Hintapolitika és puha költségvetési korlát: amerikai zöld lámpa az orosz vezetéknek

2021. május 26. – 07:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden szerint a németek elleni amerikai csendőrködés, vagyis az Északi Áramlat 2 elleni szankciók kontraproduktívak lennének az európai kapcsolatok szempontjából.

Emlékeznek még a Kornai János neves közgazdász által oly jól leírt puha költségvetési korlátra? A „hiány” mellett a szocializmus tervgazdaságának másik furcsa anomáliája volt ez, arról szólt, hogy csak ki kell brusztolni a pártközpontban valami beruházást a falunak, a sportklubnak, a vállalatnak, mert ha egyszer igent mondott a „központ”, utána már mindegy, mennyibe kerül a projekt, ciki lenne nem befejezni, ezért majd adják rá számolatlanul a pénzt.

Joe Biden amerikai elnök most valami hasonló mentalitást kezd felvenni az Északi Áramlat 2, vagyis az Ukrajnát elkerülő és jelenleg 95 százalékos készültségben levő orosz–német gázvezeték ügyében.

„Nem szeretjük az oroszokat, nem szeretjük Európai orosz gázfüggését, de ha a németek már ennyi pénzt öltek a vezetékbe, hagyjuk, hogy befejezzék”

– így foglalható össze az elnök új álláspontja.

Biden, aki első európai látogatására és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való első találkozójára utazik júniusban, kedden újságíróknak azt mondta, hogy kezdettől ellenezte az új csővezetéket, de visszalépett a német érintetteket támadó büntetőintézkedésektől, mert a vezeték már szinte teljesen elkészült, amikor ő hivatalba lépett idén januárban.

Miről van szó? Az amerikai külügyminisztérium egy múlt héten nyilvánosságra került jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az Északi Áramlat 2 mögött álló német vállalat és annak vezérigazgatója, Matthias Warnig, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, büntetőintézkedésekkel sújtható tevékenységet folytattak, de az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke, hogy lemondjon a szankciókról.

A kérdésre, hogy miért engedi meg Németországnak és Oroszországnak a projekt befejezését, Biden azt felelte:

„Először is, mert az már szinte teljesen elkészült, és nem arról van szó, hogy megengedhetem Németországnak, hogy valamit megtegyen, vagy sem... Kitartani és szankciókat kivetni most, azt hiszem, kontraproduktív lenne az európai kapcsolataink szempontjából.”

Valójában az amerikai politika azért változhatott, mert erős európai, főleg persze német megütközést keltett, hogy az Egyesült Államok az utolsó pár kilométeres vezetékszakasz megépítéséről el tudott tántorítani építőcégeket, egy nagy biztosítót, illetve egy auditcéget (a társaságok és vezetőik szankcióktól tartva inkább levonultak a projektről). Biden egységes frontot szeretne kiépíteni Oroszországgal és Kínával szemben, de ebben az is fontos, hogy ne taszítsa a két ellenfelet egymás karjaiba, és az is, hogy Nyugat-Európa tántorítatlan szövetséges maradjon.

A ruszofób országok (Baltikum, Lengyelország, Románia, Egyesült Királyság) ugyan a szigorúbb szankciókat is lelkesen támogatták, de mások, így Németország és Magyarország a gázprojektjei miatt aggódva figyelte a szankciós fenyegetést.

Az USA azonban most láthatóan igyekszik mielőbb helyreállítani az Németországhoz és az orosz gáztól függő más európai szövetségesekhez fűződő viszonyát, amely súlyosan megkopott elődje, Donald Trump elnök kormányzása idején, és ezzel óhatatlanul kicsit Oroszországot is segíti, amelynek továbbra is nagy szüksége van a nyersanyagexportból származó bevételekre.

Verbálisan azért Biden megint keménykedett:

„Tudják, milyen határozott érzéseim vannak, és azt remélem, együtt tudunk majd működni abban, hogy miképp kezeljék az ügyet a továbbiakban ebből a szempontból”

– fogalmazott az elnök.

Angela Merkel német kancellár kedden úgy nyilatkozott, hogy további megbeszélésekre számít az Egyesült Államokkal az Északi Áramlat 2 projekttel szembeni szankciók feloldását követően.

Az oroszok távlati célja az, hogy az orosz földgázszállítások a jövőben akár teljesen el is kerülhessék majd Ukrajnát, megfosztva az oroszokkal ellenséges országot a jövedelmező tranzitdíjaktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!