Navalnij nem bánta meg, hogy egy éve visszatért Oroszországba, és aztán bebörtönözték

2022. január 17. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Az első börtönben töltött évem után szeretném elmondani mindenkinek ugyanazt, amit azoknak kiabáltam, akik a bíróság előtt összegyűltek, miközben engem egy konvojjal a rendőségi furgonhoz vezettek: ne féljetek semmitől” – írta az AFP szerint az Instagramon Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb ellenfele, akit éppen egy éve vettek őrizetbe a moszkvai reptéren.

Navalnij már több mint egy évtizede az oroszországi ellenzék legfontosabb alakja, korrupcióellenes mozgalmával 2018-ban el akart indulni az elnökválasztáson is, azonban ezt megakadályozták. A politikai aktivista azután került börtönbe, hogy berlini gyógyulása után visszatért Oroszországba. Három és fél évre ítélték, letöltendőre változtatva egy felfüggesztett ítéletet az úgynevezett Yves Rocher-ügyben, amiről itt írtunk bővebben. A politikust októberben az orosz terrorizmus elleni törvény alapján szélsőséges nézeteket valló személynek nyilvánították. Decemberben Szaharov-díjat kapott, ezt lánya vette át helyette.

„Egyetlen másodpercre sem bántam meg” – írta Navalnij, hozzátéve, hogy ez az ő országuk, és ebből nincs másik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!