A Pegasust gyártó cég alapítója szerint képesek észlelni, ha egy kormány visszaél a programjukkal

2021. július 20. – 14:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Group egyik alapítója és igazgatója, Shalev Hulio szerint „az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg”, és nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért – mondta a tel-avivi 103 FM kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorában – írja a Reuters.

Az MTI beszámolója alapján Hulio azt mondta, hogy vállalata nem ismeri a Pegasusszal lehallgatottak névsorát. Elmondta, hogy cégük megalakításakor eldöntötték, csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. „Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára” – jelentette ki.

„Az eltelt tizenegy évben 45 országnak adtuk el, viszont kilencven másik országtól megtagadtuk. Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi”

– mondta, és hozzátette, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát és abbahagyták velük az együttműködést. Az igazgató szerint mindezt egy átláthatósági jelentésben közzé is tették. A rádiós interjú során egyetlen érintett országot sem nevezett meg.

„Úgy gondolom, hogy ez az ügy bíróságon fog végződni, miután rágalmazási pereket indítunk, mert nem lesz más választásunk” – mondta Hulio, aki szerint ezek a perek végül az ő javukra szóló jogi döntéssel fognak zárulni.

Hulio szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne. „Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni”- mondta az izraeli üzletember.

Az NSO Group vasárnap közleményben reagált a nemzetközi médiában fokozatosan kibontakozó megfigyelési botrányra. A cég honlapján azt írták: „A Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és meg nem erősített elméletekkel, amelyek komoly kétségeket ébresztenek a források megbízhatóságával és érdekeivel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a »meg nem nevezett források«️ olyan információkat szolgáltattak, amelyeknek nincs tényalapjuk, és távol állnak a valóságtól. Ellenőrzésük után határozottan visszautasítjuk a jelentésükben szereplő hamis állításokat.”

Az NSO azt is írta, hogy a szoftverüket kizárólag államok bűnüldöző és hírszerző szervei számára értékesítik azzal a céllal, hogy a bűnözés és a terrorcselekmények megelőzése révén életeket mentsenek a segítségével. A cég szerint a technológiáit pedofilhálózatok, terroristák, drogkereskedők felderítésére, elrabolt gyerekek és katasztrófák során eltűnt emberek megtalálására, a légterekbe illetéktelenül behatoló drónok elleni védelemre használják.

Mi az a Pegasus-botrány?

Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, de ha erre most nincs ideje, vázlatosan összeszedtük a legfontosabb pontokat egy külön cikkben. A kedd reggeli állapotról itt írtunk összefoglalót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!