Pár nappal azután, hogy betiltották a zenét, meggyilkoltak egy afgán népdalénekest a tálibok

2021. augusztus 31. – 09:34

Másolás

Vágólapra másolva

Elrabolták otthonából és kivégezték Fawad Andarabi afgán népdalénekest a tálibok, írja a CNN. „Ártatlan volt, csak egy énekes, aki szórakoztatta az embereket” – mondta az énekes fia.

Andarabit pénteken hurcolták el Kabultól északra lévő otthonából. Hasonló esetek történtek a tálibok korábbi, 2001 előtti uralma alatt is az ázsiai országban. A tálibok néhány nappal ezelőtt ismét betiltották a a vallási jelentés nélküli zenét, mert az szerintük nem összeegyeztethető az iszlámmal. „Az iszlámban tilos a zene. Reméljük, meg tudjuk győzni az embereket, hogy ne hallgassanak ilyesmit, ahelyett, hogy nyomást kéne gyakorolnunk rájuk” – mondta néhány napja a tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsáhid a New York Timesnak.

A kilencvenes évek tálib uralma alatt a zene, a televízió és a mozi nagyrészt tilos volt, a szabályok megszegése súlyos következményekkel járt. Az ezredforduló előtti tálib hatalom leváltása után az országban virágzott a zene, a koncertek és a fesztiválok, illetve megalakulhatott az Afgán Nemzeti Zeneintézet is, egy kizárólag nőkből álló zenekar – külföldön és Afganisztánban is számos helyen felléptek.

Az afganisztáni válság alaphelyzetéről itt, a váratlanul gyors tálib hatalomátvétel hátteréről itt írtunk bővebben. Hétfőn késő este az utolsó amerikai repülők is elhagyták az országot, így befejeződött az evakuálás és az afganisztáni kivonulás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!