Túl korán bízhattak az oltásokban a chileiek

2021. június 15. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába szerepel a nemzetközi élmezőnyben Chile az átoltottság tekintetében (a chilei egészségügyi minisztérium adatai szerint a lakosság 58 százaléka megkapta már mindkét oltását), az egészségügyi rendszer a kapacitásai határain van, az esetszámok és a napi új halálozások magas szinten stagnálnak – írja a Portfolio.

Június 8-án például új csúcsra ért a járvány 7300 új esettel.

Aggasztó emellett az is, hogy júniusban eddig a napi új elhunytak száma trendszerűen nőtt, jelenleg 110 körül stagnál. A magas átoltottság ráadásul az egészségügyi rendszer túltelítődését sem tudta megakadályozni. Az ország fővárosában 98 százalékos az intenzív ágyak telítettsége, emiatt Santiagót le is zárták szinte teljesen, kijárási tilalom is érvényben van.

Chilében a beadott nagyjából 23 millió vakcinák döntő többsége (17 millió adag) Sinovac-vakcina. Emellett kevesebb mint 5 millió adagot adtak be a Pfizer és kevesebb mint 1 millió adagot az AstraZeneca, illetve a CanSino oltóanyagaiból. A Janssen vakcináját pedig még csak most hagyták jóvá.

A Portfolio elemzése szerint, bár a legnagyobb arányban használt kínai oltóanyag kevésbé hatékony az országban leginkább terjedő brazil mutáció ellen, összességében így sem az derül ki az adatokból, hogy nem hatékonyak az országban alkalmazott oltóanyagok.

Egyszerűen arról van szó, hogy az új fertőzöttek döntő többsége vagy nem kapott semmilyen oltást, vagy mindössze egyetlen oltást kapott, és sok esetben az oltás beadása óta nem telt el sok idő. Ráadásul sok chilei nyaralt és vett részt eddig tömegrendezvényeken. A helyi szakértők szerint azért tudott ilyen súlysora fordulni a járványhelyzet, mert az ország kormánya a gyors vakcinabeszerzés után hamis biztonságérzetet táplált az emberekben, ezért sokan az első oltás után (kellő védelem kialakulása nélkül) is felhagytak a védekezéssel.

A chilei helyzetről és annak tanulságairól itt írtunk korábban részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!