Európai Parlament: A lengyel alkotmánybíróság illegitim, a jogellenességet legalizálja vele a kormány

2021. október 21. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Illegitimnek tekinti az Európai Parlament a lengyel alkotmánybíróságot, ami nemrég egy határozatában kimondta: az uniós jog egyes területeken nem élvezhet elsőbbséget a nemzeti joggal szemben Lengyelországban.

Ahogy arról beszámoltunk, október elején a lengyel alkotmánybíróság döntést hozott arról, hogy a nemzeti alkotmány magasabb rendű a közös európai jogrendnél, az uniós alapszerződés egyes előírásai pedig összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal. Az ügyről itt írtunk részletesen, a kérdés pedig az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésének egyik legforróbb témájának számít.

Korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy az alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezi az Európai Unió alapjait. Ugyanígy gondolta az európai parlamenti képviselők többsége is, akik eheti plenáris ülésükön állásfoglalást adtak ki arról, hogy

a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, nem független, és a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult.

Az 502 igen, 153 nem szavazattal elfogadott állásfoglalás szerint a lengyel testület döntése „az értékek és jogszabályok európai közössége elleni támadás”, a bíróságot pedig „az alkotmány tényleges őrzése helyett a hatóságok jogellenes tevékenységeinek legalizálására szolgáló eszközzé alakították át”.

A lengyel alkotmány értelmében ugyanis az uniós szerződések a nemzeti jogrend részét képezik, közvetlenül alkalmazandók, és a nemzeti joggal való ütközés esetén elsőbbséget élveznek – írják a képviselők az állásfoglalásban. Hozzáteszik, hogy a Lengyel Köztársaság önkéntesen kötelezte el magát amellett, hogy az alapító szerződések rendelkezéseit és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát magára nézve kötelezőnek fogadja el.

Az Európai Parlament szerint a lengyel miniszterelnök a saját politikai céljai érdekében él vissza az igazságszolgáltatással – miközben a lengyel közvélemény túlnyomó többsége a kutatások alapján uniópárti.

Éppen ezért arra kéri az EP az Európai Bizottságot, hogy indítsák el Lengyelország ellen a jogállamisági mechanizmust, zárják el az uniós pénzcsapokat, ne hagyják jóvá az ország RRF-tervét, indítsanak kötelezettségszegési eljárásokat, és vitassák meg a helyzetet a csütörtök-pénteki uniós csúcson.

„Azért az agyrémnek is van határa!”

reagált Facebookon az Európai Parlament döntésére a lengyelek megbízható szövetségesének számító magyar kormány igazságügyi minisztere. Varga Judit szerint „történelmi mélypont, hogy egy, az objektivitás látszatára sem adó, nyíltan politikai zsarolótestületként működő uniós intézmény megkérdőjelezi egy szuverén tagállam legfelsőbb bírói szervének kvázi a létezését”. „Mi kiállunk lengyel testvéreink mellett és továbbra is vállt vállnak vetve fogunk küzdeni az Európai Parlament sunyi lopakodása és politikai nyomásgyakorlása ellen!” – írja Varga a posztjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!