Úgy néz ki, az FBI elkapta az utóbbi évek legzavarbaejtőbb csalóját

Szerdán az FBI letartóztatta a 29 éves Filippo Bernardinit a New York-i John F. Kennedy reptéren. Bernardini a brit Simon & Schuster könyvkiadó jogi osztályán dolgozott, a letartóztatásra pedig azért volt szükség, mert a férfit elektronikai úton történt csalással és mások megszemélyesítésével gyanúsítják. Az ilyen esetek viszonylag gyakoriak, Bernardini viszont sokkal, de sokkal érdekesebb, mint egy átlagos csaló, aki lopott bankkártyaszámokkal él vissza, és, mondjuk, abból finanszírozza a nyaralásait.

A férfi lehet ugyanis az elkövetője annak a legalább hat éve tartó csalássorozatnak, aminek során kiadatlan könyvek kéziratait sikerült megszereznie valakinek. A legfurcsább az egészben, hogy bár vagyont érő dokumentumokról van szó, a megszerzett szövegeket sosem adták el, nem kerültek fel a netre, nem szivárogtak ki, a lopáson nem nyerészkedett senki. Mintha valaki áldozatos, fáradságos és kitartó munkával azt szerette volna elérni, hogy minden megjelenés előtt álló, talán csak kéziratban létező irodalmi mű az ő birtokában legyen.

Mindegy volt, hogy egy Ian McEwan-regényről volt szó, vagy egy olyan novelláskötetről, ami maximum pár száz embert érdekel. A rejtélyes csalónak minden kellett, és ezért nem volt rest több száz domaint, kamu emailcímet létrehozni, és olyan szintű kutatómunkát végezni a háttérben, hogy sokaknak fel sem tűnt a turpisság.

A könyvtolvaj ugyanazt az eljárást használta újra és újra: ügynöknek, ügynökségi vezetőnek, menedzsernek, kiadók munkatársának adta ki magát, és emailben jelentkezett. Ezekben a levelekben az illető levelezésének stílusában, bennfentes szakmai kifejezéseket és rövidítéseket használva kérte, hogy egy-egy író kéziratát küldjék már el neki.

A levelek elsőre úgy tűntek, mintha létező, valódi, ellenőrizhető címekről jöttek volna, de az illúzió megtört, amikor az áldozat válaszolt rá, és a cím megváltozott. Általában olyanra, amin már észrevehető volt a turpisság, de ha felületesen nézték, azért el lehetett siklani felette, hogy a Random House kiadót például Randorn House-nak írják. A csaló létezésére először csak szakmai oldalakon hívták fel a figyelmet, 2018 októberére viszont már globális jelenségről írtak a lapok. A Publishers Weekly oldalán megjelent cikkben már Törökországot és Spanyolországot is említik, ottani kiadóknak is küldtek adathalász leveleket.

Az emailcímekhez kellett domaint is regisztrálni, ezekhez szintén kamu elérhetőségeket adott meg a csaló, fizikai címnek volt, hogy egy londoni, meleg férfiakra szakosodott klinikát vagy egy ausztrál könyvesboltot adott meg. Akkor még a gyanú szerint a csalások célja az lehetett, hogy a kéziratokat az ismeretlen elkövető e-könyvekké konvertálja, és online árulja őket a hivatalos megjelenés előtt. Ez nem történt meg a mai napig.

A Publishers Weekly cikkében is megjegyzik, hogy a szélhámos egészen biztosan ismerte, hogyan működik a könyvkiadás világa, hogyan csapnak le a kiadók fejvadászai, az úgynevezett scoutok a készülő könyvekre, és hogy mik a legújabb megjelenések. Egy izraeli könyvkiadó munkatársa arról számolt be, hogy a csaló egy olyan könyv kéziratát kérte, amiről ő maga nem is tudta, hogy létezik. Később előfordult, hogy egy írótól sikerült úgy megszereznie egy kéziratot, hogy a könyv létezését még be sem jelentették a külvilág számára, a titokzatos levélíró viszont már tudta, hogy kik a szereplői.

Több nyelven, feltehetően fordítóoldalak segítségével kommunikált, de szinte mindig sikerült eltalálnia egy-egy fontos részletet – egy aláírást, egy köszönést, egy titulust. Barátságos levelezőtárs benyomását keltette, aki rákérdezett arra, hogy az illető hogyan bírja a járványt, milyen rendelkezések vannak az adott országban, és így tovább. Ha nem kapott választ azonnal, folytatta a levélküldést, néha egészen otromba módon napi kilenc levelet is küldött, amiben anyagot követelt.

Több száz domaint jegyzett be, amiket bizonyos esetben feltehetőleg lopott bankkártyaadatokkal fizetett ki. Ha valaki emailben szembesítette a csalót azzal, hogy tudja, mit csinál, általában nyom nélkül eltűnt. A világszintű karanténok idején jutott csak el arra a pontra, hogy amikor valaki nem volt hajlandó neki elküldeni a Millennium-könyvsorozat legújabb részét, norvégül írta azt neki, hogy reméli, az illető meghal Covidban.

Mindenki tanácstalanul állt a jelenség előtt. „Ha ennek a célpontjai a John Grishamek és a J. K. Rowlingok lennének, lenne egy elméletünk” – mondta a New York Timesnak a Trident Media Group irodalmi ügynökség egyik vezetője, aki szintén nem értette, hogy miért állhat érdekében valakinek begyűjtenie és potenciálisan nyilvánossá tennie olyan anyagokat, amiket például elsőkönyves írók alkottak.

Az egyik lehetséges magyarázat az lehetett, hogy az ismeretlen csaló egy irodalmi scout. Így nevezik azokat a szakembereket, akik fürkészik az újonnan megjelent vagy éppen készülőben lévő könyvek piacát, hogy producerek vagy kiadók minél hamarabb le tudjanak rá csapni – mint a profi sportban, ahol már egészen fiatalon az új tehetségeket kutatják.

„Egy különleges scoutképesség az is, hogy ki tudunk szedni másokból információkat, anélkül hogy mi magunk túl sok információt adnánk ki. Ehhez gyakran szükség van egy bizonyos fokú meggyőzőképességre”

– ezt Catherine Ecles irodalmi scout nyilatkozta a Könyves Magazinnak, amikor arról kérdezték, hogy mire van szükség a szakmájában. A könyvtolvaj ennek a lehető legsúlyosabb változatát valósíthatta meg azzal, hogy semmit sem árult el magáról, miközben mindent tudott és meg is szerzett, gyakorlatilag bárkitől. Volt irodalmi scout, aki azt nyilatkozta, hogy gyakorlatilag a saját munkáját látja visszaköszönni a csalásokban, csak éppen illegálisan.

A helyzet annyira súlyosbodott, hogy néhány scout összefogott, hátha sikerül leleplezniük a csalót. Amikor egyikőjüket megkereste emailben, és egy új könyv kéziratát kérte tőle, akkor az illető elküldte neki a Büszkeség és balítéletet, az új könyv borítójával egy PDF-fájlban. A terv az volt, hátha aztán ezt a dokumentumot továbbadja, így fény derül arra, hogy kivel seftel. De a PDF sehol sem bukkant fel. Az egész csalássorozat elvileg bűnügynek számított, de kérdés volt, hogy egyáltalán kit károsítottak meg vele. Illetve ahogy a New York Magazine újságírója fogalmazott:

„Hogyan lehet vádat emelni valaki ellen, aki románnak adja ki magát, és egy svédtől követel egy amerikai regényt?”

A válasz ezek szerint az FBI volt, amivel még 2020 környékén több könyvkiadási szereplő felvette a kapcsolatot, és a jelek szerint 2022 első hetére beért a munkájuk. De előtte tényleg annyira tanácstalan volt mindenki, hogy a legvadabb elméletek keringtek az elkövetőről. Az előbb említett New York Magazine-cikk írója – akit egy idő után már a csaló maga is megfenyegett emailben – azon spekulált, hogy mi van, ha ez az egész ügy egy kiképzés hekkereknek. Mi van akkor, ha ez a kiképzőtábor: meg kell szerezni egy konkrét szellemi terméket adathalászat segítségével, úgy, hogy másnak adja ki magát az illető. És ha sikerült ezt a terméket megszerezni, akkor a kiképzés sikeres volt, mehet az ember a komolyabb célpontok felé. Ha Margaret Atwood legújabb könyvét, A szolgálólány meséjének folytatását meg tudja szerezni valaki, akkor nem sok akadály lehet az ember előtt.

Hogy egészen pontosan mi volt a könyvtolvaj motivációja, az remélhetőleg nemsokára ki fog derülni. Bernardini letartóztatása sokkolta munkáltatóját, a Simon & Schustert, azt a céget, ami évekkel ezelőtt még emailben figyelmeztette az alkalmazottjait és klienseit a csalásra. Bernardiniről viszonylag keveset tudni a nevén, a munkáján és az életkorán kívül, illetve a legtöbb információt a közösségi oldalairól lehet összeszedni, ahol nem az igazi nevét használja.

A LinkedIn-oldala szerint kínai nyelvből szerzett BA-diplomát a milánói Szent Kereszt Katolikus Egyetem, és később ő fordította a kínai Zsao Ping-zsu (Rao Pingru) Történetünk című képregényét olaszra. Mesterdiplomáját Nagy-Britanniában, a University College Londonon szerezte.

És mi volt a szenvedélye?

„Hogy több nyelven is lehessen könyveket olvasni és élvezni a világ minden pontján.”