A lengyel köztársasági elnök szembement a kormánnyal, megvétózta a médiatörvény módosítását

2021. december 27. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök megvétózza a sokat vitatott új lengyel médiatörvényt, a „lex TVN”-t. Ez lehetővé teszi, hogy az egyik legnagyobb lengyel kereskedelmi tévécsatorna, a TVN továbbra is az amerikai Discovery tulajdonában maradjon – írja a Welt.

Duda hétfőn maga jelentette be egy televíziós beszédben, hogy nem hagyja jóvá a médiatörvény módosítását, mert szerinte a törvényjavaslat népszerűtlen volt, és ártott volna Lengyelország üzleti megítélésének.

A lengyel parlament alsóháza, a szejm karácsony előtt egy héttel másodjára is elfogadta a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt által beterjesztett új médiatörvényt, amelynek hatályba lépését már csak Andrzej Duda akadályozhatta meg. A módosított törvény értelmében külföldi cégek csak akkor kaphattak volna médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése bennük nem haladja meg a 49 százalékot. Ennélfogva a Discoverynek el kellett volna adnia a TVN-csoportban lévő részesedésének több mint felét, máskülönben a cégcsoport többtucatnyi csatornája nem sugározhatta volna a műsorait az országban.

A TVN24 hírcsatorna a TVN-csoport része, amelyet lengyel vállalkozók alapítottak, majd 2018-ban eladták a Discovery Inc.-nek – ami azóta már Warner Bros. Discovery. Ehhez a globális médiavállalathoz tartozik például a CNN is. A nézettség alapján a kritikus hangvételű TVN24 a vezető lengyel hírcsatorna, megelőzi az állami ellenőrzésű TVP Infót is.

A törvénymódosítást az Európai Unió Bizottsága és az amerikai kormány is bírálta, mivel az szerintük veszélyeztette volna a sajtószabadságot. A törvénytervezet ellen Lengyelországban is sokan tiltakoztak, több mint 1,5 millióan írták alá a TVN petícióját a médiatörvény elnöki vétójáért, és több mint száz városban tüntettek a kormánypárt médiapolitikája ellen.

A TVN melletti tüntetés 2021. december 19-án, Krakkóban – Fotó: BEATA ZAWRZEL / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
A TVN melletti tüntetés 2021. december 19-án, Krakkóban – Fotó: BEATA ZAWRZEL / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

A PiS azzal érvelt a médiatörvény módosítása mellett, hogy ezzel az orosz és a kínai befektetésektől akarják megvédeni a lengyel médiát. Bár a kormányzó PiS-ből érkező elnök, Andrzej Duda eddig végig kitartott a kormány lépései mellett, ennek a viszonynak akár szakítópróbája is lehet a médiatörvény módosítása. Duda már korábban nem zárta ki, hogy kész megvétózni a törvényt.

Frissítés 15:05: Az államfői vétóra reagálva Tomasz Grodzki, a fő ellenzéki erőt, a Polgári Platformot (PO) képviselő szenátusi elnök a Twitteren megköszönte a tüntetések résztvevőinek, hogy „kiálltak a szólásszabadság védelmében”. Donald Tusk, a PO elnöke, Bix Aliu, az Egyesült Államok varsói nagykövetségének ügyvivője, valamint a TVN képviselője, Mikolaj Sowinski ügyvéd is üdvözölte Duda vétóját – írja az MTI.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében a szejm elutasíthatja, ehhez azonban a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a képviselők legalább felének jelenlétében. Ilyen többséggel PiS jelenleg nem rendelkezik.

A lengyel kormány médiaátalakítási terveiről a Visegrad Insight főszerkesztője, Wojciech Przybylski augusztusban írt véleménycikket, amelyet magyarul itt olvashat el a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!