Nem kellett az új kormánynak, feloszlatták a tálibok az afganisztáni választási bizottságot

2021. december 25. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva

Éppen egy hete derült ki, hogy a tálibok hosszú idő után újra adnak ki útleveleket Afganisztán fővárosában, Kabulban, ami ugyan nem jelenti azt, hogy hamarosan bárki elhagyhatja majd az országot, az biztos, hogy adhatott okot némi optimizmusra az ország helyzetével kapcsolatban. Az ugyanakkor továbbra is egyértelmű, hogy túlságosan nem érdemes bizakodni, egy tálib szóvivő ugyanis szombaton bejelentette, hogy az új kormánynak nincs szüksége a testületre, ezért feloszlatták az ország választási bizottságát – írja az MTI.

A választási bizottságot még 2006-ban hozták létre Afganisztánban azzal a megbízatással, hogy szervezze meg és felügyelje az országban lezajló választásokat, beleértve ebbe az elnökválasztást is. A független testület honlapja szerint a választási bizottság azon dolgozott, hogy erősítse és népszerűsítse a demokráciát az országban a bizalom erősítésével, a választásokon való részvétel növelésével valamint a rendes és hiteles választások intézményesítésével. A bizottság fennállása során tizenegy választás lebonyolításában vett részt, ám nem volt egyszerű a dolguk, mert az elmúlt években a tálibok támadásaik során rendszeresen vették célba a testület tagjait.

A feloszlatott bizottság elnöke az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a tálibok elkapkodták ezt a döntést, és ha a testület tényleg megszűnik létezni, akkor szerinte biztosan nem oldódnak meg soha Afganisztán problémái, mert nem lesznek többé választások. Halim Fidai, az egykori kormány egyik prominens politikusa szerint ez a döntés is bizonyítja, hogy a tálibok nem hisznek a demokráciában, ellenzik az összes demokratikus intézményt, a hatalmukat pedig szavazólapok helyett lőszerekkel legitimálják. A tálibok egyébként a héten megszüntették a választási panaszbizottság, illetve két minisztérium – a békeügyi és a parlamenti ügyekkel foglalkozó tárca – működését is. A szóvivő szerint ennek oka, hogy pillanatnyilag nincs szükségük arra, hogy ez a két minisztérium és ezek a bizottságok létezzenek és működjenek. Ha viszont esetleg mégis szükség lenne rájuk, akkor a kormány majd visszaállítja őket.

A választási bizottság egyik munkatársa nyitja fel a 2019-es elnökválasztás szavazólapjainak egyik urnáját. Fotó: Mohammad Sharif Shayeq / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A választási bizottság egyik munkatársa nyitja fel a 2019-es elnökválasztás szavazólapjainak egyik urnáját. Fotó: Mohammad Sharif Shayeq / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Afganisztánban a tálib lázadók májustól kezdve fokozatosan uralmuk alá vonták az ország területének nagy részét, majd augusztusban harc nélkül elfoglalták a fővárost, Kabult, és átvették a hatalmat a Nyugat által támogatott kormánytól. A tálib hatalomátvétel miatt az Egyesült Államok befagyasztotta az afgán központi bank számláit, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap pedig felfüggesztette a segélyek folyósítását, írja az MTI. Közben az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a csaknem 40 milliós afgán népességből 23 milliót fenyeget éhínség a télen. A 20 évig tartó afganisztáni háború utolsó heteiről itt, a tálib hatalomátvétel okairól pedig itt írtunk. Videós riportunkban Kabulban afgán nők mondták el, hogyan élik meg a mindennapokban a tálibok uralmát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!