Izrael légicsapással válaszolt a Hamász rakétáira

2021. szeptember 12. – 11:46

Izrael légicsapással válaszolt a Hamász rakétáira
Egy palesztin férfi vizsgálja az izraeli rakéta becsapódásának helyszínét – Fotó: Reuters/Ibraheem Abu Mustafa

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre vasárnap hajnalban a Gázai övezetben, válaszul a korábban onnan indított rakétatámadásra, jelentette az MTI tudósítója helyi hírforrásokra hivatkozva.

Az izraeli hadsereg repülőgépei az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Gázai övezetben lévő célpontjait támadták, köztük egy rakétagyártó műhelyt, egy kiképző telepet, egy fegyverraktárat és egy terrorcélokat szolgáló alagutat.

„Izrael hadserege nem fogadja el, hogy terrorista szervezetek izraeli civilek ellen lépjenek fel”

– állt a légicsapásokat indokló katonai közleményben, amely azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is a Gázát irányító Hamászt tekintik felelősnek a területről indított támadásokért.

Korábban a vaskupola légvédelmi rendszer elfogott egy, a gázai határ melletti Szderót város felé kilőtt gázai rakétát. Hasonló rakétatámadást hajtottak végre előző nap is az övezet fegyveresei, amelyre szombaton is légicsapásokkal felelt Izrael.

Az elmúlt héten nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, miután hat palesztin terrorista hétfőn megszökött a szigorúan őrzött észak-izraeli Gilboa börtönből. Szombaton négy szökevényt elfogott az izraeli rendőrség.

Az utóbbi hetekben kiújultak az összetűzések a Gázai övezet határvidékén, erőszakos tüntetések voltak a határkerítésnél, és a palesztinok gyújtóléggömböket eregettek Izrael területe felé.

Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette a Gázai övezetben 2007-ben erőszakos puccsal hatalomra került szélsőségesen iszlamista Hamászt.

Az övezet mintegy kétmilliós palesztin lakosságát a hatalomátvétel óta izraeli és egyiptomi blokád sújtja. Ez akadályozza a szabad határátkelést és az áruforgalmat, és a rendkívül sűrűn lakott területen több mint ötvenszázalékos a munkanélküliség.

A konfliktusról ebben a cikkben írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!