Őrült, aki még ma is a fosszilisokba fektet – a világ lemond a szénről, de ennél több kellene

Az utolsó pillanatokig vitáztak a világ országainak vezetői a szavakon, hogy pontosan milyen zöld célokkal bizonyítsák elkötelezettségüket a klímaügy mellett, miközben azért kibúvókat is biztosítanak maguknak a leghúzósabb ügyekben – így is lehet értelmezni a szombaton zárult COP26-ot, az ENSZ tavalyról a világjárvány miatt mostanra halasztott klímacsúcsát.

Az 50 ezer döntéshozót, szakértőt, vállalati képviselőt, delegációt Skóciába vivő eseményről a sajtó az elmúlt két hétben leginkább azt kapta fel, hogy hány környezetszennyező repülőjárattal utaztak a résztvevők a klímacsúcsra, amiről Greta Thunberg már előre megmondta, hogy ez is csak a politikai blabláról fog szólni.

Klímapolitikában képmutatásból kétségtelenül van kínálat, de ennek a populáris kritikáját is lehet a valódi lépések fékezésére használni, mondván, inkább ne csináljunk semmit, lám, az elit is csak tőlünk várja a lemondást, miközben csak beszélnek. Ahogy a klímaügyekben a közvélemény egyszerre követeli az azonnali cselekvést és közben rendkívül szkeptikus is, a COP26-tal kapcsolatban is egyszerre túl nagyok a várakozások, és eleve reménytelennek ítélik a megbeszéléseket.

Van ebben némi műfajtévesztés is, hiszen sokszereplős tárgyalásoknál elég természetes a sok szöveg, amik adott esetben fontos megállapodásokhoz is vezethetnek. Az apokalipszistől azonban biztosan nem egy gigantikus ENSZ-fórum fogja megmenteni a világot. Egy ilyen alkalmon sok mindent be lehet jelenteni, és lehet hosszú távú elköteleződéseket aláírni, az azonban már sokkal inkább a kormányokon fog múlni, hogy mi az, amit valóban teljesítenek is az ígéretekből.

Most már be is kellene tartani

Az ENSZ kormányközi testülete, az IPCC idén augusztusban adta ki a legújabb jelentését minden korábbinál robusztusabb adatokkal arról, hogy javában benne vagyunk az éghajlatváltozásban. A jelentés szerint az elmúlt 125 ezer évben a 2010-es évtized volt a legforróbb a Földön, annyi szén-dioxid pedig kétmillió éve nem volt a légkörben, mint most. Az sem kétséges már, hogy a globális felmelegedést gyakorlatilag teljes mértékben az emberi tevékenység okozza.

A világ vezető klímakutatóit felvonultató testület szerint nincs más megoldás, mint itt és most felhagyni a fosszilis energia használatával, az üvegházhatású gázok legfőbb forrásával.

„A helyzet annál is súlyosabb, mint amilyennek korábban tűnt. Ezzel nagyon nehéz szembenézni, nem titkolom, hogy én is többször sírtam, amikor készítettük az IPCC jelentését. Az éghajlatváltozás lehetséges nagy billenőpontjai, a tengeráramlások lehetséges leállása és a többi, ami korábban csak távoli sci-finek tűnt, már itt van a közelünkben, és talán némelyik már el is indult. Senki nem tudja még, hogy pontosan hogyan, de nincs más választásunk, mint megszüntetni a kibocsátásunkat”

– mondta a Másfélfok sajtóklub klímacsúcseredményeket értékelő beszélgetésén Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora, az IPCC magyar alelnöke.

Ehhez képest idáig a gyakorlatban szinte semmit nem sikerült teljesíteni a korábbi vállalásokból. A 2015-ös párizsi klímacsúcs pozitív meglepetése volt, hogy a világ országai fontos közös alapokban tudtak megállapodni, ekkor kötelezték el magukat amellett, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom kezdetéhez képest mindenképpen két, de lehetőleg inkább másfél fokon belül kell tartani – az ezt meghaladó felmelegedés már rendkívül szélsőséges hatással lenne az ökoszisztémára és az emberi társadalmakra. Döntöttek arról is, hogy az egyes országoknak rendszeres időközönként (ez idáig ötévente volt) egyre komolyabb vállalásokat kell tenniük saját szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére.

A másfél fok tartásához az IPCC modellszámításai szerint már 2030-ra meg kellene felezni a jelenlegi globális kibocsátást, 2050-re pedig a világnak nettó zéró kibocsátóvá kell válnia, vagyis legalább annyi CO2-t kellene tudni elnyelni, mint amennyit kiengedünk a levegőbe. Ehhez képest a kibocsátások a párizsi egyezmény aláírása óta is csak nőnek. Az ENSZ legutóbbi értékelő jelentése szerint az országok 2030-ra 16 százalékkal még növelnék is a kibocsátásaikat 2010-hez képest. Ha az eddig tett vállalásokat be is tartják, akkor is 2,7 fokkal nő a globális átlaghőmérséklet 2100-ig, majdnem kétszer annyival, mint amennyit a kormányok a kutatók számításai alapján még elfogadhatónak tartanak.

Érthető hát, hogy a klímacsúcsot nagy várakozás előzte meg, hogy az eddigieknél sokkal konkrétabb és erőteljesebb döntések szülessenek. Hogy azonban ez mennyire sikerült, legalábbis vitatott. A COP26 pohara félig üres és félig tele van, attól függően, hogy azt nézzük, miről sikerült megállapodni, vagy azt, hogy a deklarációkat hogyan vizezték fel még az utolsó pillanatban is, és hogy mennyire nincs garancia ezek betartására továbbra sem.

Ürge-Vorsatz Diána szerint azonban összességében jó az irány és pozitív az üzenet, amit a COP26-on kötött megállapodások közvetítenek. „A végső dokumentumot nem szóról szóra érdemes nézni, hanem az összképet, azt, hogy mostantól már évente próbáljunk meg visszatérni az ambíciók növelésére, és hogy végre bekerült a szén csökkentése és a fosszilis iparágakban az állami szubvenciók tiltásának témája. Ezek korábban érinthetetlen szent tehenek voltak, nagyon fontos, hogy most már nemzetközi konszenzus van arról, hogy ezeknek el kell tűnniük” – fogalmazott a sajtóklubon.

Többhatalmi versengés klímaígéretekben

A kőszén kivezetése és a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatásának beszüntetése most először került bele COP-döntésbe, és ekörül volt az egyik legnagyobb vita is. A szén adja a világ villamosenergia-termelésének a 37 százalékát, a szén az egyik legnagyobb szennyező. Eredetileg a szén teljes kivezetését akarták beleírni a közös dokumentumba, végül azonban az erősen szénfüggő India és Kína felpuhította az egyezményt, „kivezetés” helyett így csak a „csökkentés” került a végső változatba.

Emiatt az ázsiai nagyhatalmak most sok támadást is kapnak, ez azonban inkább a globális bűnbakjátszmák része, a valóság bonyolultabb: az Egyesült Államok például szintén azon dolgozott a háttérben, hogy itt fellazítsa a tervezetet. Amerika a klímaígéretekben is verseng Kínával. Miközben Biden elnökké választása óta retorikai szinten nagyon elkötelezettek, leginkább arra figyelnek, hogy ne maradjanak le Peking mögött. Ez persze akár jót is tehet az ügynek: Glasgow-ban ugyan mindkét nagyhatalom több országok közötti egyezményt nem írt alá, közben egymással kétoldalú megállapodásokat kötöttek.

Az Európai Unió ugyanakkor igyekszik előre menni, és a többieknél komolyabb vállalásokkal példát mutatni a világnak – ezt szolgálná az uniós klímapolitikát meghatározó Fit for 55, ami mellett ugyan a tagállamok tavaly elkötelezték magukat, most azonban újra támadják (a magyar kormány felől is), hogy ennek mentén alkudjanak ki maguknak jobb pozíciókat vagy finanszírozást. Az EU-t többen azzal vádolják, hogy túlerőlteti a zöld fordulatot, és vannak, akik ezzel magyarázzák az energiaárak mostani emelkedését is. Ezzel a klíma- és energiapiaci szakértők többsége nem ért egyet, mint mondják, az árak turbulenciája nem az Energiawendéből következik, és a megújuló energiaforrások fejlesztése hosszú távon még csökkentheti is az árakat.

„Nem az a baj, ha az energiaárak magasak, az a baj, ha az embereknek sokat kell fizetni értük. Hatékonyabb berendezésekkel és épületekkel sokkal kisebb lenne a fogyasztás. Az összes európai épületet erőműszintre fel lehet újítani, hogy több energiát termeljenek, mint amennyit felhasználnak” – mondja Ürge-Vorsatz Diána, akinek a COP26 legnagyobb csalódása éppen az volt, hogy épületenergetikáról, erre fordítandó közpénzekről alig volt szó. „Sajnos ez még nem elég szexi téma. Nagyon szomorú, hogy még mindig csak a nagy beruházások, a mega napelemparkok és a hidrogéntechnológia számítanak annak.”

Más szenével verik, de ez így kevés lesz

A Glasgow-ban is érzékelhető egyik fő törésvonal a fejlett és fejletlen országok között van. Korábban a fejlettek különféle pénzügyi segítségeket ígértek a klímavállalások teljesítéséhez, ezek azonban csak nagyon részlegesen valósultak meg egyelőre – most tettek némi elnagyolt ígéretet ezek pótlására, elvileg évi 100 milliárd dollárt kellene mobilizálni, de ez idáig nem sikerült. E mulasztás mellett a fejlett világot az elfogultság vádja is érheti. Miközben a szén csökkentését beleírták a dokumentumokba, a kőolaj és a földgáz kivezetését már nem annyira hangsúlyozták. Márpedig míg a többi fosszilis a fejletteknél is komoly súllyal van jelen, a szén sokkal inkább a fejlődő országok energiaportfóliójában meghatározó.

„Ez nagyon részrehajló a gazdag országok irányába, mert náluk a szén már eléggé elkezdett kivezetődni, míg a fejlődőknek nem sok alternatívája van, nincs olyan hozzáférésük a földgázhoz. Közben a földgázhoz kötődő globális kibocsátás a párizsi egyezmény óta is tovább nőtt 9 százalékkal, a fejlett országok is nagyban fejlesztik a földgáz-infrastruktúrát. A tudományos élet azt gondolja, hogy nem volt politikailag igazán korrekt, hogy csak a szénről beszélünk”

– mondta Ürge-Vorsatz Diána erről a sajtóbeszélgetésen. A kutató szerint Glasgow-ban India tette a legfontosabb vállalást. Bár ők csak 2070-re mondják a klímasemlegesség elérését, abban az országban, ahol még sok százmillió embert kellene előbb egyáltalán áramhoz juttatni, ez így is fontos ígéret. Más országok is növelték az elmúlt két hétben a nemzeti vállalásaikat, a legnagyobb kibocsátáscsökkentést az USA ígéri. Összességében a világ teljes kibocsátásának 90 százalékáért felelős országok ígérik, hogy 2050-re már nem lesznek nettó kibocsátók. „Ez egy fantasztikusan nagy üzenet”, szögezi le a magyar kutató.

Ez sem elég azonban, és nem csak azért, mert mindezt még be is kellene tartani. A célul kitűzött másfél fok elérése még a mostani vállalásokkal sem lehetséges, ennél többre lenne szükség. A realitásokkal számoló forgatókönyv szerint a mostani vállalásokkal együtt 2,4 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés történne 2100-ig, ami már nagyon súlyos természeti és társadalmi következményekkel járna. Ha a hosszú távú, nettó nullás célokat is hozzáadjuk, akkor 2,1 foknál állna meg a felmelegedés, ha pedig a még csak bejelentett, de hivatalos dokumentumokba még be sem került vállalásokat is, akkor 1,8 foknál vagyunk, de ez már egy ultraoptimista becslés. Ürge-Vorsatz Diána ennyire nem derülátó, a Glasgow-ban megerősített irányt, amihez az erdőirtások megállítása, a metánkibocsátások 30 százalékos csökkentése is beletartozik, mégis jónak tartja:

„A trendet érdemes nézni. Nincs még rá garancia, hogy elérjük a másfél fokot, de a világ igenis ebbe az irányba megy. Aki ma a fosszilis iparágakba fektet, őrült, az már legfeljebb csak állami szubvenciókkal éri meg. A klímasemlegesség elérése olyan, mint a holdraszállás volt: nem tudjuk még pontosan, hogy fogunk landolni, de egyszerűen meg kell csinálnunk, nincs más választás. A generációváltás itt különösen fontos: a fiatalok egyre jobban akarják a váltást, pontosan tudják, hogy ez már a saját bőrükre megy. A COP végre elérte, hogy nyíltan merjünk ezekről beszélni.”