Saját ügyvédet fogadhat Britney Spears a gondoksági ügyében

2021. július 15. – 06:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Britney Spears saját ügyvédet fogadhat a gondnoksági ügyben, írja a BBC. Miután az amerikai világsztár múlt hónapban a bíróságon kérte, hogy mentsék fel a 13 éve kirendelt gondnokság alól, amely súlyosan traumatizálta, a szerdai tárgyaláson megismételte kérését, és érzelmes nyilatkozatban követelte, hogy apját „gondnoksággal való visszaéléssel vádolják meg”.

A bíróság július 14-i döntése alapján az énekesnőnek lehetősége van arra, hogy mostantól választott ügyvédje, Mathew Rosengart képviselje.

A hollywoodi ügyvéd – aki korábban Steven Spielberg és Sean Penn ügyeit is vitte – Samuel Inghamet váltja, aki 2008 – vagyis a gondnokság kezdete – óta képviselte Spearst, és akit még a bíróság nevezett ki. Ingham múlt kedden adott be a Los Angeles-i bíróságra egy kérvényt, amiben megírta lemondási szándékát.

Britney Spears korábban a bíróság előtt egyébként azt mondta: az ügyvéd nem támogatta abban, hogy felszólaljon a bíróságon, és abban sem, hogy a saját jogi csapatával dolgozhasson.

A 39 éves világsztár karrierjét több mint egy évtizede nyilvános összeomlások és pszichiátriai kezelések szakítják meg. A gyerekeit veszélybe sodorta, egyikőjükkel az ölében vezette az autóját, másik alkalommal ismeretlen szer hatása alatt bezárkózott egy szobába, ahonnan mentők vitték el. Nem sokkal később leborotválta a haját, és még kopaszon rátámadt egy fotós autójára egy összecsukott esernyővel. A színésznő összeomlásairól és apjának gondnokságáról egy dokumentumfilm is készült, melyre Britney Spears azt reagálta, hogy nagyon kínosnak találja, mert hamis színben tüntették fel őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!