Szijjártó: Orbán Viktor a legdemokratikusabb vezető Európában

2021. október 01. – 12:58

Szijjártó: Orbán Viktor a legdemokratikusabb vezető Európában
Orbán Viktor (j) és Szijjártó Péter (b) telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az Athéni Demokrácia Fórumon is a megszokott kormányzati üzenettel állt elő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, aki a demokrácia fogalmáról, a Nyugatról érkező kritikákról, illetve a belarusz helyzetről is beszélt – utóbbiról azért, mert az eseményen részt vett Szvetlana Tyihanovszkaja belarusz polgárjogi aktivista, korábbi elnökjelölt is.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a demokrácia fogalma nem igényel további minősítést. Szerinte egy ország addig demokráciának nevezhető, amíg a nép dönthet a saját és a hazája sorsáról.

„Négy évtizeden keresztül harcolnunk kellett a szabadságunkért, ugyanis mi nem a kontinens szerencsés felén voltunk (...) Ma sokszor kioktatnak, bírálnak minket Nyugatról, meg akarják mondani, hogyan kellene élnünk, hogyan kellene működtetnünk a politikai rendszerünket, azt állítják, hogy nem vagyunk demokratikus ország, pusztán azért, mert nem liberális a kormány” – mondta.

Hasonló reakciója volt a magyar jogállamisági helyzetet érő bírálatokkal kapcsolatos kérdésre is, Szijjártó szerint ugyanis a kioktatások, kritikák oka pusztán az, hogy konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormány van hatalmon Magyarországon, áll a külügy közleményében.

Szijjártó azt is kijelentette, hogy

„Orbán Viktor a legdemokratikusabb vezető Európában.”

A külügyminiszter a belarusz helyzetre térve elmondta, hogy a válság és az arra válaszul hozott európai uniós intézkedések megmutatták, hogy milyen korlátozott hatású a közösség külpolitikai eszköztára, ugyanis a szankciók, a nyilatkozatok nem eredményeztek változást. Szerinte az elmúlt években nem bizonyult túl sikeresnek az EU fellépése ezen a téren, ezért hosszabb vitára lenne szükség a szankciók hatékonyságáról. Figyelmeztetett, hogy amennyiben nem eredményesek a büntetőintézkedések, akkor a velük való fenyegetésnek sem lesz elrettentő hatása.

Szijjártó felvette azt is, hogy nem számít-e álszentségnek a különböző szankciók elrendelése, miközben a nagyobb tagállamok hatalmas üzleteket kötnek egyes, általuk hangosan bírált országokkal. Példaként a kínai tisztségviselők elleni korlátozásokat említette, illetve azt, hogy eközben tavaly Kína volt az EU első számú kereskedelmi partnere.

Tyihanovszkaja disszidens belarusz ellenzéki vezető a beszélgetésen védelmébe vette az EU-s szankciókat, mondván, ezek jelentik a közösség egyetlen eszközét a nyomásgyakorlásra. Egy moderátori kérdésére reagálva pedig leszögezte, hogy demokráciának tart minden európai uniós tagállamot, így Magyarországot is.