Az EP újabb támadásnak tartja a melegellenes módosítókkal eltérített törvényt a demokrácia és a jogállamiság ellen

2021. július 8. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amelyben az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az EU belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írják le az LMBTIQ-ellenes magyar törvényt.

A pedofília ellen megfogalmazott, végül a meleg közösségek ellen alkalmazható részekkel teletűzdelt magyarországi törvényről szerdán vitáztak Strasbourgban, a a jogszabályról itt olvashatja el a részletes cikkünket.

Az Európai Parlament közleményében azt írják, hogy ez egy újabb támadás a demokrácia, a jogállamiság és az alapjogok ellen, és az EP a lehető leghatározottabban elítéli a törvényt, ami „egyértelműen sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat”, és bírálja a demokrácia és a jogállamiság lebontását Magyarországon.

Az EP szerint nem egyedi esetről van szó, a törvény „egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé”, miközben az államilag támogatott LMBTIQ-ellenesség és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak.

Az EP szerint az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokrácia és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt, ezt pedig az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni.

A folyamat legutóbbi állomásai között említik például az Alaptörvény decemberi módosítását, amelyben rögzítették, hogy „az anya nő, az apa pedig férfi”, és a transzneműek jogi nemváltását ellehetetlenítő 33-as cikkelyt is.

Az EP-képviselők elkötelezettek a gyermekek jogainak védelme mellett, és kijelentik, hogy a gyerekek érdekeinek teljes körű tiszteletben tartását az LMBTIQ-ellenesség és a gyűlölet szítása helyett a tolerancia és az elfogadás ösztönzésének és a sokszínűség támogatásának kellene vezérelnie.

A képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy a magyar törvény ügyében indítson kötelezettségszegési eljárást, és használjon ki minden eljárási eszközt az Európai Bíróságon, például vezessen be ideiglenes intézkedéseket vagy szabjon ki bírságot meg nem felelés esetén.

A tagállamokat arra kérik, hogy ha a Bizottság nem lép, akkor vigyék az ügyet az Európai Bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Emellett egy sor olyan ügyet felsorolnak, ahol azonnal alkalmazni lehetne a jogállamisági mechanizmust az EU költségvetésének védelmére, és az EP „komoly kétségét fejezi ki azért is, hogy a magyar helyreállítási és rezilienciaépítési terv tervezete megfelel-e az uniós jogszabályoknak.”

Az EP-képviselők szerint a júniusban elfogadott melegellenes törvénymódosítások az orosz melegellenes törvényre emlékeztetnek, ami „súlyos veszélyt” hozott az LMBT-közösség számára Oroszországban. Felszólítják a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg az EU-ban zajló LMBTIQ-ellenes kampányok finanszírozását.

Az állásfoglalásban arra is kitértek, hogy Horvátországban a konzervatív Most párt terjesztett elő egy javaslatot arról, hogy „az LMBT-propaganda gyermekek körében való terjesztésének tilalmát” beépítsék a parlament által jelenleg tárgyalt jogszabályokba.

Az állásfoglalás tervezetéről részletesen itt írtunk.

A csütörtöki szavazást szerdán egy vita előzte meg az Európai Parlamentben a melegellenes módosításokkal eltérített pedofiltörvényről, az alapvető jogok magyarországi és lengyelországi helyzetéről. Nem zárta ki az Európai Bizottság alelnöke, hogy a pénzek kifizetését jogállami feltételekhez kötik, a frakciók többsége a magyar törvény ellen szólalt fel, sokan szégyennek nevezték azt, egy lengyel néppárti képviselő azt mondta, ki is léphet az EU-ból, míg a jobboldali ID és az ECR a Fideszt és a tagállami önállóságot védte a brüsszeli centralizációval szemben.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azt mondta, az EP azt akarja, hogy LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket engedjék be az óvodákba és az iskolákba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!