Meleglobbi és konzervatív bíborosok akarják a háttérből lemondatni Ferenc pápát a vatikáni bennfentes szerint

„A papok és püspökök folytán-folyvást arra panaszkodnak, hogy a Vatikánban félelem uralkodik, félelem a pápa befolyásos ellenségeitől” – írja magyarul frissen megjelent könyvében Andreas Englisch, több bíboros és magas rangú egyházi személy közeli ismerőse, a kívülről áthatolhatatlannak tűnő Vatikánból 32 éve tudósító német katolikus újságíró. Szögezzük le rögtön az elején: ez egy igazi Ferenc-rajongó könyv, messze van attól, amit elfogulatlan elemzésnek lehetne nevezni. De van, amiben hiánypótló: a bennfentesség érzetével kecsegtetve átfogó képet ad azokról a politikai konfliktusokról, amik Bergoglio megválasztása óta úgy megrengették a katolikus egyházat, hogy egyre többen nyíltan kezdtek beszélni egy lehetséges egyházszakadásról is.

Mi Krisztus földi helytartójának, egyben Európa utolsó abszolút monarchájának szerepe a világban? Az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán Magyarországon is újra fellángoltak a viták, hogy mennyire tisztán spirituális és mennyire politikai esemény egy pápalátogatás, melyik része mennyire az, el lehet-e egyáltalán választani a kettőt. A politizáló egyház szerepét nálunk hagyományosan a baloldal szokta kritizálni, Ferenc pápa alatt azonban inkább a jobboldal sérelmezi, ha a katolikus egyházfő politikai kijelentéseket tesz – hiszen ezek nem igazán vágnak egybe a magát a kereszténység védelmezőjének, Európa védőbástyájának mutató kormány narratívájával. A Ferenc-ellenesség azonban nem a pápát rosszabb pillanataiban demens vénembernek nevező Bayer Zsolt privilégiuma, és nem is kizárólag magyar (vagy lengyel) politikai sajátosság. Ferenc legalább annyi hideget-meleget kap az egyházon belül, mint a tágabb nyilvánosságban.

„Migránssimogató pápa”, „Arábiai Ferenc”, „kommunista Ferenc” „protestáns pápa” – néhány visszatérő jelzős szerkezet a történelem első amerikai katolikus egyházfőjéről. A radikális Ferenc-ellenesek időnként egyenesen az Antikrisztust látják Bergoglióban, de sok visszafogottabban fogalmazó katolikusra is igaz, hogy inkább II. János Pált vagy XVI. Benedeket érzik az igazi pápájuknak. Az egyház régóta nem volt olyan megosztott, mint most, Ferenc pápa pedig népszerűbbnek tűnik balliberális-szekuláris körökben, mint a templomjáró hívek között. A pápát társadalmi tanítása alapján sokan egyfajta globális progresszív ikonnak szeretnék látni és láttatni.

Kapitalizmuskritikája, Amerika-ellenessége, szegénypártisága miatt máshol is komoly tábora van a pápaellenességnek, de Ferencnek egyházi bírálói is sokan vannak. Visszatérően hallani, hogy „teológiailag slendrián”, aki, miközben nyitni kíván a világ felé, elárulja a katolikus egyház fontos hitelveit. Tönkreteszi a pápai hivatalt, rombolja a katolikus egyház tekintélyét, és relativizálja a vallási igazságot, mert már nem állítja egyértelműen azt, ami elődje, XVI. Benedek egyik legfőbb tantétele volt, hogy egyedül a katolikus hit üdvözít.

Andreas Englisch szerint Ferenc a pápasága kezdetétől annyi ember lábára lépett rá, hogy nagyon sok ellenséget szerzett magának a Vatikánban, az egyházban és a konzervatívok között is. A különböző ellenérdekelt erők pedig szerinte mostanra összefogtak, és lemondásra próbálják kényszeríteni a pápát. A különböző Ferenc-ellenes frakciók a német szerző szerint a háttérben nagykoalíciót alkotnak, és olyan helyzetet, botrányt, légkört próbálnak kreálni, amiben az idős, romló egészségi állapotú pápa önként lemond Szent Péter trónjáról.

A két pápa

Hogy kik ezek a rejtélyes, Ferenc-ellenes körök és pápabuktatásra játszó vatikáni lobbik? Az egyház progresszív-liberális szárnyát képviselő német tudósító szerint alapvetően különböző konzervatív csoportosulások, mindenekelőtt az előző pápa, XVI. Benedek követői. A könyv határozottan állítja, hogy a két pápa (szemben például A két pápa című film által sugallt baráti képpel) felfogása egymás szöges ellentéte. „A Ratzinger és Ferenc pápa közötti bensőséges barátság, a sok látványos fotó, amelyen két szövetséges szerepel, csupán szemfényvesztés” – írja a szerző. Ferenc rögtön a megválasztása után mindent máshogy akart csinálni, mint a konzervatív Benedek, és ha ez bele is telt néhány évbe, de módszeresen távolította el a fontos pozíciókból XVI. Benedek embereit.

Bár a pápák működésének egyik nem hivatalos alapszabálya, hogy soha nem bírálják nyíltan az elődjüket, és annak végtelen bölcsességét hangsúlyozzák, Ferenc pápának több olyan, főleg személyi döntése volt, amit sokan burkolt támadásként értelmeztek. Ilyen volt Georg Ganswein, (Benedek rendkívül befolyásos titkára) felmentése a hivatalából, a szintén német Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusának eltávolítása, vagy éppen Walter Kasper bíboros felemelése, aki lényegében egész életében Ratzinger ellenfele volt. Amikor 2016-ban Ferenc pápa az Amoris Laetitia kezdetű megnyilatkozásában megkérdőjelezte az újraházasodott elváltak kizárását az egyházi szentségekből, szintén nagyrészt Ratzinger belső bizalmi köre ment szembe Ferenccel, és fogalmaztak meg dubiát, vagyis kételyeket, hogy a pápai dokumentum megfelel-e az egyház tanításának. A Benedekhez közelebb álló tradicionalista csoportok szintén erősen sérelmezték, amikor idén nyáron Ferenc pápa korlátozta a konzervatív katolikusok által támogatott latin nyelvű misézést.

„Az egyház konzervatívjai nézőpontjából Ferenc pápa nem más, mint egy génhiba”

– fogalmaz könyvében az erős megállapításokat kedvelő szerző, aki azt állítja, hogy megválasztása előtt a konzervatívok teljesen mást vártak Bergogliótól. Englisch azon az állásponton van, hogy Benedek valójában nem a hivatalosan kommunikált egészségi okokból mondott le; a háttérben a vatikáni Kúria fordult ellene, megfosztotta tényleges hatalmától, ő pedig elmagányosodva nem látott más kiutat. Az új pápa megválasztásánál az egyház konzervatív és progresszív szárnya kénytelen volt kiegyezni egymással, így egy erőtlen, kompromisszumos jelöltet kerestek, ez lett volna az állítólag már Benedek megválasztásakor is sok szavazatot szerző idős, féltüdejű, akkor még inkább mogorva különcnek látott argentin Bergoglio, akiről azt gondolták, hogy gyenge, átmeneti pápa lesz. Ehhez képest egy karizmatikus és extrém módon politikus egyházfő érkezett, aki lelkes újságíró híve szerint nem fél senkitől, és pontosan tudja, mit akar: „nem hatalmaskodó, nem parancsolgat, hanem kér, és azt hirdeti, amiben hisz”. „Ferenc pápa istene más, Ő nem ítélkezik az emberek fölött. Az ő istene könyörületes, és mindig megbocsát” – írja a német szerző.

Egyházi modernizáció és a hitelesség

Ferenc pápa kívülállóknak váratlan megválasztása után azonnal látványos és látványosan megosztó gesztusokat tett. A hagyományos pápai kellékek elutasítása, szegények és melegek melletti kiállása rögtön jelezte, hogy határozott, és a korábban megszokottól eltérő víziója van a pápa küldetéséről, amit sokan megütközéssel fogadtak. Első útja a migrációs válsággócba, Lampedusára vezetett, majd később is rendszeresen kiállt a menekültek befogadása mellett, és arról beszélt, hogy aki kerítést épít hidak helyett, az nem lehet igazi keresztény. Egyértelmű volt, hogy aktív politikai szerepet vállal, ami teljesen eltért attól, amit konzervatív elődei képviseltek.

„Ferenc egy extrém módon politikus pápa, és a konzervatívok nem akarnak politikus pápát. Azt akarják, hogy a pápa imádkozzon szépen, és ne szóljon bele a politikába. Ferenc pápa azonban radikálisan kinyitotta az egyházat, és azt mondja, nem csak az imádsággal kell foglalkozni, hanem a világ szegényeivel is. Ez a jobboldalon sokaknak nem tetszik”

– mondta a Telexnek adott telefoninterjújában Englisch. Úgy látja, az egyházi konzervatívok nem tudják megbocsátani az iszlámhoz való közeledést, a vallásközi párbeszédet, és az egyházi házassággal és homoszexualitással, valamint a nők diakónussá szenteléséről kiadott szándéknyilatkozatot is nagyon kritikusan nézték. Tudomása szerint több alkalommal jelezték a pápának, hogy ha ezekben a kérdésekben túlmegy egy határon, egyházszakadás is lehet, ez azonban a pápával szimpatizáló szerző szerint Ferencet – noha tudja, hogy az egyház recseg-ropog –, nem tántorítja el. „Nem rémítenek meg az egyházszakadások, a szkizmák” – mondta az egyik repülőúton.

Az egyházon belüli legfőbb politikai front a katolikus bal- és jobboldal között Englisch szerint abban áll, hogy míg a jobboldal a spirituális tevékenységet tartja az egyház szinte kizárólagos feladatának, a vatikáni balosok szerint az egyháznak aktívan fel kell lépnie társadalmi kérdésekben is.

„Súlyos paphiány van, a fiatalokat már nem keresztelik meg, a templomok üresek. A legnagyobb európai egyház összeomlófélben van, ez a fő probléma, amivel Ferenc pápa küzd. Ha az egyház nem változik meg radikálisan, ezt nem lehet megállítani. Egyetlen generáció alatt az egyház helyzete totálisan megváltozott, a Tinder és a Youtube nyert a templommal szemben”

– hivatkozik a szerző saját, németországi tapasztalataira. A válságtünetekre Englisch, és talán valóban Ferenc pápa szerint is, a válasz a modernitáshoz való nagyobb alkalmazkodás. A hagyományos egyházi tekintély helyett a szeretet és elfogadás hangsúlyozása, az erkölcsi parancsok kötelességetikája helyett a párbeszéd, valamint a pluralizmus elfogadása. Mások szerint – ilyen például az Eucharisztikus Kongresszus miatt a közelmúltban szintén Budapesten járt, a konzervatív hívek között nagyon népszerű guineai bíboros, a Ferenc irányát határozottan bíráló Robert Sarah – sokkal inkább az egyház hagyományos értékeit kell megerősíteni, az egyháznak kompromisszumok helyett inkább határozott ellenpólust kell képviselnie az értékvesztett fogyasztói civilizációval szemben. Hogy melyik attitűd hatékonyabb, melyikkel lehet több lelket megnyerni, nem feltétlenül eleve eldöntött, inkább empirikus kérdés, miközben az egyház hitelessége is a tét.

Azt azonban, hogy a hitelességet mi fenyegeti, a táborok mintha teljesen ellentétesen látnák. Ferenc konzervatív ellenfelei a pápát elvtelen kompromisszumokkal vádolják, Bergoglio azonban a társadalmi problémáktól, szegénységtől, kizsákmányolástól, vagy éppen a migrációtól elzárkózó, imákba bezárkózó egyházat látja hitelességdeficittel küzdőnek. Hogy miért, abban sokak szerint nem annyira a pápa ideológiai pozíciói meghatározók, hanem az, hogy honnan jön, a saját latin-amerikai tapasztalatai, ahonnan nézve az egyébként is híveket vesztő európai katolicizmus túlságosan belterjes, és a saját jóléte eltakarja előle a világ valódi problémáit.

A titokzatos homoszexuális lobbi

A könyvben név nélkül idézett egyháziak szerint Ferenc pápa „utálja azokat a papokat, akinek nincs istállószaguk”, és inkább elküldi őket a végekre, mondjuk lelkipásztori munkára az egyházmegyéjükbe, ők pedig retteghetnek, hogy ott kell hagyniuk a vatikáni karrierjüket. Englisch szerint ők alkotják az egyik meghatározó Ferenc-ellenes csoportot, de idővel szövetségest találtak néhány másik ellenlábasban: a hagyományosan nagy befolyású római nemességben, a Ferenccel szemben Benedekre hivatkozó egyházi konzervatívokban, valamint, és itt a szerző húz egy váratlant: a vatikáni „homoszexuális lobbiban”, akik szintén Ferenc bukásán dolgoznak.

Az utóbbi csoport tételezése a legmeglepőbb, hiszen Ferenc pápa többször tett látványos gesztusokat a melegek felé. Ez persze messze nem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan látni szeretnék: a Vatikán egyértelműen elutasítja a melegházasságot, de a pápa áldott már meg nyíltan meleg párt (a vatikáni hullámokat mutatja, hogy ezt most már nem tehetné meg, a Hittani Kongregáció idén ezt minden papnak formálisan megtiltotta), bocsánatot kért a homoszexuálisoktól az egyház nevében, és sokan emlékeznek arra, amikor azt mondta: „ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt”. A homoszexuális lobbiról korábban nem Ferenc, hanem Ratzinger bíboros beszélt többször is, őket okolva az egyházi pedofíliáért is, mondván, az 1968-as szabad szellem beette magát az egyház falain belülre. Ehhez képest főleg váratlan, hogy a liberális német szerző szerint valóban működik egy befolyásos meleglobbi a Vatikánban, csak éppen ők Ferenc megbuktatására szövetkeztek. Hasonló vádakat fogalmazott meg bulvárszagú botránykönyvében, A Vatikán kínos titkaiban az LMBTQ-aktivista Frédéric Martel, és ezt erősíti meg most a német Englisch, is, aki mintegy mellékesen ír arról, hogy a Vatikán tele van meleg papokkal, akik a Róma belvárosában lévő Monte Monte Caprinóra járnak ismerkedni, és nem éppen megértő szövetségest látnak a pápában. Könyve szerint szerint sok meleg papot rettegéssel tölt el, hogy a pápa nem söpri a szőnyeg alá a problémát úgy, mint az elődei, ők ugyanis továbbra is rejtőzködni akarnak, a szerző szerint gyűlölik a saját melegségüket, és ez az öngyűlölet a pápa ellen vezérli őket.

Ez elsőre elég egyszerű, pszichologizáló magyarázatnak tűnik, de az olvasónak az egész, egyébként magát könnyen olvastató könyv kapcsán is lehet olyan érzése, hogy az ehhez hasonló anekdoták és anonim forrásokra hagyatkozó beszámolók hitelességét nem lehet kívülről megítélni. A könyv főleg a magas rangú egyházi forrásait nem nevesíti, és bár a szerző hivatkozik a pápával folytatott személyes beszélgetéseire, azt, hogy a pápa mennyire értene egyet a könyvben foglalt egyházképpel, értelemszerűen nem tudhatjuk.

Lemondatási forgatókönyvek és Ferenc utódja

A szerző láthatólag Ferenc pápa rajongója, és mint a nekünk adott telefoninterjúban mondta, nem is akar úgy tenni, mintha objektív lenne. Hogy akkor miért kellene mégis hinni neki? Szerinte a 32 éve tartó vatikáni tudósítói munkája és rengeteg háttérinformációja hitelesíti, de amúgy sem tudományos-dokumentarista művet akart írni, csak a Vatikánon belül uralkodó atmoszférát és frontvonalakat közérthetően felrajzolni. Ezek reálisnak hatnak, de a kép kissé leegyszerűsítő, kontrasztosan fekete-fehér és egyoldalú. A könyv olvasójának az lesz a benyomása, hogy a pápa mindig kizárólag személyes meggyőződésből és hitéből fakadóan cselekszik, miközben ellenfelei sötét politikai machinátorok, akik bigott igazságaikat és saját pozícióikat féltik. Amikor a szerzőt arról kérdeztem, hogy konzervatív és Ferenc-ellenes homoszexuális lobbi mellett létezik-e mondjuk liberális-progresszív lobbi is a Vatikánban, nemmel felelt, illetve szerinte ha van is ilyen, az gyenge és erőtlen. Pedig szerinte a Vatikánban a jobboldali lobbik mind nagyobb befolyásra törnek, és főleg Amerikából kapnak nagy anyagi támogatást ehhez. A szerző idézi a meg nem erősített pletykát, hogy Steve Bannon, Trump volt főtanácsadója és alterjobbos guru egy Róma közeli volt kolostorban hozott létre központot a katolikus világiakat és egyháziakat egyesítendő a pápa elleni harcra.

Ha Benedeket valóban lemondatták, és tudjuk, hogy II. János Pál pápa ellen két merényletet is elkövettek, elődje, I. János Pál pedig egyetlen hónap pápaság után halt meg gyanúsan hirtelen, nem tűnik teljesen légből kapottnak a Ferenc pápa elleni egyházi összeesküvés forgatókönyve sem. Englisch szerint az összeálló Ferenc-ellenes erők a Vatikán körüli pénzügyi botrány rátolásával akarták leginkább megbuktatni Bergogliót, hiszen a szegénypárti, luxusellenes egyházfő számára különösen kínos, hogy a szegényeknek szánt péterfilléreket tolvajok nyúlták le.

„Biztos vagyok benne, hogy ezt a pápa ellen akarták felhasználni, és nagyon befolyásos kardinálisok szövetsége volt a háttérben” – mondta a Telexnek Englisch, aki szerint a lemondatás tervét továbbra sem adták fel Ferenc ellenlábasai. A vatikáni jog a pápa kezdeményezésére most pontosítja a mindenkori pápa lemondásának folyamatát, ő ezzel együtt bízik benne, hogy a pápa nem fog lemondani. Bár ezt nem is tudja teljesen kizárni.

„A pápa egy harcos, de már 84 éves. Elmegy ameddig tud, de ha mindenki ellened van, feladhatod.”

erre akár sor kerül, akár nem, a német vatikanológus szerint a következő pápa is az egyház progresszív vonalából jön majd. Ferenc pápa mostanra jelentősen átalakította a konklávé összetételét: a történelemben most először fordul elő, hogy az európai kardinálisok kisebbségben vannak, és kevés konzervatív pápaválasztó bíboros maradt. Ha Ferencnek lesz még ideje, az erőviszonyok végképp, talán visszavonhatatlanul átalakulnak, és a katolikus egyház tartósan átalakul. Ha csak a konzervatív/reformista törésvonal nem mélyül tovább, egészen a szakadásig.