Rakétákat lőttek ki a kabuli reptérre

2021. augusztus 30. – 08:14

frissítve

Rakétákat lőttek ki a kabuli reptérre
Amerikai tengerészgyalogosok a kabuli repülőtéren – Fotó: U.S DOD/ EyePress News / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Iszlám Állam jelentkezett a kabuli reptér elleni hétfői rakétatámadások elkövetőjeként. A hétfői rakétatámadások után károkról vagy áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A CNN amerikai hírtelevízió eleinte amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre. A közösségi médiában egy rakétatalálat miatt lángra kapott autó képei kezdtek terjedni hétfőn, de ennek eredetiségét hírügynökségek egyelőre nem tudták megerősíteni, írja az MTI.

Később a támadást magára vállaló Iszlám állam közölte, hogy „a kalifátus katonái hat katyusa rakétával vették célba a kabuli nemzetközi repülőteret.” Minderről a dzsihadisták Naser News nevű hírszolgálata adott tájékoztatást a Telegram-csatornáján.

A kabuli repülőtér rendelkezik rakétaelhárító rendszerrel, amelyet pár héttel ezelőtt próbáltak ki – a hat rakétából ötöt sikerrel meg is semmisített a rendszer.

A kabuli nemzetközi reptér felé vezető úton lángoló autó egy videóból kivágott képkockán – Forrás: AAMAJ NEWS AGENCY / REUTERS
A kabuli nemzetközi reptér felé vezető úton lángoló autó egy videóból kivágott képkockán – Forrás: AAMAJ NEWS AGENCY / REUTERS

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nem sokkal később arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a támadásról, az emberek kimenekítése pedig szakadatlanul folytatódik. „Az elnök megerősítette azt az utasítást a parancsnokoknak, hogy meg kell kettőzni az erőfeszítéseket, hogy minden intézkedést meghozzanak a terepen lévő erőink biztonságának megóvása érdekében” – hangsúlyozta a szóvivő.

Vasárnap Joe Biden amerikai elnök arról számolt be, hogy újabb terrortámadás várható az afganisztáni főváros repülőterén. Az Iszlám Állam afganisztáni szárnya, a Horaszán Tartomány nevű terrorszervezet vállalta magára a kabuli reptérnél csütörtökön elkövetett robbantást, amelyben 170 afgán, három brit állampolgár és 13 amerikai katonai vesztette életét.

Az USA azóta válaszcsapásként két dróntámadást hajtott végre. Az egyikben a Horaszán Tartomány nevű terrorszervezet egyik tagját ölték meg, aki terrorakciók kiterveléséért volt felelős. A másik dróntámadásban öngyilkos merényletre készülő terroristákat találtak el, de ebben a támadásban civilek, köztük gyerekek is meghalhattak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!