Ellenőrzést tartott az NSO Group irodáiban az izraeli védelmi minisztérium vizsgálócsoportja

2021. július 28. – 23:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli kormány komolyan foglalkozik a Pegasus-üggyel kapcsolatos állításokkal – jelentette ki Beni Ganz izraeli védelmi miniszter, amikor szerdán Párizsiban találkozott francia kollégájával. Ganz részben azért is egyeztetett Florence Parly francia védelmi miniszterrel, hogy megossza vele az izraeli kormányzat első megállapításait a Pegasus kémszoftvert fejlesztő és értékesítő NSO Groupról – írja a Reuters.

A Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat, valamint 17 újság részvételével zajló oknyomozás szerint az NSO Group nevű izraeli cég által fejlesztett Pegasus kémszoftverrel nemcsak terroristákat, hanem aktivistákat, politikusokat, újságírókat és ügyvédeket is megfigyeltek vagy próbáltak megfigyelni a világ több országában. A hírek szerint a kémprogrammal a marokkói titkosszolgálatok több franciaországi célpontot megfigyelhettek, köztük Emmanuel Macron államfőt. Macron múlt héten telefonon beszélt Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel, akinek aggodalmát fejezte ki a Pegasus-ügy miatt.

A francia kormány szóvivője szerint Parly a találkozón „megragadta az alkalmat”, és megkérdezte az izraeli védelmi minisztert, hogy a kormánya mit tud az NSO Group tevékenységéről. Ganz elmondta, hogy magas rangú tárcaközi csoportot állítottak fel a kémprogrammal kapcsolatos vádak kivizsgálására, és a csoport képviselői szerdán már megjelentek és vizsgálatot is tartottak az NSO Group irodáiban. „Izrael a legnagyobb komolysággal vizsgálja az ügyet” – mondta Ganz.

„Parly kérésére Ganz kommentálta az NSO Group ügyét, és közölte vele, hogy Izrael komolyan veszi a céggel kapcsolatos vádakat. Izrael csak nemzetállamok számára hagyja jóvá az ilyen kibertechnológia exportját, és csak a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelem szükségleteinek kielégítésére” – írja az izraeli védelmi minisztérium közleménye a párizsi találkozóról.

Beni Ganz izraeli védelmi miniszter 2021. július 4-én- Fotó: JALAA MAREY / AFP
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter 2021. július 4-én- Fotó: JALAA MAREY / AFP

Az NSO Group a botrány kirobbanása után megjelent közleményében azt írta: „A Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és meg nem erősített elméletekkel, amelyek komoly kétségeket ébresztenek a források megbízhatóságával és érdekeivel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a »meg nem nevezett források«️ olyan információkat szolgáltattak, amelyeknek nincs tényalapjuk, és távol állnak a valóságtól. Ellenőrzésük után határozottan visszautasítjuk a jelentésükben szereplő hamis állításokat.”

Az NSO Group azt is közölte, hogy a szoftverüket kizárólag államok bűnüldöző és hírszerző szervei számára értékesítik azzal a céllal, hogy a bűnözés és a terrorcselekmények megelőzése révén életeket mentsenek a segítségével. A cég szerint a technológiáit pedofilhálózatok, terroristák, drogkereskedők felderítésére, elrabolt gyerekek és katasztrófák során eltűnt emberek megtalálására, a légterekbe illetéktelenül behatoló drónok elleni védelemre használják.

A Pegasus-ügyet ebben a videóban foglaltuk össze, és magyaráztuk el röviden, a botránnyal kapcsolatos összes írásunkat és videónkat itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!