Egy héttel a dél-afrikai bejelentés előtt megjelent Hollandiában az omikron variáns

2021. november 30. – 12:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már egy héttel a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron variánsát Hollandiában – közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kedden. Az omikront két, november 19-én és november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták Hollandiában, az új változat mintáit visszamenőleg is vizsgálják. Arról, hogy az érintettek jártak-e Dél-Afrikában, még nincsenek információk – közölték.

Világszerte eddig 22 országban igazolták a koronavírus új mutációjának, az omikron variánsnak a jelenlétét, hivatalosan eddig már több mint 205 esetet regisztráltak, és több mint 69 ország vezetett be utazási korlátozásokat, amelyek általában szigorított karanténkötelezettséget jelentenek a külföldről érkezők számára. Az omikron variáns jelenlétét igazoló lista folyamatosan változik, ezt ebben a frissülő cikkünkben követjük.

Az Európai Unióból eddig összesen 42 esetet jelentettek, tíz tagországban jelent meg az omikron variáns – közölte kedden az Európai Gyógyszerügynökség. Hozzátették, hogy az esetek enyhe tünetekkel jártak, és bíznak abban, hogy a következő hetekben kiderül, mennyire hatékonyak a vakcinák az új variáns ellen.

Az egyes országok hivatalos bejelentéseiről a BNO News készített listát, ez alapján hivatalosan 205 omikron-esetet regisztráltak, de közben kedden Nagy-Britanniában is igazoltak három új esetet, így 14-re nőtt az omikron variánssal fertőzöttek száma a szigetországban. 14 fertőzöttet találtak Hollandiában, Portugáliában pedig tizenhármat.

Eddig öt fertőzöttet találtak Németországban, de volt köztük olyan is, aki az elmúlt hetekben nem járt külföldön. Az új variáns Olaszországban is jelen van, ott négy fertőzöttet találtak.

Az omikron variáns hétfőn megjelent Svédországban és Spanyolországban is, velük együtt már Nyugat-Európa szinte minden országában felfedeztek legalább egy esetet a legújabb variánsból, ami Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint Magyarországon egyelőre nem jelent meg.

Kedden délelőtt Japánban is igazoltak egy esetet, egy nappal azután, hogy a távol-keleti szigorította a külföldiek beutazását – írja a Reuters. Az omikron variánst egy Namíbiából érkező, harmincas éveiben járó diplomatánál igazolták megérkezésekor a Narita repülőtéren, a japán miniszterelnök szerint a szigorú beutazási szabályokkal tudnak gyorsan reagálni és megfékezni a vírus terjedését.

A befektetők is aggódva figyelik az omikron variáns terjedéséről szóló híreket, és kifejezetten rosszkor jött a Moderna vezérigazgatójának nyilatkozata, aki a Financial Timesnak azt mondta:

„Azt gondolom, hogy olyan a világon nincsen, hogy az oltások hatékonysága ugyanakkora lenne, mint a delta variáns esetében.”

Stephane Bancel szerint biztosan nagy lesz a hatékonyságbeli visszaesés, ám hogy mekkora, azt még nem tudni, meg kell várni vele a részletes adatokat. „De az összes tudós, akivel beszéltem, azt mondta, hogy ez nem lesz jó” – tette hozzá. A Moderna-vezér kijelentésének hatására gyakorlatilag beszakadtak az ázsiai és nyugat-európai tőzsdék, velük együtt a magyar is, a BUX 0,96 százalékos esésben volt 11.30-kor.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a koronavírus omikron variánsára azért figyeltek fel azonnal, mert szokatlanul sok, 32 mutációt tartalmaz csak a tüskefehérjéjén – azaz a vírusnak azon a részén, amely nemcsak a fertőzőképesség szempontjából kulcsfontosságú, de a vakcinák és az antitestalapú gyógyszerek is elsősorban ezt célozzák.

A Dél-afrikai Köztársaság által először november 24-én jelentett, omikron nevet kapott új SARS-CoV-2-variánst a WHO hétfőn „nagyon magas a kockázatúnak” minősítette, mert a szervezet szerint várhatóan nemzetközi szinten el fog terjedni, és újabb fertőzési hullámokat idézhet elő.

Rengeteg problémás mutációja van az Afrika déli részén felbukkant koronavírus-változatnak, sokkal több, mint amennyi bármelyik eddigi variánsban együtt megvolt. Még keveset tudunk, de a kutatók nagy erőkkel vizsgálják, és az már látszik, hogy több mutációja segítheti a vakcinák megkerülését. A fő kérdés, hogy milyen a terjedőképessége: valódi gondot akkor okozhat, ha képes kiszorítani a deltát. Itt szedtük össze, mit lehet eddig biztosan tudni az új mutációról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!