Biden azt ígéri, megnehezíti Putyin számára, hogy lerohanja Ukrajnát

2021. december 3. – 22:24

Másolás

Vágólapra másolva

Átfogó tervet állít össze az orosz–ukrán válság kezelésére Joe Biden amerikai elnök – írja az MTI. Biden pénteken a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót, ahol újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „A legátfogóbb és legjelentősebb kezdeményezéscsomagot állítom össze, nagyon megnehezítve Putyin számára, hogy megtegye azt, amitől az emberek tartanak” – nevezetesen azt, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát.

A CNN beszámolója szerint az elnök azt is elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll az európai szövetségesekkel és az ukrán tisztviselőkkel is az ügyben. Biden nem részletezte, hogy pontosan milyen lépésekre gondol, de később Jen Psaki fehér házi szóvivő azt mondta, hogy akár Moszkva elleni szankciókról is szó lehet.

Pénteken a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Biden videókonferenciás tárgyalásra készül egymással. Egybehangzó értesülések szerint ez már a jövő héten megtörténhet.

Joe Biden sajtótájékoztatója a Fehér Házban 2021. december 3-án – Fotó: ANNA MONEYMAKER / GETTY IMAGES VIA AFP
Joe Biden sajtótájékoztatója a Fehér Házban 2021. december 3-án – Fotó: ANNA MONEYMAKER / GETTY IMAGES VIA AFP

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán arról beszélt a NATO-tagországok külügyminisztereinek lettországi találkozóján, hogy az Egyesült Államok az eddigi legkeményebb gazdasági szankciókkal sújtja Oroszországot, ha Putyin megszállja Ukrajnát.

Másnap Blinken Stockholmban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A találkozó után Lavrov kijelentette, hogy Moszkva kész a párbeszédre Kijevvel. „Mi, ahogy Putyin elnök mondta, nem akarunk semmilyen konfliktust” – mondta. Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint Lavrov ugyanakkor közölte Blinkennel, hogy Moszkva nem hagyja válasz nélkül, ha „Kijev hagyja magát belerángatni az Egyesült Államok geopolitikai játszmáiba”.

Lavrov azt is közölte Blinkennel, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államoknak hosszú távú biztonsági garanciákban kell megállapodnia Oroszország nyugati határait illetően. Azt mondta, a NATO ukrajnai bővítése vörös vonal lenne Moszkva szemében. „A Nyugat a tűzzel játszik, ha azt állítja, hogy Oroszországnak nincs beleszólása a NATO keleti bővítésébe” – mondta Lavrov, és arra szólította fel Ukrajnát, hogy tegyen eleget a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségeinek, és figyelmeztetett, hogy a kijevi visszautasítás a „katasztrófa felé vezető út” lenne.

Az elmúlt hetekben minden korábbinál súlyosabb lett a nagyhatalmi konfliktuspotenciál az Egyesült Államok és Oroszország között Ukrajna kapcsán. Az ukrán titkosszolgálat szerint több mint 90 ezer orosz katona és jelentős fegyverarzenál állomásozik az ukrán határ közelében, és sokan attól tartanak, hogy egy állítólagos ukrán provokációra, a szakadár területek elleni támadásra hivatkozva Putyin invázióra készülhet Ukrajna ellen.

Oroszország cáfolja, hogy ilyen szándéka lenne, ők éppen a nyugati provokációkról beszélnek, és azt sérelmezik, hogy a NATO anyagi támogatást nyújt az ukránoknak, és az orosz határ közelében gyakorlatoznak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva azt állítja, hogy orosz segítséggel ezekben a napokban puccsot terveznek ellene – Moszkva ebben is tagadja bármiféle érintettségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!