Putyin Merkelnek: Sok kérdést meg kell beszélnünk

2021. augusztus 20. – 15:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken Moszkvába, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz látogatott Angela Merkel német kancellár, írja az MTI. Az egy hónap múlva leköszönő, csaknem 16 éve hatalomban lévő német politikus egyik utolsó hivatalos külföldi látogatása ez kancellárként, és jelzésértékű, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus novicsokos megmérgezésének évfordulójára esik.

„Sok olyan kérdés van, amelyet személyes megbeszélést is igényelnek, ezért biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak egy búcsúlátogatás, amely az ön azon döntésével függ össze, hogy nem indul el több szövetségi kancellárválasztáson, hanem egy ilyen komoly munkajellegű látogatás is” – mondta Putyin kamerák előtt, a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat megelőzően.

Az orosz elnök rámutatott, hogy Németország Oroszország egyik legfontosabb partnere, ami egyebek között a kancellár közel 16 éves kormányzásának köszönhető. Mint mondta, a kereskedelmi és gazdasági partnerségben Moszkva számára a németeket csak Kína előzi meg. Merkel azt hangoztatta, hogy Oroszországgal a nézetkülönbségek ellenére is fenn kell tartani a párbeszédet.

A német kormány sajtószolgálatának előzetes tájékoztatása szerint a moszkvai tárgyalások témája a kétoldalú kapcsolatok mellett a koronavírus-pandémia elleni küzdelem, a kelet-ukrajnai konfliktus, a fehéroroszországi és az afganisztáni helyzet.

Emellett szó lesz Ukrajna orosz gáztranzitországként betöltött szerepéről és az Északi Áramlat 2 gázvezetékről is. A gázvezetékről, mely Oroszországból fog gázt szállítani Németországba a közeljövőben, ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

A találkozón minden bizonnyal szó esik majd Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőről is, aki egy évvel ezelőtt, 2020. augusztus 20-án lett rosszul és esett kómába egy Szibériából Moszkvába tartó repülőjáraton. Két napig egy omszki kórházban kezelték, utána viszont sikerült Berlinbe szállítanii a politikust. Az ott elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy Navalnijt a Szkripal-ügyben is használt novicsok idegméreggel mérgezték meg.

Frissítés: A német kancellár elfogadhatatlanak nevezte az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szabadságvesztéséről meghozott ítéletet. „Még egyszer kértem az orosz elnököt, hogy engedje szabadon Alekszej Navalnijt” – mondta Merkel.

Putyin azonban hangsúlyozta, hogy Navanijt nem a politikai tevékenysége, hanem egy külföldi partner – a francia Yves Rocher cég – ellen elkövetett bűncselekmény miatt ítélték el.

Navalnij mérgezési kísérlete után négy hónapot tartózkodott Németországban, idén januárban tért vissza Oroszországba, ahol a visszatérését követően azonnal letartóztatták – arra hivatkozva, hogy nem jelent meg egy bírósági tárgyaláson Moszkvában, miközben a berlini kórházban feküdt – és egy munkatáborba zárták. Vlagyimir Putyin egy júniusi, az amerikai NBC News hírcsatornának adott interjúban azt mondta, hogy nem tudja garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből.

A pénteki, Kremlben rendezett tárgyalás után vasárnap Ukrajnába is ellátogat majd Merkel kancellár, mielőtt visszatérne Németországba. Németországban szeptember 26-án szövetségi választást tartanak, amelyen a negyedik kancellári ciklusát kitöltő Angela Merkel már nem fog indulni, így csaknem 16 év után elhagyja a hivatalát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!