője, ami az áramkimaradás és az internet hiánya miatt csak szombaton tudott először új cikkel jelentkezni. A kommunikáció a külvilággal vasárnapra még mindig nem állt helyre teljesen, ugyanis annak ellenére, hogy a főszigeten helyreállították a telefonvonalat, a kieső szigeteket még nehéz elérni, és az internetes optikai kábelek helyreállítása pedig még hetekbe telhet.

A legkevésbé van szükség még a Covid-járványra is

A vulkánkitörés és az áradások után VI. Tupou, Tonga királya bátorságot és kemény munkát kért a helybéliektől az újjáépítéshez. Mindkettőre szükség lesz, hiszen a közel 170 szigetből álló ország infrastruktúrájának jelentős része megsérült vagy megsemmisült, mondta Sam Purkis, a Miami Egyetem tenger- és légkörkutató intézetének munkatársa.

„Még ennél is nagyobb problémát jelent az, hogy a Tongához hasonló atoll szigeteken kevés a szárazföld és korlátozottak a természeti erőforrások. Édesvízkészletek például csak kis víztározókból állnak rendelkezésre, a talaj pedig gyenge és vékony”

– mondta Purkis, hozzátéve, hogy a szökőár miatt kiáradt tengervíz tovább szennyezte a talajrétegeket és a mezőgazdasági területeket is. A professzor szerint sokáig csak drága importtal és a tengervíz sótalanításával tudják majd megoldani az édesvízellátást a szigeteken.

Az elmúlt napokban az első vízszállítmányok és a víztisztításhoz szükséges első berendezések is megérkeztek. Csütörtökön és pénteken egy-egy segélyszállító repülőgép sótalanító berendezéseket, katasztrófaelhárítási készleteket, generátorokat, valamint higiéniai és kommunikációs eszközöket vitt Új-Zélandról. A repülők pilótái külön figyeltek arra, hogy érintkezés nélkül tudják átadni a csomagokat, hogy az ország továbbra is mentes maradjon a koronavírustól: „Igyekszünk tiszteletben tartani, hogy Tongának most a legkevésbé még egy Covid-járványra lenne szüksége” – mondta Jim Gilmour ellentengernagy, az új-zélandi egyesített erők parancsnoka.

Ausztráliából két másik katonai repülőgép szintén leszállt csütörtökön, ezekre többek között sátrakat, konyhai berendezéseket és egy seprőgépet raktak, amely segít a repülőtéri hamu eltávolításában – jelentette be Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter.

A repülőkön kívül hajókkal is érkezik segítség a szigetország felé a környező országokból: pénteken az új-zélandi haditengerészet 250 000 liter ivóvizet és egy olyan sótalanító berendezést szállított Tongára, ami 70 ezer liter vizet is képes megtisztítani naponta. Ausztrálián és Új-Zélandon kívül pedig Kína is kész segítséget nyújtani a bajba jutott szigetországnak, amennyire csak lehetséges – nyilatkozta Hszi Csin-ping kínai elnök az állami Hszinhua hírügynökségnek.

Néhány méternyi víz eltüntethet szigeteket a Föld színéről

A Reuters arról ír, Tonga számára a vulkánkitörés és a szökőár megmutatta, milyen módon fenyegeti a szigetcsoport létét a klímaváltozás. Szakértők szerint ugyanis a hőmérséklet és a tengerszint együttes emelkedése miatt egyre súlyosabb szökőárak, viharhullámok és kánikulák alakulhatnak ki, amelyek akár a mostani katasztrófához hasonló következményekkel járhatnak.

A Tonga-szigetek vezetői ezzel teljesen tisztában vannak – nem véletlen, hogy az ország különösen aktív volt az ENSZ tavaly novemberi klímacsúcsán is Glasgowban. A szigetország képviselői a COP26-on arról beszéltek, hogy ha magasabb lesz a globális felmelegedés a 1,5 Celsius-fokos klímacélnál, akkor szigetek tucatjait nyelheti el a tenger a Csendes-óceánon. Holott a Világbank becslése szerint ezek a szigetországok a globális szén-dioxid-kibocsátás mindössze 0,03 százalékáért felelősek.

„Miközben mi rugalmasak vagyunk és alkalmazkodni próbálunk, elég néhány méternyi plusz víz, amely házakat áraszthat el, és miatta meghalhatnak gyermekeink, akár egész családok is”

– mondta a Reutersnek Shairana Ali, a szomszédos Fidzsi-szigeteken működő Save the Children jótékonysági szervezet igazgatója. Benjamin Horton, a szingapúri Earth Observatory vezetője szerint is magasabb tengerszint mellett „már kisebb természeti katasztrófa is elég ahhoz, hogy széleskörű pusztítás legyen a vége”, hiszen „a szökőárak és a viharhullámok a tenger legfelső szintjén alakulnak ki”.

Ráadásul az ENSZ globális tengerszint-megfigyelő rendszere szerint a Tonga-szigetek körül a globális átlagnál kétszer gyorsabban, évente kb. 6 milliméterrel emelkedik a tengerszint – a szigetcsoport ugyanis az Egyenlítőhöz közelebbi melegebb vizeken fekszik. Ez nemcsak a viharhullámok és a cunamik kockázata miatt veszélyes, de a mezőgazdaság szempontjából is, hiszen a partra mosott tengervíz évekre használhatatlanná teheti a termőföldet, fokozódhat a partmenti erózió és elpusztulhatnak azok a korallzátonyok is, amelyek természetes pufferként állnak a tengervíz és a szárazföld közé.

Az emberek nem akarnak elköltözni

A tengerszint emelkedése mellett a felmelegedés miatt is egyre gyakrabban alakulhatnak ki erős ciklonok. A tongai napi átlaghőmérséklet ma 0,6 Celsius-fokkal magasabb, mint 1979-ben volt, és az egész csendes-óceáni térségben nőtt a forró nappalok és forró éjszakák gyakorisága is.

Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi testülete szerint a felmelegedés miatt a jövőben több hőhullám lesz, és a hőmérséklet is egyre gyakrabban haladhatja meg a 35 fokot – a szélsőséges kánikulát pedig csak súlyosbíthatja a trópusi páratartalom. A Meteorológiai Világszervezet becslései szerint a tengervízben is egyre gyakrabban fordulhatnak elő hőhullámok, amely a korallok mellett a halakat is pusztíthatja.

Az elmúlt évek során a mostani a harmadik alkalom, amikor a tongaiaknak újjá kell építeniük a szigetországot egy természeti katasztrófa után – korábban a Gita ciklon pusztított 2018-ban, majd a Harold ciklon 2020-ban. Sokan beszélnek arról, hogy a klímaváltozás miatt tömegek indulhatnak meg klímamenekültekként a fejlett világ felé olyan területekről, melyeket élhetetlenné tett az éghajlatváltozás. Ezeknek az első csoportja között lehetnek a Csendes-óceán szigetvilágának lakói is.

Ezzel viszont nem ért mindenki egyet feltétlenül: a tongai származású Josephine Latu-Sanft Londonban dolgozik klímavédelmi kommunikátorként, és bár ő maga elköltözött, szerinte az őslakosok a kockázatok ellenére nem szívesen hagynák el a szigeteket:

„A tongaiak nagyon ellenállók. Évszázadok óta ott élünk. Az ottani földben és a tengerben vannak a gyökereink és az identitásunk. Az emberek nem akarnak elköltözni.”