Rekordalacsony volt a részvétel az első hongkongi választáson, ahol csak Kína-párti jelöltek indulhattak

2021. december 20. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordalacsony részvétel mellett zajlott le az első olyan választás Hongkongban, ahol csak a pekingi kormányzathoz hű jelöltek indulhattak el, írja a CNN. Így csak Peking-párti jelölteket választottak meg a húsz választókerületben – igaz, a Törvényhozói Tanács képviselőinek többségét az új választási törvény szerint már nem a hongkongiak, hanem a kínai kormány, és a velük jó viszonyt ápoló ipari és kereskedelmi testületek választják meg.

Több nemzetközi megfigyelő szerint is csak egy hamis választás volt az egész, és erre hivatkozva szólította fel a vasárnapi választás bojkottjára a polgárokat több – Hongkongból már elmenekült – ellenzéki vezető is.

Bár a Kína-párti kormányzat még a tömegközlekedést is ingyenessé tette a szavazók mozgósítása érdekében, a választópolgárok többsége inkább kirándulni vagy kempingezni ment a rendszer legitimálása helyett:

  • míg öt évvel ezelőtt a szavazók 58 százaléka jelent meg az urnáknál,
  • a 2019-es demokráciapárti győzelmet hozó helyhatósági választásokra pedig 71,2 százalékuk ment el,
  • a most vasárnapi törvényhozói választásokon csak a hongkongiak 30,2 százalékuk adta le a szavazatát.

Ennek ellenére Hongkong kormányzója, Carrie Lam nem csalódott az alacsony részvétel miatt: hétfő reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2019-es 70 százalék feletti részvétel csak az akkori „nehézségek” miatt volt annyira magas, és az az eredmény a „polarizáción” alapult. „Ez nem valami olyasmi, amire büszkének kéne lennünk” – mondta Lam a két évvel ezelőtti eredményekről, hozzátéve, hogy a vasárnapi választás nagyon fontos volt, mert megerősítette a „patrióták”, azaz a Pekinghez hű erők uralmát a városállamban.

A plakáton látható jelölt, Chan Han-pan beszélget egy választóval december 8-án – Fotó: Wang Shen / Xinhua via AFP
A plakáton látható jelölt, Chan Han-pan beszélget egy választóval december 8-án – Fotó: Wang Shen / Xinhua via AFP

Az elmúlt években Kína igen nagy erővel darálta be a hongkongi demokráciát: számos újságírót tartóztattak le a városállamban, tavaly nyáron pedig a kínai népgyűlés egy új nemzetbiztonsági törvényt is elfogadott Hongkongra vonatkozóan. Jogvédők szerint a törvény szándékosan homályos, hiszen nem tisztázza, mivel sérthetik meg az állampolgárok a nemzetbiztonságot – így aztán az állam önkényesen is alkalmazhatja bárki ellen a törvényt.

Részben emiatt vonultak ki idén októberben az Amnesty International jogvédői Hongkongból, mert úgy érezték, már nem tudnak biztonságban dolgozni. Sőt, idén nyáron még egy hongkongi popsztárt is elfogtak a rendőrök, mert évekkel ezelőtt egy politikai gyűlésen énekelt. A hongkongi demokrácia elfojtását ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.

Érdemes még megjegyezni, hogy a magyar állami hírügynökség, az MTI egy leplezetlenül Kína-párti anyagban számolt be az eseményekről azzal a címmel, hogy „Peking »fényes jövőt« jósol a hongkongi demokráciának”.