Britney Spears két hétig sírt, miután belenézett a róla szóló dokumentumfilmbe

2021. március 31. – 16:51

frissítve

Britney Spears két hétig sírt, miután belenézett a róla szóló dokumentumfilmbe
Britney Spears 2019. július 22-én Hollywoodban, a Volt egyszer egy Hollywood című film bemutatóján – Fotó: Valerie Macon/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Britney Spears belenézett a róla szóló Framing Britney Spears című dokumentumfilmbe, de nagyon nem tetszett neki. Az énekesnő az Instagramon azt írta: nem is nézte végig a filmet, mert annyira felidegesítette, amit látott. Nagyon kínosnak találta, hogy milyen hamis színben tüntették fel őt, ezért a filmnézés után két hétig sírt – írja a BBC.

Birtney Spears az Instagram-oldalára kirakott legújabb videójában az Aerosmith Crazy című számára táncol. A posztban azt írja: próbál boldog lenni, és a boldogságot most a táncban találja meg, és tudja, hogy nem tud tökéletes lenni, mert a tökéletesség unalmas.

Mint megírtuk, a 39 éves világsztár karrierjét több mint egy évtizede nyilvános összeomlások és pszichiátriai kezelések szakítják meg. A gyerekeit veszélybe sodorta, egyikőjükkel az ölében vezette az autóját, másik alkalommal ismeretlen szer hatása alatt bezárkózott egy szobába, ahonnan mentők vitték el. Nem sokkal később leborotválta a haját, és még kopaszon rátámadt egy fotós autójára egy összecsukott esernyővel.

Nemrég kiderült, hogy 2008 óta az édesapja gondnoksága alatt áll, és hiába keres dollármilliókat, egyáltalán nem rendelkezhet a vagyona felett – az üzleti döntéseit is Jamie Spears hozza meg. A dokumentumfilm is nagyrészt ezekre a kérdésekre összpontosít.

Ez az énekesnő első közvetlen reakciója a filmre. Britney Spears tavaly novemberben egy Los Angeles-i bíróságon elvesztette azt a pert, amelyen meg akart szabadulni apja gondnoksága alól. Britney Spears ügyvédje március elején ismét azzal fordult a bírósághoz, hogy szüntessék meg Jamie Spears felügyeleti jogát a lánya és annak üzleti ügyei felett.

A világsztár azt szeretné elérni, hogy menedzsere, Jodi Montgomery legyen az állandó gyámja. Montgomery azután lett az énekesnő ideiglenes gyámja, miután Jamie Spears egészsége megromlott. Az ügyvéd azt mondta: a hivatalos dokumentumok szerint az énekesnő a gyámság alá helyezéskor is fenntartotta magának azt a jogot, hogy kérje a gyámság megszüntetését.

Britney Spears rajongói #FreeBritney hashtaggel mozgalmat indítottak az énekesnő felszabadítására.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom