Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes

2020. december 02. – 12:45

frissítve

Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
Ferenc pápa keresztet vet egy tévé által közvetített szertartáson a Vatikánban – Fotó: VATICAN MEDIA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy párt vagy egy demagóg politikus által manipulált nép megszűnik nép lenni, és fásult tömeggé válik. A diktatúrák mindig így kezdődnek: elvetik a félelem magját a nép szívében, aztán felajánlják, hogy megvédik őket félelmük tárgyától, és cserébe megtagadják tőlük a hatalmat, amely meghatározza a jövőjüket.”

- írja Ferenc pápa új könyvében. Az Álmodjunk: Út egy jobb jövő felé címmel megjelent írást több helyen „önéletrajzi műnek” nevezik, holott a pápa személyes élettörténete az, ami a legkisebb hangsúlyt kapja a közel 250 oldal alatt. Az Álmodjunk inkább egy nagyon hosszú véleménycikk a pápától, amiben nem mellékesen megjelenik Isten és a Biblia is, az Atya-Fiú-Szentlélek hármasságát viszont kiegészíti az Emberek, a Klímaváltozás és a Politika nevében.

Metafora, metamorfózis

A pápa könyve a jelenlegi járványhelyzetből bontakozik ki, de csak kis részében szól arról. Az egyházfő a koronavírus kapcsán imára szólítja híveit az egészségügyi dolgozókért („a szomszédban élő szentekért”) és az áldozatokért, miközben Isten elleni bűnnek és önzőségnek bélyegzi a vírus tagadását, a maszkellenesek viselkedését. A könyv viszont nem a tényleges járványra fókuszál igazán, hanem arra, hogyan érthető mindez:

szerinte ez a koronavírus a Noé-bárka utáni megtisztulás lehetősége, a kapu, az ébredés és a minden rosszban van valami jó egybegyúrva.

A koronavírus itt a változás és a hibák felfedezésének lehetősége, miközben a vírus égető kérdésként helyezi elénk, legalábbis a pápa szerint azt, hogy miért csak azzal foglalkozunk, ami a szemünk előtt van: „nézzünk most magunkra: arcmaszkot viselünk, hogy megvédjük magunkat és másokat egy olyan vírustól, amelyet nem látunk. De mi a helyzet azzal a sok egyéb láthatatlan vírussal, amelyekkel szemben szintén védekeznünk kell?” – írja.

A pápa és hívei a Vatikánban 2020. szeptemberében – Fotó: Massimo Valicchia / NurPhoto / Getty Images

A pápa gondolatait és félelmeit összefoglaló könyv elkészítésében részt vett Austen Ivereigh brit újságíró is, aki korábban a pápa életrajzát írta. Ivereigh a könyvről szóló bemutatón nem mást állított, minthogy ez az írás „arra mutat rá, hogy a pápa szerint ébredeznek az emberek a világban” és ezért a pápa egy afféle minden egyben írásban „megtanítja az embereket arra, hogy mikben hisz és mik szerint vezet”. A könyv alapján ezt azonban nem úgy teszi, mint ahogy egy egyházi vezetőtől az egyházban már bizalmatlankodó olvasó elvárná.

Ferenc pápa nem kijelent, nem barokkos bibliai körmondatokba rejti a semmit, csak kér mindenkit, hogy térjen már végre észhez.

Baloldali marxista-e a pápa?

A könyv olvasása közben nemcsak a politikai érdeklődéstől szorongásig túlfűtött olvasóban merülhet fel a kérdés, hogy vajon van-e politikai ideológia amögött, amit a pápa leír. Az „olyan gazdasági rendszerekre van szükségünk, amelyekben mindenki hozzáfér a teremtés gyümölcseihez, az élet alapvető szükségleteihez: a földhöz, a lakhatáshoz és a munkához” mondatok olvasása közben még az éppen Marxról tanuló gimnazista is felkapja a fejét, de nem ő az egyetlen. A BBC 2015-ben foglalkozott a pápa politikai hovatartozásával, miután a kapitalizmus kritikája miatt a baloldal ikonjává emelte az egyházfőt, kritikusai pedig „vörös radikálisnak” bélyegezték.

Stephen Moore amerikai konzervatív író a pápa „aggasztó, erősen marxista hajlamairól” írt ekkor, míg az egyházi újságíró Ivereigh azt nyilatkozta, hogy a pápa „se nem jobb, se nem baloldali”. Az újságíró hozzátette, erős hatást gyakorolt a pápára fiatal korában a volt argentin elnök, Juan Perón hagyatékán alapuló peronista eszme, ami a kapitalizmust és a kommunizmust is elutasítja. Ivereigh szerint a pápa nem ért egyet a marxizmus vádjával, ez az elutasítás pedig 5 évvel később, a könyvből is kitűnik. Legalábbis minden jel arra utal, hogy

Ferenc pápa egyáltalán nem kommunista vagy marxista, szimplán csak keresztény.

A könyvben ugyanis bírálja a mai politikai narratívákat, legyenek azok „akár liberálisak, akár populisták”. Gyanakvónak tartja a nyugati politikai nézeteket, megdöbbentőnek találja a neoliberalizmust, mindeközben uralkodó neodarwinista ideológiának, gyilkossághoz mérhető bűntettnek tekinti az abortuszt. A piacban pedig nem magát a piacot kritizálja, hanem „azt a forgatókönyvet, amelyben leválasztották az etikát a gazdaságtól”.

Elfogadja a magántulajdon létét, de a „kereszténység tanításainak jegyében” kíván olyan alapokat lefektetni, amikből nem szorulnak ki a szegények, amikben munkának számít családanyának lenni és amikben a pártok nem tudnak visszaélni a kereszténység szóhasználatával. Merthogy

„egyes világnézeteink – például a populizmus különböző fajtái – eltorzítják a ”nép„ szó értelmét azáltal, hogy vélt belső és külső ellenségekre fókuszáló ideológiákhoz társítják.”

Ugyanígy „Isten nevében rója fel” egyes kormányoknak azt is, hogy elutasítják a menekültek segítését. Ahogy Ferenc pápa írja, a nép „nem nemzetekre, országokra vagy államokra korlátozódik” és a kereszténység „sem lehet pusztán nacionalista”. A bort inni és vizet prédikálni helyett egy kereszténynek a pápa szerint önzetlenül segítenie kell a másikat, mert a keresztény Isten szemében egyformák vagyunk.

De mi a világ gondja-baja?

A könyv aktualitását nem a benne felsorolt problémák jelentik, hanem az arra való felhívás, hogy a pandémia sokkját átélő világ eszméljen rá, nem mehet ez így tovább. A pápa gondolatai nem újak, egy részüket például már más egyházfők is leírták, XVI. Benedek a Deus caritas est-ben írt a Ferenc pápa által is hangsúlyozott szolidaritásról, I. Szent Gergely pedig a Moralisában hívta fel a figyelmet arra, hogy az emberiség nem jár jó úton. A pápa által kiemelt témákat már magától Ferenc pápától is hallhattuk,

  • George Floyd halálával kapcsolatban a Black Lives Matter-mozgalom támogatását, viszont az emlékezet eltörlését jelentő szobordöntögetések elítélését már idén nyáron is hangoztatta;
  • A klímaváltozásra, a Föld védelmének fontosságára már 2015-ös enciklikájában is felhívta a figyelmet;
  • Ahogy többször védelmébe vette már a menekülteket és a családjuk által elhanyagolt időseket is.

A vatikáni kinevezésekkor eddig is fontosnak tartotta, de a járvány kapcsán aktualitással emeli ki a nők és a női vezetők szerepét. Szerinte a koronavírus megmutatta, hogy „azok az országok, ahol nő az elnök vagy a miniszterelnök, egészében véve jobban és gyorsabban reagáltak a csapásra, mint a többiek”. Viszont nemcsak a vezetői szerepük fontos, a nőkkel kapcsolatban fejezi ki aggodalmát is a pápa a prostitúció miatt, a nőket ért zaklatásokról pedig azt mondja, a Me Too-mozgalom a „társadalom szemeinek felnyílásaként” értelmezhető.

A sikkasztás miatt szeptemberben lemondó Becciu bíboros – Fotó: Filippo Monteforte / AFP

Nem palástolja azt sem, hogy botrányok az egyházban is vannak, hiszen csak idén két nagyobb botrány is robbant a Vatikánban. Az egyik a szeptember végén lemondó Becciu bíboros ügye volt, akiről kiderült, eurószázmilliókat sikkasztott a Vatikán kasszájából. A másik pedig a volt washingtoni érsek, Theodore McCarrick szexuális zaklatásairól kiadott dosszié volt, az első alkalom, amikor a Vatikán megosztotta a nyilvánossággal az egyház tagjával szemben szexuális visszaélés miatt lezajlott vizsgálat részleteit. Vélhetőleg ezek miatt emelte ki a könyvben a pápa újra, hogy a pénz iránti mohóság és szexuális visszaélések jelen vannak az egyházban, ezek ellen továbbra is tenni kell. Mi sem mutatja egyébként jobban a szexuális zaklatások komolyságát és a nyilvánosság bizalmatlanságát, mint az, hogy a pápa még a koronavírus miatti távolságtartás témájánál is óvatoskodva fogalmaz:

„Kockázatos ezt mondanom, mert könnyen félreérthetnek, de a kapcsolat válfajai közül az érintésre van a legnagyobb szükségünk.”

Ahogy a könyv három fejezete (Ideje a látásnak, Ideje a választásnak és Ideje a cselekvésnek) a bibliai hármasra utaló tagolást követi, úgy önéletrajzi elem is mindössze csak három kiemelkedő van a könyvben, ezeket hívja Ferenc pápa saját „kovidhelyzeteinek”. Ebből németországi éveinek magányossága és córdobai válsága mellett az első krízise a legjelentősebb. Még pápanövendékként, 21 évesen került kórházba, a halál széléről hozta vissza a műtét, mely során jobb tüdejének felső lebenyét kivették. „Tudom, mit éreznek a koronavírusos emberek, miközben levegőért küzdenek a lélegeztetőgépen” – írta erről Ferenc pápa. Habár az önéletrajzi vonal ezek mellett kevés, a könyv ennek ellenére mégis a pápa legszemélyesebb írásának mondható. Attól is személyes, hogy a pápa gondolatait egy nagy egységként kezelve összegzi. És attól is, hogy ezt nemcsak a járvány miatt teszi, hanem egy félvállról megemlített, de annál drámaibb ok miatt is. Ahogy Ferenc pápa írja,

„Az én koromban már speciális szemüveget kell viselnem, hogy meglássam, mikor kerülget az ördög, azt remélve, hogy a végén megbotlom – mert ott vagyok: az életem végén tartok.”