Von der Leyen aggódik a magyar melegellenes törvény miatt, Kovács Zoltán nem érti, melyik részével van problémája

2021. június 16. – 23:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán este Twitter-oldalán fejezte ki aggodalmát az új magyar melegellenes törvény miatt. Azt írta, vizsgálják, hogy a törvény sért-e uniós jogszabályokat. „Sokszínű Európában hiszek, és nem olyanban, ami elrejti ezt a gyerekeink elől. Senkit nem szabad megkülönböztetni a szexuális irányultsága alapján” – fogalmazott.

Hétgyermekes anyukaként bizonyára Ön is megérti, miért olyan fontos, hogy úgy taníthassák a szülők gyermekeiket ezekről az érzékeny témákról, ahogy nekik tetszik. Erről szól ez a törvény. Ja és arról, hogy komoly jogi következményei legyenek a pedofiliának. Ezekkel a szavakkal vágott vissza Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Európai Bizottság elnökének. „Kereszténydemokrataként melyik részével van problémája?” – értetlenkedett Kovács egy következő posztban.

A német nagykövetség is megszólalt az ügyben. Közleményükben azt írták, a német kormány „határozottan kiáll az LMBTQ-emberek jogai mellett Európában és világszerte.”

Kedden Michael Roth, a német európai ügyekért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy „újabb súlyos állami diszkrimináció az LMBTQI-emberek ellen (…) ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk”.

Kormánypárti, jobbikos és független képviselők kedden 157 igen és 1 nem szavazattal fogadták el a módosítókkal melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénytervezetet, leszavazva az ahhoz benyújtott összes ellenzéki módosítót. A törvény megtiltaná például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és bemutatását, a szexuális felvilágosításból kizárná a civilek egy részét. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQ-embereket hogyan érintik.

A törvény melegellenes módosításai ellen hétfőn többezres tüntetés volt a Kossuth téren, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen.

(via 24 / 444)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!